Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság WSJ: a Vatikán magára költi a szegényeknek szánt adományokat
No menu items!

WSJ: a Vatikán magára költi a szegényeknek szánt adományokat

A Vatikán az elesettek megsegítésére felajánlott adományok, az úgynevezett péterfillérek legnagyobb részét költségvetési hiánya betömésére használja fel – írta exkluzív tudósításában a The Wall Street Journal című amerikai lap.

Vatikáni keltezésű tudósításában a lap úgy fogalmaz: az évente több mint 50 millió euró értékű adományokat a Vatikán a saját adminisztratív költségeire fordítja, és a felajánlásoknak csak alig 10 százaléka jut el a rászorulókhoz.

Illusztráció: The Daily Beast

Még a Szentszék falain belül is nagyon kevesen tudnak arról, hogy hová kerülnek a péterfillérek – írta az amerikai lap, hozzátéve, hogy csupán néhány tisztségviselő van részletesen tisztában ezzel. A lap mindazonáltal úgy tudja: a katolikus egyház vezetői közül egyre többen aggódnak amiatt, hogy félrevezetik a híveket az adományaik ügyében. “Ez tovább rombolhatja a Vatikán megítélését a pénzügyek terén Ferenc pápa irányítása alatt” – állapította meg a The Wall Street Journal.

Az amerikai lap utalt arra, hogy a Vatikán jelenleg is botránnyal küszködik egy átláthatatlan londoni ingatlanügylet miatt, amely – a lap szerint – hatalmi harcot robbantott ki az egyházi állam bürokratái között, és amelynek következtében a biztonsági szolgálat botrányba keveredett vezetője lemondásra kényszerült.

A lap értesülései szerint a londoni ingatlan megvásárlásához a péterfillérek egy részét is felhasználták.

Novemberben Ferenc pápa felhatalmazást adott – a korrupció gyanúja miatt – a vatikáni rendőrségnek az ügyben érintett irodák átvizsgálására. A lap ugyanakkor emlékeztetett: Ferenc pápa védelmébe vette azt a gyakorlatot, hogy a jótékony célokra felajánlott adományokat ingatlanbefektetésekre használják fel.

A The Wall Street Journal megemlítette azt is, hogy a múlt hónapban a Vatikán tagságát felfüggesztették egy pénzmosás elleni nemzetközi szervezetben.

A lap tudósítója megkereste a vatikáni sajtóirodát, amely azonban nem kívánta kommentálni a péterfillérek felhasználásáról szóló információkat.

Az amerikai újságíró meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt állította: a Vatikán nemcsak tavaly, hanem az elmúlt öt évben is csak 10 százaléknyit költött a szegényekre a péterfillérekből.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.