Kezdőlap Autóipar Volkswagen-vezér: nem mi vagyunk a befektetők kedvencei
No menu items!

Volkswagen-vezér: nem mi vagyunk a befektetők kedvencei

Herbert Diess. Fotó: Volkswagen AG

A hagyományos autógyártók kedvezőtlen tőkepiaci megítélése nagyban megterheli versenyképességük növelését az új piaci területeken – jelentette ki a Volkswagen konszern vezérigazgatója, Herbert Diess.

Diess a Bloomberg hírügynökségnek adott interjúban rámutatott, hogy cége piaci tőkeértéke a hagyományos autóipar szubjektív megítélését tükrözi, ami komoly hátrányt jelent számukra a fejlesztéshez szükséges források tőkepiaci előteremtésében. Elmondta, hogy 2018-as hivatalba lépésekor nem számolt a tőkepiac és a tőzsde részéről ilyen hátrányos megítéléssel az ágazattal szemben.

Diess az interjúban kiemelte, hogy miközben a világ legnagyobb autóipari vállalata, a Volkswagen konszern német konkurenseivel, a Daimler és a BMW vállalatokkal együtt nem igazán tekinthető a tőzsdei befektetők kedvenceinek, az autóipar olyan újdonsült szereplői, mint például az elektromos mobilitás úttörője, az amerikai Tesla nagyságrendekkel kisebb forgalom mellett is utcahosszal megelőzik őket piaci tőkeértékben. Ez pedig nagyon is megnehezíti a hagyományos autóipari vállalatok számára a fejlesztéshez szükséges források bevonását a tőkepiacról.

A Tesla piaci tőkeértéke a részvény árfolyamának példa nélkül álló emelkedése után mostanra megközelítette a 700 milliárd dollárt, vagyis az 570 milliárd eurót.

A Volkswagen 79 milliárd eurós, a Daimler 61 milliárd eurós, és a BMW 46 milliárd eurós, együttesen 186 milliárd eurós piaci tőkeértéke pedig csak a harmada a Tesla piaci tőkeértékének.

Ehhez képest a Tesla tavaly 500 ezer autót adott el, míg a német autógyártók ennek a sokszorosát. Az éves eladási számok még nem állnak rendelkezésre, de a Volkswagen januártól novemberig 8,3 millió járművet értékesített, a Daimler és a BMW éves értékesítési volumene pedig úgy 2,5 millió autó szokott lenni.

Minden igyekezetünk ellenére is valójában nehezebb helyzetben vagyunk mint 2018-ban voltunk, amikor átvettem a cég irányítását” – mondta Diess.

A vezérigazgató már hivatali idejének a kezdetén a Volkswagen piaci tőkeértékének növelését tűzte ki egyik céljának. Ennek érdekében kezdte meg a hozzáadottérték-termelés súlypontjának az áthelyezését a szoftver- és fejlett technológiai fejlesztésekre annak érdekében, hogy az Apple, az Amazon és a Google példáját követve mint “fejlett technológiai konszern” a tőzsdei befektetők egyik kedvencévé tegye a céget.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Törökország: A kulturális és turisztikai reneszánsz új fejezete Magyarországon

A Turisztikai Világszervezet adatai szerint Törökország tavaly a világ negyedik leglátogatottabb országa lett 62,2 millió nemzetközi beutazóval. 2025-ben újabb csúcsot várnak, 65 millió turistával és 64 milliárd dollárnyi bevétellel.
Hirdetés

Hírek

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Megkezdődik a Csaj-tó ökológiai állapotának javítása

Természetvédelmi célú fejlesztés indul a Csaj-tónál 530 millió forint támogatással.

Idén szervez „Szakmakóstoló” táborokat pályaválasztóknak a NAK

Ingyenes „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD

Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját

Júliustól kizárólag e-számlát állít ki az MVM a nem lakossági ügyfeleknek

Július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, függetlenül attól, hogy egyetemes szolgáltatás keretében, vagy versenypiacról vételezve szerzik be az energiát

Országos informatikai probléma van a határátkelőhelyeken

Informatikai rendszerprobléma merült fel csütörtökön 11 óra 15 perctől a közúti határátkelőhelyeken és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit