Kezdőlap Turizmus „Rám ezer virággal szórtad a tavaszt”… Séta a Fiumei úti Sírkertben és...

„Rám ezer virággal szórtad a tavaszt”… Séta a Fiumei úti Sírkertben és arborétumban

A Fiumei úti Sírkertben és arborétumban egyre több program indul. Legutóbb Halmos Mónika fitoterapeuta, virág- és borsommelier, író vezetésével ismerhették meg a gyógynövényeket az érdeklődők.

Sokan nem is tudják, hogy Budapest szívében 56 hektárnyi zöld, fás, gyógynövényes területen sétálhatunk. A gazdag növény- és állatvilágáról is ismert arborétumra, a Fiumei úti sírkertre sokan csupán nagyjaink temetőjeként gondolnak. Pedig a mintegy 170 éves történelmével a Fiumei úti sírkert (régen Kerepesi úti temető) mára olyan kultuszhellyé vált, mint a párizsi Père-Lachaise. Csakhogy itt Molière, Chopin és Jim Morrison sírja helyett Ady, Jókai, Arany, vagy Deák Ferenc sírját lehet felkeresni. Ám ez a különleges júniusi túra nem a sírhelyeket járja körbe, hanem a megbúvó növényeket veszi szemügyre. A séta rögtön a bejárathoz közel, egy virágzó jezsámen bokornál kezdődik, aminek az illata azt is körbefonja, aki messzebb áll meg az árnyékban. Bár a növény a múlt század elejének egyik divatnövénye volt, mára kissé feledésbe merült. Pedig illatos, virágos színfoltja lehet bármelyik kertnek. A bokor alatt ott lapult csendesen a fű.

Az aljnövényzet sokszínűsége

Nem is fű ez, mutatja a túrát vezető fitoterapeuta – zöldnek zöld, de nem egységes, egy növényből álló aljnövényzet. Néhány lépés, egy-két hajlongás – és már gyermekláncfüvet, pitypangot tart a kezében, majd lándzsás útifüvet.

Nem csupán azt tudták meg a résztvevők, hogy csupa gyógynövény hever a lábuk alatt, hanem azt is, melyiknek melyik része: virága, szára, esetleg gyökere – mit gyógyítana.

A túra egésze erről szólt: a séta közben egy-egy síremléknél mégis csak megáll a csoport, mondjuk Xantus Jánosénál, de leginkább a növényeket csodálják. A hársfát, a platánt, az akácost, a gesztenyés sort. Utóbbinak most persze még nincs termése, pedig a vadgesztenyéből készült  gyógykrémet sokan alkalmazzák. A benne lévő gyulladáscsökkentő összetevők támogatják a vénák megerősítését, a visszérproblémák kezelését, illetve a keringés szabályozását.

Zamatos turbolya vagy édes petrezselyem

A zamatos turbolya kissé felborzolta a kedélyeket. A növény már majdnem leszáradt… Ám amikor a vezető bemutatásából kiderült, hogy különösen fűszeres, ánizsra emlékeztető ízvilága miatt nagyon népszerű volt a konyhában, mindenki kóstolni akarta! Nem hiába hívta a népnyelv édes petrezselyemnek. Mónikának végül egy egészen friss hajtást is sikerül találnia egy árnyékosabb részen, és a vele sétáló csoportnak megmutatnia. Az édes ízű egynyári növényt már a rómaiak is használták,  magas a C és A vitamin tartalma. A franciák egyenesen finom fűszernövénynek tartják. A belőle készült tea a hólyagproblémákra hat gyógyítólag.

Süssünk virágos palacsintát!

A séta félidejében következett egy kisebb tisztás, amit csupa százszorszép borított. A fehér szirmú aprócska virágok nem csak szépségük miatt állították meg az érdeklődő társaságot. Mónika, mint virágsommelier arról mesélt, hogyan süssük a virágfejeket palacsintába! Virágos remekmű, plusz ízvilág – még több ásványi anyag, vitamin. Ha az átlagosnál is különlegesebbet szeretnénk, vagy laktózérzékenyek vagyunk, tej helyett csalánlét süssünk ki. Ebbe a tésztába szórjuk a virágfejeket a palacsintasütőben. (Forrázott és pépesített friss csalánt használjunk).

Mindaz, ami eddig csak fűnek tűnt körülöttünk, lassan sokféle növénnyé változott. És valóban, ha csak a leveleket nézzük, a szárak magasságát, a virágokat, terméseket: lassan egyedivé vált minden, ami a lábunk alatt hevert.  Legalább tíz, tizenötféle növényt ismertünk meg. S hogy mi adta a túra címét? Azt Konkoly-Thege Gyula és Dorothy Arents tragikus szerelme ihlette a századelőről, illetve az ő sírkövükre vésett Csokonai Vitéz Mihály idézet.

A következő túrát Mónika majd Zebegényben vezeti július 11-én, 17.30-kor.

https://halmosmonika.hu/termek/viragmesek-zebegenyben-novenyseta-gyogynoveny-vadnoveny/

Szöveg Papp Noémi

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Hirdetés

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.