Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Bár az elektromos autók jellemzően drágábbak a hasonló, hagyományos meghajtásúaknál, a kötelező biztosításuk átlagdíjait tekintve ez az eltérés alig látszik. Ebben szerepet játszhat, hogy a villanyautókban kevesebb alkatrész van, mint a hagyományos autókban - derül ki a Netrisk Magyarország biztosításközvetítő társaság friss elemzéséből.
A magyar utakon közlekedő 650 ezer robogó kevesebb, mint felére kötnek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), pedig az átlagosan 7-8 ezer forintos éves díj kifizetésével a tulajdonosok elkerülhetik a közúti bírságot és baleset esetén a több százezer forintot elérő átlagos kártérítést - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Egyre többe kerül a feledékenység az autósoknak: izzasztó költségekbe futhatnak bele azok, akik nem kötötték meg időben az új kötelező biztosításukat az év végén lejáró helyett, vagy elfelejtették rendezni az éves biztosítási díjat. Az inflációval együtt emelkedő fedezetlenségi díjak mellett más kellemetlen meglepetés is érheti a figyelmetlen autósokat – írja a Bank360.hu
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjai a tavalyi év azonos időszakához képest 5 százalékkal emelkedtek a harmadik negyedévben. A biztosítói kárkifizetések 12 százalékkal nőttek a szerviz- és alkatrészköltségek drágulása, a devizaárfolyam-változás és a pénzromlás hatásaként - jelentette a Magyar Nemzeti Bank.
Közel egymillió autósnak, köztük majd félmillió magánszemélynek kell arról döntenie néhány napon belül, hogy szeretnének-e biztosítót váltani. Az inflációs hatás a biztosítások díját és a fedezetlenségi díjakat is jelentősen emeli, így érdemes alaposan megfontolni, hogy váltsunk-e, és ha igen, melyik társasághoz vigyük a kötelező biztosítást – írja a Bank360.hu.
A november 2-án megkezdődött év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány első harmadában az érintettek 28 500 forintos átlagdíjon kötötték meg új kötelező biztosításaikat a személygépkocsikra, ez csaknem 15 százalékkal haladja meg a tavaly ilyenkor mért 24 800 forintos díjszintet - közölte a Netrisk.hu saját adatbázisára hivatkozva.
Mintegy 600 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak minden hatodikra fizetnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást. Mindez azt jelenti, hogy félmillió robogó szabálytalanul közlekedik az utakon - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Az elektromos autók hagyományos járművekénél magasabb javítási költségeire és ezért a teljes körű casco megkötésének szükségességére hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége.
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (kgfb) átlagos állománydíja 44 ezer forint volt az idei harmadik negyedév végén, 3 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Ezen belül a budapesti autók átlagos díja 11 százalékkal csökkent - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Egy hete maradt az év végi fordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező autósoknak arra, hogy eldöntsék, elfogadják-e jelenlegi biztosítójuk ajánlatát a következő éves időszakra, vagy inkább szerződést váltanak - hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu.
A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még idén is csaknem egymillió gépjárművet, köztük mintegy 550 ezer személygépkocsit érint. A váltási időszakban 100 ezer szerződésváltásra számítanak a szakértők.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) átlagos díja a személyautókra országosan 9 százalékkal 45 ezer forintra, Budapesten 15 százalékkal 63 ezer forintra nőtt tavaly - ismertette a jegybank új indexét bemutató online sajtótájékoztatón Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke.
December 31-e a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) egy részénél, és a nyugdíjbiztosításoknál is fontos határnap - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Az autósok 35-40 százaléka a határidő előtti utolsó héten dönt kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésének felbontásáról, ennek alapján december 1-jéig még mintegy 40 ezer szerződésváltásra kerülhet sor - közölte a Netisk.hu saját adatai alapján.
A Magyar Autóklub szerint a gépjármű-felelősségbiztosítás 2021. évi díjainak megállapítása során a biztosítóknak figyelembe kellene venniük, hogy a gépkocsiközlekedés a vírushelyzet folytán jelentősen csökkent.
Jogszabály-módosítást javasol a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díjképzésére az ombudsman - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (AJBH).
A Magyar Nemzeti Bank a központi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) adatbázis alapján statisztikailag megalapozott díjkalkulációt vár el a kárstatisztikával nem rendelkező biztosítóktól is - közölte a jegybank.
Több biztosítási terület problémás állománykezelése, valamint az informatikai biztonsági és a vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt a Magyar Nemzeti Bank 50 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosítóra.
A közlemény szerint a 10 millió forintos törzstőkével bejegyzett társaság azzal a céllal jött létre, hogy hatékony támogatást nyújtson a Magyar Kutatási Hálózat kutatóinak a tudományos eredményeik gyakorlati hasznosításában.
A tagországok tavaly 123 655, nem uniós ország állampolgára esetében tagadták meg a belépést az Európai Unió területére, ami kismértékű, 0,3 százalékos növekedés 2023-hoz képest - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
Az idén mintegy 400 ezer adózótól várja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a társasági adó (tao), illetve további közel 100 ezer társaságtól a kisvállalati adó (kiva) bevallást június 2-ig
A közlemény szerint a 10 millió forintos törzstőkével bejegyzett társaság azzal a céllal jött létre, hogy hatékony támogatást nyújtson a Magyar Kutatási Hálózat kutatóinak a tudományos eredményeik gyakorlati hasznosításában.
A tagországok tavaly 123 655, nem uniós ország állampolgára esetében tagadták meg a belépést az Európai Unió területére, ami kismértékű, 0,3 százalékos növekedés 2023-hoz képest - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
Az idén mintegy 400 ezer adózótól várja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a társasági adó (tao), illetve további közel 100 ezer társaságtól a kisvállalati adó (kiva) bevallást június 2-ig
A kínai BYD áprilisban először előzte meg a Teslát a kizárólag akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) európai eladásában - áll a Jato Dynamics piackutató honlapján.
Kiemelkedő érdeklődés mellett egymilliárd euró összegű forrást vont be a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) nemzetközi kötvénykibocsátás keretében, kedvező 4,375 százalékos kamat mellett
Történelmi csúcsra erősödött, áttörte a 110 ezer dolláros szintet a bitcoin csütörtök hajnalban a világ legnagyobb kriptotőzsdei platformján, a Binance-on.
Az Európai Stroke Társaság (ESO) legmagasabb, gyémánt szintű elismerését nyerte el a Semmelweis Egyetem Idegsebészeti és Neurointervenciós Klinika stroke-ellátó programja
Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik
A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett
Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek