Hirdetés
Hirdetés
Kezdőlap Hírek Vulkánkitörés a Fülöp-szigeteken. Negyvenezer kitelepített

Vulkánkitörés a Fülöp-szigeteken. Negyvenezer kitelepített

Közel negyvenezer ember kimenekítése folyik a Taal vulkán térségéből – közölték a Fülöp-szigeteki hatóságok kedden. Ezrek utasították azonban vissza a kitelepítést, vagy azóta már visszatértek a lakhelyükre.

A Manila központjától mintegy 70 kilométernyire délre, egy tó közepén található Taal vulkán kráteréből harmadik napja ömlik a vulkáni hamu és a láva, és bármikor megtörténhet a kitörés.

Ömlik a vulkáni hamu

A kráter 14 kilométeres körzetében rendelték el a kötelező kitelepítést, az intézkedés mintegy 300 ezer embert érint. Hivatalos adatok szerint keddig 38 200 embert evakuáltak.

A veszélyzónában található Talisay polgármestere elmondta, hogy le kellett zárniuk a települést, hogy megakadályozzák a már evakuáltak visszatérését.

A Taal a világ egyik legkisebb működő vulkánja, de 1911-ben a kitörése több mint 1300 ember életét oltotta ki.

A tűzhányótól 32 kilométerre fekvő Tagaytay népszerű üdülőhelyen nyolc óra alatt mintegy 50 vulkáni földmozgást lehetett érezni.

Ha kitör a vulkán, senki sem térhet vissza a házába, mert a kitörés elpusztítja – mondta Renato Solidum, a Fülöp-szigeteki Vulkánkutató és Földrengéstani Intézet igazgatója, aki szerint reális a veszély.

A vulkáni hamu miatt bezárták a kormányhivatalokat és az iskolákat, ez utóbbiak még kedden is zárva tartottak. Több mint 500 nemzetközi és belföldi repülőjáratot töröltek vagy késtek, a fennakadás mintegy 80 ezer embert érintett.

Tagaytayban legalább hat embert kórházba kellett szállítani légzőszervi panaszok miatt.
A térségbe látogató Rodrigo Duterte államfő, aki vészhelyzetet hirdetett ki, kedden tréfásan azt javasolta, hogy a kormány a hagyományos módszerekkel hárítsa el a kitörést.
Oda kell menniük, mondani egy imát vagy áldozatot felajánlani. Tegyék ezt az ősi módon, ahogy az őseink tették” – idézte az elnököt a Inquier.Net internetes oldal.

A Taal az elmúlt ötszáz év során több mint harmincszor tört ki, legutóbb 1977-ben. Egy 1754-ben történt kitörés hónapokig tartott. A Fülöp-szigetek a földrengések és vulkánkitörések gyakoriságáról ismert csendes-óceáni Tűzgyűrűn fekszik.

Friss

BÉT – Szakértő: alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 307,31 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 44 515,97 ponton zárt pénteken.

Nébih – visszahívás: DNS-t károsító Anela keksz

Aki vásárolt az Anela márkájú, 250 grammos kekszből, ne fogyassza el - kéri Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A rákkeltő anyagot tartalmazó termék 2020. május 22-i minőségmegőrzési határidővel került forgalomba.

A Balaton a debreceni utazási vásár díszvendége

Harmincadik alkalommal rendezik meg az idén a debreceni utazási vásárt, a pénteken megnyitott háromnapos rendezvény díszvendége ezúttal a Balaton.

Több mint száz gén felelős az autizmusért

Több mint száz gén játszhat szerepet az autizmus spektrumzavar (ASD) kialakulásában - állapította meg a témához köthető eddigi legnagyobb génkutatás.

Hírek

Több mint száz gén felelős az autizmusért

Több mint száz gén játszhat szerepet az autizmus spektrumzavar (ASD) kialakulásában - állapította meg a témához köthető eddigi legnagyobb génkutatás.

