Hirdetés
Kezdőlap Kül-hon 100 ezer eurós kérdés - fejlesztési irányok a Vajdaságban
No menu items!

100 ezer eurós kérdés – fejlesztési irányok a Vajdaságban

Jövőre további nagy beruházások valósulhatnak meg a Vajdaságban az újabb fejlesztési ciklus keretében – közölte Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Szabadkán.

Mint mondta: a gazdaságfejlesztési program lebonyolítását végző Prosperitati Alapítvány egy kérdőívet bocsát rendelkezésre az interneten, amelyben arra keresik a választ, milyen irányú fejlesztésekben gondolkodnak a vajdasági vállalkozók. Olyanok válaszait várják, akik 100 ezer eurót meghaladó fejlesztésekben gondolkodnak – tette hozzá.

“Az eddigi fejlesztések során is kikértük a potenciális pályázók véleményét, mert az a meggyőződésem, hogy mindig a közösségi érdekeknek és igényeknek kell megfelelni” – hangsúlyozta Pásztor István.

A kiíró szándéka szerint a pályázatok az idegenforgalom, a mezőgazdasági feldolgozóipar és a technológiailag előrehaladott ipari tevékenységet támogatják. A nagyléptékű fejlesztésekre vonatkozó pályázatokat az év végén írnák ki, és a következő év közepén már meg is kezdődhetne a megvalósításuk.

Pásztor István rámutatott, hogy a következő hároméves gazdaságfejlesztési ciklusban körülbelül kétszer akkora mértékű beruházásra lehet számítani, mint az első fejlesztési ciklusban.

A magyar kormány és a Vajdasági Magyar Szövetség közös vajdasági gazdaságfejlesztési programjának első, 2016-2018-as szakaszára Budapest kezdetben 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelték a keretösszeget.

A programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, az idegenforgalomra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezték, a cél a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, valamint a folyamat visszafordítása volt. A gazdaságfejlesztési program második szakasza az idén indult.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ezeket a szakmákat nem váltja ki a mesterséges intelligencia

Nemrég egy kutatás során kiderült, hogy számviteli, könyvelési területen a diákok kenterbe verték a ChatGPT-t.

Az Agrárminisztérium és az MBH Bank közös projektje

az együttműködési megállapodásnak köszönhetően az egyes programok az Agrárminisztérium fenntartása alatt működő Nemzeti Parkokon keresztül valósulnak meg

Csúcsra nyaraltuk az utasbiztosításokat – az állam mindent visz a biztosítóktól

Eddig a költségvetésnek termelték a pénzt a biztosítók, akár a teljes nyereségüket elviheti az extraprofitadó. Több biztosítási forma is megszenvedte, hogy az ügyfelek kénytelenek spórolni.

Csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.