Csak kevesen gondolnak így rájuk, pedig a biztosítóknál is jó kezekben lehet a megtakarítás, olykor még jobban, mint a bankoknál. A leginkább ismert autó- és lakásbiztosítások mellett a biztosítók a befektetett összegek értékállóságát, gyarapodását garantálják többféle konstrukciójukkal, akár biztosítással vagy kockázati elemmel kombinálva. Milyen egyezés és különbözés mutatkozik?
Olyan szakembert kértük az összehasonlításra, aki testközelből ismeri mindkét rendszert – Zatykó Pétert, az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatóját.
– Ön korábban a bankszektorban, a lakossági üzletágban tevékenykedett. Mit tart a legnagyobb különbségnek aközött, ahogyan egy bank és ahogyan egy biztosítói tekint az ügyfelekre?
– Alapvetően nem ebben látok eltérést: az összes vállalkozás „kenyéradó gazdájának” tekinti az ügyfeleit, hiszen nélkülük nincs oka a létezésüknek. A legnagyobb különbségek szerintem a más-más működési sajátosságokban és az eltérő időhorizontban keresendők. A bank tranzakciógazdag környezet: naponta akár többször is igénybe veszünk különféle szolgáltatásokat, miközben a biztosítói szolgáltatásoknál egészen más az intenzitás. Gyakran egy termékhez éveken keresztül hozzá sem nyúlunk, miközben a kondíciói is változatlanok maradnak. Ha eltekintünk a jelzáloghitelektől, a bank időhorizontja lényegesen rövidebb. Akadnak persze kivételek – mint például a nyugdíj-előtakarékossági számla (nyesz), lehetnek hosszabb távú vállalati kötvények-, azonban többnyire éven, sokszor hónapon, a devizakereskedésben pedig akár perceken belüli időtávokról beszélünk. Ehhez képest a „legrövidebb” biztosítás, az utazáshoz kapcsolódó is legalább néhány napra szól, míg a vagyonbiztosítások többségében éves, sőt a gyakorlat szerint inkább 3-8 éves jellemző időtartamról beszélhetünk. Az életbiztosítások pedig nem ritka az sem, hogy 20-25 évre kötik meg őket.
– Ezek szerint az ügyfelek szempontjából nincs is különbség bank és biztosító között?
– Ezt azért nem mondanám, mivel más a viselkedésük. A banki termékek többsége „vett” termék: az ügyfélnek világos igénye van, a hitelt maga keresi, kártyára, számlára szüksége van, devizát vásárol az utazásaihoz, hozamot, kamatot keres, befektet. Ezért cselekszik: bankfiókba megy, hívja a bankot, online bankol, miközben az ezekkel járó kockázatot maga viseli.
A biztosítások esetében vegyes a kép. A kockázatot – eltekintve a színtiszta megtakarítási unit-linked termékektől – a biztosító vállalja át. A kötelező biztosítások, a kgfb, a szakmai felelősségbiztosítások „vett” biztosítások: az ügyfél tudatában van a szükségességükről, keres, szolgáltatást, díjat mérlegel. Ha kicsit tájékozottabb, figyelembe veszi a szolgáltató pénzügyi erejét, elkerülendő az olyan eseteket, mint a MÁV-ÁBE vagy az Astra Biztosító. De ugyanígy „vett” termék többnyire a lakásbiztosítás, a casco, az utasbiztosítás, hiszen az ügyfél tudatában van a védendő értéknek.
Ugyanakkor az életbiztosítások, különösen a kockázati biztosítások, azaz a „humán casco” az esetek legtöbb részében „eladott” termékek. Miközben a beázás, tűz, rablás, karambol, törés kockázata valahogy benne van a mindennapi gondolkodásban, a keringési betegségeket, a rákot, a mozgásszervi nyavalyákat kevésbé féljük. Mire ez a kockázat jelentkezik, jellemzően idősebbé válunk, megtörténnek azok a balesetek, megjelennek azok a betegségek, amelyekre úgy gondolunk: ez velünk (hozzátartozónkkal, barátunkkal) nem történhet meg. Ekkorra a biztosítás – ha egyáltalán köthető, hiszen meglévő betegségre már nem lehet biztosítást kötni – már sokkal drágább, mintha fiatalabban vettük volna meg.