Újra ölt a koronavírus – 40 millió ember mozgását korlátozzák

Bizonytalan időre felfüggesztették a kifelé tartó közlekedést a kínai Hupej tartományban, hogy megfékezzék a koronavírus okozta tüdőgyulladás-járvány terjedését - közölte a helyi sajtó.

A focimeccs nézés növeli a szívroham kockázatát

Az elkötelezett focirajongók csapatuk meccsének nézése közben olyan veszélyes mértékű fizikai stresszt élnek meg, ami szívrohamot is okozhat - derült ki az Oxfordi Egyetem kutatásából.

Szijjártó: nincs magyar fertőzöttje a koronavírusnak

Nincs magyar fertőzöttje a koronavírusnak, de óvintézkedések történtek - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Tavasszal jön az új 100 forintos

A második negyedévben kerülnek forgalomba az új alapanyagú 100 forintosok. A jelenleg használt érmékkel továbbra is lehet majd fizetni - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Koronavírus – Négy skót fertőzésgyanú

Négy embert kezelnek skóciai kórházakban a tüdőgyulladást okozó új koronavírusra jellemző fertőzési tünetekkel.

Buda-Cash-ügy – kisebb büntetés, vagyonelkobzás nélkül

Enyhítette a harmad-, negyed- és ötödrendű vádlottak büntetését a Buda-Cash Brókerház Zrt. ügyében másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla, az első- és a másodrendű vádlottak első fokon megállapított büntetését pedig helyben hagyta.

A skálás gyilkos a börtönben marad

A budai pénzszállító kirablása és gyilkosságok miatt életfogytiglanra ítélt skálás gyilkos a másodfokon született döntés alapján nem bocsátható feltételes szabadságra. A másodfokú tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság döntését.

Terjed a koronavírus. Közlekedési zárlat több kínai településen

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus terjedésének megfékezésére a járvány...

Újra történelmi mélypontra gyengült a forint

Újabb történelmi mélypontot ért el a forint csütörtök délelőtt: az eurót 337,46 forinton jegyezték tíz óra körül.

Hőkamerák a belgrádi reptéren – kiszűrnék a koronavírust

Hőkamerákkal vizsgálják a Szerbiába érkező utasokat a belgrádi Nikola Tesla repülőtéren, hogy kiszűrjék azokat, akik megfertőződhettek az új koronavírussal - közölte a szerb egészségügyi miniszter.

Tisza. Térképen mutatják a szennyezési pontokat

A Tiszta víz, boldog Tisza elnevezésű program keretében önkéntesek, hulladékgazdálkodási szakemberek és kutatók mérik fel a műanyagszennyezés gócpontjait a Tisza teljes hosszában a PET Kupa szakemberei.

Gazdaság

Lakossági állampapírok. Egy év alatt 1558 milliárdos bővülés

A lakossági állampapírok állománya tavaly 1558 milliárd forinttal emelkedett, az év végén meghaladta a 9074 milliárd forintot. A negyedik negyedévben 281,5 milliárd forint volt a növekedés - közölte az Államadósság Kezelő Központ.

Tavasszal jön az új 100 forintos

A második negyedévben kerülnek forgalomba az új alapanyagú 100 forintosok. A jelenleg használt érmékkel továbbra is lehet majd fizetni - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Az EKB nem változtatott az irányadó kamatán

Nem változtatott az irányadó kamaton az Európai Központi Bank kormányzótanácsa csütörtöki ülésén.

Újra történelmi mélypontra gyengült a forint

Újabb történelmi mélypontot ért el a forint csütörtök délelőtt: az eurót 337,46 forinton jegyezték tíz óra körül.

A Tesla értéke átlépte a 100 milliárd dollárt

A jelek szerint a befektetők bíznak az elektromos járművek jövőjében: a Tesla piaci tőkeértéke átlépte a 100 milliárd dollárt, az amerikai autógyárak közül elsőként.

Azonnali átutalás márciustól – tízmilliós limittel

Március másodikán startol az azonnali fizetések rendszere. A Bankszövetség szerint valamennyi szereplő felkészült a bevezetésére, a tesztelések alapján sikeres indulással számolnak.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom