Hirdetés
Kezdőlap Agrár Zöldszüret. Idén először, ötezer hektáron
No menu items!

Zöldszüret. Idén először, ötezer hektáron

A szőlőterület kevesebb mint 8 százalékára, alig 5200 hektárra nyújtottak be zöldszüreti támogatási kérelmet a szőlősgazdák – közölte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT).

A Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet tavalyi évről szóló piaci tanulmánya szerint 2018-ban a fogyasztásnál 46 millió hektoliterrel több bort állítottak elő a világon, a bortermelés csaknem 18 százaléka – termelési többletként – kiélezett versenyhelyzetet eredményez, amely hat a 2019. évi magyarországi szüretre és szőlőfelvásárlásra is. A piac rövidtávú szabályozására a közösségi agrárpolitika (kap) két intézkedést tesz lehetővé a tagállamok számára: a zöldszüretet és a krízislepárlást.

A zöldszüret a még éretlen állapotban lévő szőlőfürtök teljes eltávolítását jelenti. A zölden leszedett szőlő egyéb célra nem használható fel.

Magyarországon az idén először támogatják a zöldszüretet, amely elsősorban azon szőlőtermelőknek jelent gyors pénzügyi segítséget, akik nem rendelkeznek felvásárlási szerződéssel. A zöldszüretre önkéntesen jelentkezhettek a szőlőtermelők.

A zöldszüretért járó kompenzáció kizárólag uniós forrásból származik, kifizetését a kap határozza meg. A támogatás összegét az adott szőlőterület előző két évének átlagos terméshozama határozza meg, összege hektáronként 300 ezer-1,1 millió forint lehet.

A támogatást a Magyar Államkincstár november 15-ig fizeti ki azon termelőknek, akik a zöldszüretet szabályszerűen elvégezték.

A krízislepárlás a borászatoknál felhalmozott felesleges borkészletek levezetésére szolgáló, rövid távú intézkedés: a gyengébb minőségű borkészletek lepárlásával tárolókapacitásokat biztosítanak az idei szüretben. A rendelet várhatóan júliusban jelenik meg, annak kihirdetése ugyanis az Európai Bizottság jóváhagyásához kötött.

Krízislepárlás az elmúlt 10 évben nem történt, utoljára 2009-ben vezetett be szeszesitalpiaci lepárlást Magyarország a hatályos közösségi jogalap alapján. A 2012-ig igénybe vehető támogatás szőlőterületre vetített hektár alapú kifizetést tett lehetővé, ekkor 1300 hektárra, 1,775 millió eurót fizetett ki uniós forrásból a magyar állam.

Mindkét intézkedés célja, hogy védőhálót nyújtson a piaci zavarok következményeinek leginkább kitett szőlőtermelők és borászatok számára, enyhítse a túlkínálatot a szőlő- és borpiacon, valamint csökkentse a szüreti időszakban a piaci feszültségeket. Ezen intézkedéseket jellegükből adódóan rövidtávú lehetőségként kell értelmezni, hiszen a fenntartható magyar szőlőtermelés és borágazat érdekében hosszú távú, összehangolt cselekvési tervre van szükség. Mindezek érdekében egy olyan intézkedési csomagot dolgoznak ki idén, amely a magyar bor minőségorientált fejlesztését és ezáltal az ágazat jövedelmezőség javítását szolgálja – közölte a HNT.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ingyen dolgozott, most elképzelhetetlenül nagy fizetést kaphat a Tesla vezér

A Tesla arra kéri a befektetőket, hogy hagyják jóvá Elon Musk 56 milliárd dolláros (!) bércsomagját.

Jó hír a légi utazóknak: nagyot nő a Ryanair flottája a nyáron

A Ryanair tovább bővíti flottáját azzal, hogy 40 új Boeing repülőgép leszállítására számít július közepéig

Oroszország a fejlett országoknál jobban növekedhet 2024-ben

A Reuters múlt havi közvélemény-kutatása szerint az orosz központi bank várhatóan 16%-on tartja irányadó kamatát a következő, április 26-i kamatmeghatározó ülésén. A Reuters által megkérdezett elemzők 2024 végére 12,5%-on várják a kamatlábakat

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.
Hirdetés

Hírek

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.