– A betegségektől, balesetektől tehát ugyanúgy kéne félnünk, mint attól, hogy kigyullad a lakásunk?
– Ezektől nem félni kell, hanem gondolni rájuk, felkészülni. Érdemes átgondolni, melyek a kezelendő rizikóink. Naponta számos balesettel találkozunk az utakon, igenis számolni kell azzal, hogyan nőnek fel a kicsik, ha mondjuk, egy részeg ámokfutó áttér a szemközti sávba és a családfenntartó apuka nem ér haza egyik este. Ha már gondoskodunk a lakásunkról, az autónkról és havi 10 ezer forintot fizetünk cascóra egy 1-3 milliós kártérítés reményében – akkor lépjünk tovább és gondoljunk családunkra is, akik egy esetleges tragédiája esetén ennek az összegnek a sokszorosát kapnák, ha lenne biztosításunk.
Ezeket a dolgokat még helyre kell tenni a fejekben. Hasonló a helyzet a hosszútávú, nyugdíjra szánt megtakarításokkal: az akár 20 évre szóló elköteleződés többnyire nem jön magától. Ezek a termékek ráébresztést, a sokszor látens igények kibontását, tanácsot igényelnek. Ezeket el kell adni, és itt jön a képbe a biztosítási tanácsadó, akinek a fő szerepe nem más, mint a banki és biztosítási termékek közötti disztribúciós különbséget áthidalni.
– Ebből nagyjából már a biztosítói és a banki megtakarítási termékek közötti különbség is kiderült. Mit tart a legfontosabbnak ezzel kapcsolatban?
– A tartambéli eltéréseket. A banki befektetések többsége éven belüli, a biztosítások tíz év(ek)re szólnak. A klasszikus biztosítási megtakarítási termék hozam- vagy tőkegarantált. Ez egy technikai kamat, amelyet akkor is fizet a biztosító, ha a befektetések hozama a piacok miatt negatív. A garantált kamat feletti többlethozamot pedig visszaosztják, 90-100 százalékban. A színtiszta befektetési egységekhez kötött, más néven unit-linked biztosítások technikailag úgy működnek, mint a befektetési alapok: ha egy ilyen konstrukció díjait fizetjük rendszeresen, az olyan, mintha alapok jegyeit vásároljuk és adjuk el újra és újra. Mindkettő az adott befektetést gyarapítja, tehát az eltérés inkább a költségekben jelentkezik. A biztosítás „fejnehéz”: bizonyos költségek, jutalékok a tartam elején jelentkeznek, mások folyamatosan. Ellenben a szerződésen belül a más alapra történő átváltás sokszor költségmentes. Azaz egy aktívan portfoliót kezelő, gyakran tranzaktáló ügyfél kedvezőbb költségszintet érhet el egy unit-linked konstrukcióban, mintha ugyanazon az alapokat bankban adná-venné rendszeresen, még akkor is, ha az elején a szerződés többe kerül.
– A bank és biztosító közötti választásnál a költségérzékenység dominál?
– Ennyire nem egyszerű a helyzet. Bankár koromban piacra dobtunk egy „banki unit-linked” terméket: havi rendszeres befizetéssel, akár forintonként lehetett felosztani az összeget az alapok között. Az ügyfeleknek egész egyszerűen nem jött be a termék, miközben a hagyományos, tehát biztosítós unit-linked konstrukcióknál komoly vonzerőt gyakorol egy ezzel praktikusan azonos struktúra.
– Ha unit-linked fronton nem is igazi kihívói a biztosítóknak, hosszabb távon azonban a bankoknak is vannak versenyképes ajánlataik.
