Hirdetés
Kezdőlap Kül-hon 1,4 millió magyar él az Egyesült Államokban
No menu items!

1,4 millió magyar él az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok legutóbbi népszámlálási adatai szerint az ország lakosságából több mint 1,4 millióan vallják magukat magyarnak, vagy magyar származásúnak – mondta az Amerikai Magyar Koalíció elnöke a nemzeti összetartozás napja alkalmából a közmédiának adott interjúban.

Lauer Rice Andrea, a legnagyobb amerikai magyar ernyőszervezet vezetője elmondta, hogy az Egyesült Államok magyarságát szervezett formában több mint 100 szervezet, 78 templom, 33 magyar iskola, 25 cserkészcsapat, 12 magyar ház, múzeum és könyvtár tömöríti. Csaknem minden szövetségi államban van magyar közösség – tette hozzá.

A nemzetpolitika diaszpórát érintő egyik leghatékonyabb szervezetének nevezte a Diaszpóra Tanácsot, amelynek amerikai elnökeként dolgozik 2019. novembere óta. Ahogy fogalmazott, a tanács egyfajta globális magyar hálózatként működik, amelynek tagjai sokat tanulnak egymástól és segítenek egymásnak.

Lauer Rice Andrea a diaszpóra számára nyújtott magyar kormányzati támogatások közül komoly lehetőségnek nevezte a Körösi Csoma Sándor Programot, amelynek ösztöndíjasai friss ötleteket, lendületet, energiát visznek a közösségi életbe.

Úgy vélte, a koronavírus-járvány erősebbé tette az amerikai magyarok közösségét, részben azért, mert az interneten keresztül tartott események révén többeket elértek, és tudtak bevonni, ami maga után vonta a közösségi szellem erősödését.

A jövőre nézve két nagy kihívással szembesül az amerikai magyarság – fejtette ki Lauer Rice Andrea. Az egyik a fiatal generáció bevonása a diaszpóra életébe, amiben a két legfontosabb szervezet a Külföldi Magyar Cserkészszövetség és a hétvégi magyar iskolák hálózata. A második kihívásként említette, hogy azokat is minél jobban be tudják vonni a magyar közösségek életébe, akik nem beszélnek magyarul.

Rámutatott, hogy az 1,4 millió magát magyarnak, vagy magyar származásúnak tartó amerikai közül mintegy 1 millióan nem beszélik a nyelvet, jellemzően második, harmadik, negyedik generáció óta az Egyesült Államokban élőkről van szó. Ugyanakkor ők is tisztában vannak gyökereikkel, ezért fontos, hogy a magyar örökséget nekik is át tudják adni a diaszpóra szervezetein keresztül – mondta az Amerikai Magyar Koalíció elnöke a közmédiának adott interjúban.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egy Orbán sikertörténet Székelyföldről Ausztriáig

Orban Optic - áll a cégér, az ausztriai Baden bei Wien bevásárlóutcájának üzlete felett. Tulajdonosa, Orbán Éva a Székelyföldről indulva, jónéhány kihívással és előítélettel is megküzdve mondhatja mára már sikeres üzletasszonynak magát.

Ötöt lépne előre a Mömax és a Möbelix Magyarországon

Újabb bútoráruházakat nyit Magyarországon a három népszerű bútorkereskedelmi márkát - XXXLutz, Mömax, Möbelix -, összefogó MMXH Lakberendezési kft.

KSH: a harmadik negyedévében 12,1 százalékkal csökkentek a beruházások

A beruházások volumene 2023 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 12,1 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest.

BÉT – Csökkenés várható a nyitásban

Csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.

Rendkívüli kiadások előtt a magyar büdzsé – a költségvetés állja a sarat

Október végéig az államháztartás központi alrendszere 3487,6 milliárd forintos hiánnyal zárt.

Kamatdöntés – MNB: továbbra is indokolt a körültekintő monetáris politika

Az MNB prognózisa szerint a folyó fizetési mérleg hiánya 2023-ban a GDP 1 százaléka alá mérséklődik, és az egyenleg az előrejelzési horizonton tovább javul.

Az OTP Bank 49 millió forint bírságot kapott több hiányosság miatt

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 49 millió forint bírságot szabott ki az OTP Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenységével kapcsolatban feltárt hiányosságok miatt.