Kezdőlap Gazdaság 450 új munkahely Debrecenben - 47 milliárdból épít gyárat a Vitesco
No menu items!

450 új munkahely Debrecenben – 47 milliárdból épít gyárat a Vitesco

Szijjártó: a projekt két új rekordhoz is hozzásegítheti idén a magyar gazdaságot. Kép forrása: Szijjártó Péter/Facebook

A Vitesco Technologies (VT) német autóipari cég zöldmezős beruházás keretében új gyárat épít Debrecenben. Az üzemben csúcstechnológiájú autóelektronikai alkatrészeket gyártanak majd – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető elmondta: a 47 milliárd forintos beruházáshoz a magyar állam 10,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt, a nagyjából 7000 négyzetméteres üzem felépítésével ugyanis 450 új munkahely jön létre.

Hozzátette, a projekt értékét növeli, hogy elektromobilitási eszközök gyártására vonatkozik, márpedig “aki megnyeri az autóipar új korszakát megalapozó beruházásokat, az hosszú távon tudja garantálni a nemzeti gazdaságának folyamatos növekedését“.
Kiemelte, hogy a projekt két új rekordhoz is hozzásegítheti idén a magyar gazdaságot.

Egyrészt az ország nagyon közel került ahhoz a korábbi tervhez, hogy az autóipar termelési értéke, miután 2021 első felében 31 százalékkal nőtt, az év végére meghaladja a 10 ezer milliárd forintot. Másrészt a magyar-német kereskedelmi forgalom is minden idők legmagasabb eredményét mutathatja majd fel, miután volumene az idei év első öt hónapjában 22 százalékkal emelkedett.

Ennek kapcsán aláhúzta, hogy Magyarország exportjának körülbelül egynegyede Németországba irányul.

Szijjártó Péter leszögezte: gazdasági szempontból egy cél lebeg most a kormány szeme előtt, hogy a magyar bruttó hazai termék (GDP) idei növekedése elérje az 5,5 százalékot, ebben az esetben ugyanis az állam a jövő év elején visszafizeti a gyermeket nevelő családoknak a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat.

Azt a bántóan leegyszerűsített kérdést tesszük fel, hogy mi szükséges ahhoz a következő négy hónapban, hogy december 31-én garantáltan elérjük az 5,5 százalékos növekedést. A válasz egyszerű: beruházás, beruházás és beruházás” – fogalmazott.

Elmondta azt is, hogy a nagykövetek éves konferenciája zajlik éppen, amelyen azt a célt határozták meg a résztvevők számára, hogy állomáshelyükön a lehető leggyorsabban felderítsenek minden beruházási szándékot, ezek nyomán ugyanis munkahelyek jöhetnek létre Magyarországon.

A miniszter végezetül hangsúlyozta, hogy beszállító vállalatok olyan tömege települt az utóbbi években Debrecenbe, hogy a város mára egyértelműen a magyar autóipar egyik fellegvára lett. Ennek kapcsán pedig közölte, hogy a kormány a következő két évben mintegy 100 milliárd forint fejlesztési forrást fordít arra, hogy olyan infrastruktúrát teremtsenek Debrecenben, amely megfelelő alapot tud adni a további beruházásokhoz is.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

Folyamatosan bővülnek a LEADER lehetőségek a vidéki közösségek számára

A vidék jövője helyben is építhető - ezt segíti az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával megvalósuló LEADER program, amely a helyi közösségek kezdeményezéseire építve támogatja a vidéki térségek fejlődését.

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?
Hirdetés

Hírek

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...