– Ez így is van jól, hiszen az alapcél, hogy mindenki megtalálja a leginkább testre szabott pénzügyi megoldást. Igen, léteznek a tartós befektetési és megtakarítási számlák, a beszélgetésben pedig már korábban említettük a nyeszt, amely az adómentes kifizetésen felül adótámogatást is élvez. Ez a nyugdíjbiztosításokra is igaz, hasonló mértékben. Itt viszont bejön egy kérdés, mégpedig a kockázati elemé, hiszen mi történik, ha a „gyűjtögetés” harmadik évében az ügyfél megrokkan? Erre a biztosító jó választ ad: kifizeti a biztosítási összeget vagy folytatja a díj fizetését az ügyfél helyett. A banki és a pénztári megtakarítás esetén viszont annyit kap, amennyit ennyi idő alatt befizetett, kiegészítve három év hozamával – pozitív befektetési eredményeket feltételezve.
– Az számít, hogy mennyire önjáróak az ügyfelek a pénzügyeikben?
– Jogos a kérdés, de ezen a téren nem érzékelek nagy eltéréseket. A banki oldal is máshogy viszonyul a szofisztikáltabb ügyfelekhez, és a biztosítóknak is vannak olyan megtakarítási termékei, amelyeknél – felismerve az ügyfelek igényeit – a biztosító segít kezelni a befektetéseket (managed unit-linked), és van olyan is, ahol ez teljes mértékben az ügyfélre van bízva. A nagyon hozzáértők és nagyon fegyelmezettek a banki, befektetési és biztosítási alaptermékekből saját ízlésük szerint rakhatják össze az igényeiknek megfelelő konstrukciót, amelybe fegyelmezetten és rendszeresen befizetnek, és ha elég komoly összegben, mondjuk, tízmilliós nagyságrendben művelik mindezt, valóban rettentően alacsony díjakon tehetik meg.
– A magyar lakosság híresen és tradicionálisan alulbiztosított. Ennek csak a rossz anyagi körülmények az okai, vagy lehet más is? Mitől változhatna meg mindez?
– Nyilván nem elhanyagolható az elkölthető szabad jövedelem szintjének szerepe, ugyanakkor az alulbiztosítottság a megfelelő jövedelemmel rendelkezőkre is igaz, leginkább az életbiztosítások területén. Szokásos érv még a pénzügyi ismeretek hiánya. Az iskolákban csapnivaló módon oktatják ezekre a gyerekeket, sokszor inkább elrettentve őket. Ráadásul a képzés önmagában nem segít, amíg a meghatározó viselkedésminta az „elköltjük hónap végéig”, „nyaraljunk jobb helyen”, „minek tegyünk félre”, és ha hiányzik az alapvető „kockás papír meg józan ész” kombináció. Ismétlem: olyanokról beszélek, akiknek megfelelő a jövedelemszintjük, nem pedig azokról a családokról, ahol a mindennapi megélhetés okoz gondot. Ott a társadalom szövete, a szolidaritás segíthet, mivel ők nem képesek öngondoskodásra. Személy szerint nagyon jelentős akadályt látok az egyre rövidebb távú gondolkodásban, a „fogyasszunk most” viselkedésben, a felelőtlenségben, a majd lesz valahogy mentalitásban. Nem tartom helyes hozzáállásnak sem az egyén, sem a társadalom szempontjából, hogy „nem gond, ha kevés lesz a nyugdíjam, úgysem hagynak egyedül: ha elég sokan vagyunk, nincs épeszű politikus, aki egy ilyen széles szavazóréteget magára hagyna”.
– Hogyan lehetne ezen változtatni a pénzügyi edukáció mellett?
– Nincs jó és gyors megoldás. Nehéz megváltoztatni az évtizedek során sulykolt fogyasztói mentalitást, viselkedést. Szemrebbenés nélkül éljük fel a környezetünket. A világ egyik vezető gazdasági hatalmának az elnöke tagadja a klímaváltozást, azt, hogy tehetünk ellene vagy legalábbis meg kellene próbálni, mi több, támogatja a szénalapú gazdaságot. Eközben Görögországban emberek égnek el az erdőtűzben, Portugáliában 50 fokos hőségeket mérnek, emelkedik a tengerszint, egymást érik a viharok. Mit várunk, ha a világ egyik leghatalmasabb embere ennyire felelőtlen, ennyire nem érdekli, hogy az unokáink élhető világot örököljenek tőlünk? Miért várunk el tömeges változást a gondolkodásban és a kultúrában? Ugyanakkor muszáj megpróbálni, oktatással, tájékoztatással, információval, rábeszéléssel. A gyermekeinkről és az ő gyermekeikről van szó, hátha ők fogékonyabbak és nyitottabbak lesznek…
– Egészen mást szeretnék most kérdezni: a felvázolt körülmények közt milyennek ítéli a hazai biztosítási piacot?
– Jól szabályozott piacot látok, megfelelő számú, többségében nagy, tőkeerős vagy tőkeerős tulajdonosi csoporthoz tartozó szereplővel. Sokan mondják, hogy több biztosító nagyobb versenyt és alacsonyabb díjakat jelentene. Ők megfeledkeznek a méretgazdaságosságról és a tőkeerőről. A nagyobb méret költséghatékonyabb: olcsóbban és valószínűleg szívesebben kötünk évtizedekre szóló szerződést házunkra, életünkre, megtakarításainkra, ha a tőkeerő, működési folyamatok biztosítják, hogy a szerződő partnerünk húsz év múlva is itt lesz és teljesít…
– Melyek jelenleg a legnépszerűbb biztosítói termékek a piacon?
– A nyugdíjbiztosítás a bizonytalan nyugdíjkilátások és az adóvisszatérítés miatt, illetve a lakás- és gépjárműbiztosítások: itt a vagyoni veszteségtől való félelem a döntő.
– Mennyire követi a hazai biztosítási piac a nyugat-európai trendeket?
– A GDP-arányos biztosítási díj még jelentősen elmarad a nyugat-európaitól, miközben ott is elég nagy a szóródás. A növekedés biztató, bár 2008 után majdnem tíz évnek kellett eltelnie, hogy a biztosítási díjbevétel meghaladja a tíz évvel korábbi szinteket. Sokkal kevesebb a nyugdíjcélú megtakarítás és az életbiztosítás, mint tőlünk nyugatra.
– Ez a jövedelmi különbségekre vezethető vissza?
– Részben igen, de továbbra is érvényes, amit az imént mondtam: azok is alulbiztosítottak, akiknek a jövedelmi szintje lehetővé tenné, hogy ilyen formában is gondoskodjanak magukról és a családjukról. Nem minden az ár, amire tökéletes példa a gfb: az a gyanúm, hogy akik a leghangosabban szidják a magyar biztosítókat a járműbiztosítások tarifái miatt, még életükben nem láttak angol, olasz vagy német gfb-díjat – és ez az eltérő jövedelemszintek mellett is igaz…
– Ebben a közegben mivel tudja magát megkülönböztetni az Aegon?
– Életre szóló anyagi biztonságot szeretnénk nyújtani az ügyfeleknek. Minél szélesebb termékpalettával minél szélesebb körűen kiszolgálni a családokat, kimagasló színvonalon rendezni a károkat. Meg akarjuk találni az egyensúlyt a digitalizáció és a személyes kiszolgálás között, mindenkinek az igényei szerint a legmegfelelőbbet nyújtva. Költséghatékonyan és nyereségesen szeretnénk működni. Mielőtt valaki a nyereséget ördögtől valónak tekintené, megkérdezném, hogy szívesen bízná-e az értékeit, megtakarításait egy alig nyereséges vagy veszteséges partnerre. És azt is, vajon elhinné-e róla, hogy egy rosszul gazdálkodó biztosító évtizedek múlva is rendelkezésére áll. Ugyanakkor azt vallom, az egyedi arculatot nem a termék adja. A pénzügyi termék nem fogyasztási cikk, ahol egy új modell tarolhat a versenytársak előtt. A pénzügyi termékek vagy nagyon hasonlók, vagy nagyon gyorsan másolhatók. Így előnyt kovácsolni a szolgáltatás színvonalával, a kárrendezés kényelmével lehet – én legalábbis ezekben hiszek.
