Hirdetés
Kezdőlap Hírek Volt OTP-s lehet az MKB új elnök-vezérigazgatója
No menu items!

Volt OTP-s lehet az MKB új elnök-vezérigazgatója

Az MKB Bank december 14-ei rendkívüli közgyűlésén Barna Zsoltot javasolják a vállalat vezérigazgatói posztjára – közölte a pénzintézet.

Egyúttal javasolják, hogy a közgyűlésen Barna Zsoltot válasszák meg az MKB Bank Nyrt. igazgatóságának belső tagjává és elnökévé 2021. január 1-től öt évre. A jelölt megválasztásához a Magyar Nemzeti Bank engedélye is szükséges.

Barna Zsolt

Barna Zsolt a pályafutását az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyeleten kezdte, 2010 óta pedig az OTP Csoportnál dolgozott: 2016 és 2018 között az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. elnökvezérigazgatói, emellett szinte ugyanebben az időben az OTP Alapkezelő Zrt. igazgatóságának elnöki pozícióját töltötte be. 2019 decemberétől az OTP Csoport szlovén leánybank igazgatóságának elnöke volt, 2020. júliusáig az OTP Bank Nyrt. általános vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. Idén október 30-tól pedig a Magyar Bankholding Zrt. igazgatóságának elnöke lett.

A bank szerint a személyi váltásra azért van szükség, mert Balog Ádám, az MKB Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója 2020. december 31-gyel – illetve a közgyűlés által megválasztott új igazgatósági elnök tisztségének kezdőnapjával, de legkésőbb 2021. március 1-jével – lemondott a társaságnál betöltött igazgatósági tagságáról és elnöki tisztségéről, egyúttal munkaviszonya a lemondás hatályba lépésének napjával közös megegyezéssel megszűnik.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.