Kezdőlap Cégvilág A Budapest Airport karbonsemleges lenne 2035-re
No menu items!

A Budapest Airport karbonsemleges lenne 2035-re

Az első lépések egyikeként a Budapest Airport 2021-ben 840 MWh mennyiségű zöld energiát vásárolt. Kép forrása: bud.hu

A budapesti repülőtér karbonkibocsátását a jelenlegi 2050-es céldátumnál 15 évvel korábban, vagyis 2035-re nullára csökkentené a Budapest Airport.

A repteret üzemeltető cég közölte: a mindennapi működés és a vállalat nemrég elkészített hosszú távú stratégiájának egyik legfontosabb pillére a fenntarthatóság. A Budapest Airport azonban a légikikötő környezeti hatását leghatékonyabban a repülőtéri partnerekkel együttműködve tudja csökkenteni, ezért még 2015-ben életre hívta a Greenairport programot. A kezdeményezésben résztvevő 40 partner célja, hogy a légikikötő és az ott tevékenykedő szervezetek

kölcsönösen együttműködve segítsék egymást a saját karbonlábnyomuk és működésük környezetre gyakorolt általános hatásának csökkentésében.

A Greenairport program létrehozása óta eltelt 6 év alatt a tagok idén októberben már tizenötödik alkalommal találkoztak. A mostani találkozó a zöld áramfelhasználás és a zöld épületek témája köré szerveződött, ahol a Budapest Airport szintén szeretne példát mutatni, és egyben kezdeményezője lenni a környezettudatos energia- és anyaghasználatnak a repülőtéri építkezések, fejlesztések során. Ezen témák mellett a résztvevők megvitatták a repülőtéri karbonkibocsátás-csökkentés további lehetőségeit, a korábbi vállalások eredményeit, valamint az e-mobilitás és a hulladékgazdálkodás terén rájuk váró feladatokat – írták.

René Droese

René Droese, a Budapest Airport fejlesztési igazgatója elmondta: „A tervezési, engedélyezési vagy kivitelezési szakaszban járó repülőtéri fejlesztéseink során új technológiai és energiahatékonysági megoldásokat alkalmazunk, többek között modern szigetelési és fűtési rendszereket, LED világítást és napelemeket.

Hozzátette: „A Budapest Airport jelenleg is keményen dolgozik fontos, új fejlesztéseken, beleértve az 1. Terminál ideiglenes újranyitását és az új 3. Terminált, hogy kiszolgálhassa az utasszám várható jövőbeli növekedését, és még jobb minőséget biztosítson utasainak. Ezen fontos fejlesztések esetében a nettó zéró karbonkibocsátásnak alapkövetelménynek kell lennie már a tervezési szakaszban, ha a fenntarthatósági céljainkat el kívánjuk érni. Az említett nagyobb fejlesztések mellett, több új beruházásunk közeledik a lezáráshoz vagy nemrég be is fejeződött, például a napokban nyíló új repülőtéri főporta, a 2. Terminál előtti, tavaly átadott turbókörforgalom, az új repülőtéri bicikliút, az 1. utasmóló, amelyek több kisebb fejlesztéssel együtt mind fenntarthatósági elvárásokat szem előtt tartva épültek, anyaghasználat, energiafelhasználás és forgalomoptimalizálás tekintetében környezettudatos szempontokat is figyelembe véve.

A Budapest Airport a régió repülőterei közül elsőként szerezte meg a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) karbonsemleges minősítését 2018-ban, amelyet azóta már három éve töretlenül fenntart. Mivel a repülőtér-üzemeltető számára kiemelten fontos a fenntartható növekedés és a környezetvédelem, ezért 2019-ben hivatalosan csatlakozott az ACI „NetZero by 2050” kezdeményezéséhez is, amely egy vállalás a társaság számára, hogy legkésőbb 2050-re eléri a működéséből fakadó nettó zéró karbonkibocsátást.

Chris Dinsdale

Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója kiemelte: „Partnereinket folyamatosan arra biztatjuk, hogy közös erővel és együttműködéssel jelentős, valódi lépéseket tegyünk a repülőtér karbonlábnyomának csökkentése érdekében. Ha a megkezdett utat folytatjuk, valamikor 2035 előtt mi lehetünk a régióban az első repülőtér, amely képes lesz elérni a nettó zéró karbonkibocsátást.

Kiemelte: „2035 nincs messze, ezért keményen dolgozunk egy olyan részletes nettó karbon ütemterven, ami biztosítani fogja számunkra, hogy a párizsi klímaegyezményben megfogalmazott 2050-es céldátumnál legalább 15 évvel korábban elérjük a nulla kibocsátást, és ezzel példát mutassunk a többi európai repülőtér számára is.

Hozzátette: „A cégvezetőknek alapvető felelőssége, hogy csökkentsék a vállalataik környezeti hatásait, és a lehető leghamarabb elérjék a nettó zéró karbonkibocsátást, amelynek ütemterve az adott társaságtól függően változik. Egy biztos, a szavak helyett sürgős cselekvésre van szükség.

Ennek a folyamatnak és tervnek az egyik fontos eleme a zöldenergia-hasznosítás és a környezetbarát anyagfelhasználás az építkezések során, ami az októberi Greenairport partnertalálkozó fókusztémája volt – közölték.

A repülőtér-üzemeltető célja, hogy 2023. január 1-től kezdve a teljes árambeszerzése megújuló energiaforrásokból valósuljon meg.

Ennek érdekében folyamatosan növeli a zöldenergia-vásárlás mennyiségét. Az első lépések egyikeként 2021-ben 840 MWh mennyiségű zöld energiát vásárolt a Budapest Airport, ami 3500 négy fős háztartás havi áramfogyasztásának felel meg. Emellett a légikikötő nemrég további, nagyobb mennyiségű zöld áramot szerzett be, aminek segítségével biztosítani fogja, hogy 2022-es áramigénye 65 százalékát megújuló energiaforrásból fedezze, míg 2023-tól kezdve a Budapest Airport területén felhasznált teljes árammennyiség megújuló forrásokból származik majd – írták.

A Budapest Airportnak az elmúlt 10 év alatt sikerült az egy utasra jutó szén-dioxid kibocsátást a korábbi érték közel egyharmadára, míg az ivóvíz-felhasználást 30 százalékkal csökkentenie. A vállalat hulladék-újrahasznosítási aránya is kiemelkedő, 70 százalékos, a lakossági 35 százalék alatti értékkel szemben – közölte a vállalat.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat

Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már

Stratégiai megállapodás az Union Biztosító és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége között

Stratégiai megállapodást kötött az Union Biztosító és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ).,

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Nacsa Lőrinc: ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást

Ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között, a környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni
Hirdetés

Hírek

Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat

Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már

Nacsa Lőrinc: ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást

Ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között, a környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni

103 millió forint bírságot szabott ki az MNB kilenc biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt

Újabb légiforgalmi csúcsdöntésre készül a HungaroControl

A HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalomban 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat

Az USA és Kína letette a fegyvert a vámháborúban, de a bizonytalanság megmaradt

A globális tőzsdék hétfőn emelkedtek, miután az Egyesült Államok és Kína megállapodott a magas vámtarifák legalább 90 napra történő csökkentéséről, ezzel fékezve a világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi háborút, amely globális recessziótól való félelmeket táplált. 

Ankara a világörökség várományosi listára került

Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.

Bírság mellett osztalékfizetési, kezességvállalási tilalom a River Factoring Zrt.-nek

A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit