A magyar lakosság többsége erősen bízik a technológiai újdonságokban, ugyanakkor egyelőre bizonytalan a mesterséges intelligencia (AI) hasznosságában, alkalmazásának jelenlegi helyzetéről pedig még kevéssé tájékozott.
A klímabarát vasút általában drágább, mint a klímagyilkos repülőgép: a Greenpeace tanulmánya szerint a repülés az esetek 70 százalékában olcsóbb, mint a vonatozás. A szervezetnek van is egy ötlete, hogyan lehetne ezen változtatni.
A szuperlatívuszokról ismert városban, Dubajban nem meglepő, hogy valaki egy újabb gigászi projekt megvalósítását tervezi. A legmagasabb felhőkarcolóval vagy a legmélyebb medencével ellentétben azonban a legújabb tervezett projekt nem egyszerűen építészeti bravúr, hanem az óceánok védelmét is segíti.
Harmadszor hirdette meg a Generali Biztosító az EnterPRIZE fenntarthatósági pályázatot, a kis- és középvállalkozások (kkv) jelentkezését munkavállalói jólét, környezetvédelem, illetve a mikroközösségek iránti felelősségvállalás...
Valóban úgy készült egy termék, hogy nem károsítja az éghajlatot? Vagy csak megtévesztően reklámozzák? Az Európai Bizottsága most törvényt terjeszt elő a „greenwashing”, vagyis a zöldre mosás ellen.
Számos feladat hárul az érintett vállalkozásokra a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerről szóló közelmúltban megjelent rendelet szerint - hívta fel a figyelmet az EY.
Ha november, akkor kezdetét veszi a karácsonyi vásárlási szezon, ami idén is a Black Friday-el – más néven fekete péntekkel – indul. Az online vásárlások viszont nem csak a kedvezményeket vonzzák, hanem az internetes csalásokat is, amire jobb, időben felkészülni. A kiberbiztonsági szakemberek figyelmeztetnek: jobb félni, mint megijedni.
Idén július 28-ára esik a túlfogyasztás világnapja: a Global Footprint Network adatai szerint a Föld lakossága csütörtökre használja el a bolygó egy évnyi erőforrásait.
Nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz 180 civil szervezet azt kérve, hogy a megalakuló kormányban a természeti erőforrások, a környezet és az éghajlat védelmét önálló minisztérium képviselje.
Amerikai környezetvédelmi csoportok kampányt indítottak annak érdekében, hogy módosítsák a bitcoin kódját, és ezáltal csökkenjen az energiafelhasználása, amely az elmúlt években jelentősen megnőtt.
Az Európai Bizottság szerint a környezetvédelmi célokat szolgáló zöld átmenetben szerepe van a földgáznak és a nukleáris energiának, illetve az ezekbe történő befektetéseknek, figyelembe véve a tudományos szakvéleményeket és a technológiai fejlődést - közölte Mairead McGuinness pénzügyi szolgáltatásokért, pénzügyi stabilitásért és a tőkepiaci unióért felelős biztos.
Az Amszterdamból induló KLM repülőgépekbe mostantól legalább fél százalékos arányban fenntartható kerozint töltenek. De mivel ez plusz költséget jelent, a KLM az út hosszától és a foglalt utazási osztálytól függően 1-12 eurót számol fel jegyenként.
Az ESG jelentéstétel világa napról napra bonyolultabbá válik, a jelentéstételt körülvevő globális célok, jogszabályok és érdekelt felek (stakeholderek) elvárásai mind hatással vannak annak tartalmára. A Deloitte szakértői összefoglalták, hogyan érdemes belekezdni az ESG jelentés elkészítésébe.
A környezettudatos, fenntartható szemlélet általános elterjedéséhez elengedhetetlen az edukáció, ami az elmúlt évtizedekben hiányzott Magyarországon. De a lemaradás mellett már pozitív jeleket is látni – állítja Pogány Éda, az üzleti fenntarthatóság témájának egyik meghatározó magyarországi személyisége, aki multinacionális cégek szakmenedzsereként már több mint két évtizede foglalkozik ezzel a területtel, többek között a fenntarthatóság üzleti modellbe való integrációjával, a fenntarthatósági stratégia és menedzsmentfolyamatok felállításával és karbantartásával.
Elfogadták szombat este az új globális klímaegyezményt az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének Glasgowban rendezett 26. ülésén (COP26) résztvevő 197 ország küldöttei.
Kritikus a jelenlegi évtized abból a szempontból, hogy sikerül-e megvalósítani a hosszú távú globális klímavédelmi célokat - áll az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének Glasgowban zajló 26. ülése (COP26) elé terjesztett megállapodás-tervezetben.
Nem tréfa, nem találós kérdés, tény: bolygónk lakóinak számára az idei esztendő július 29-én befejeződött. Nem a naptári, hanem az ökológiai év ért véget júliusban az úgynevezett Túlfogyasztási napon. Azóta az emberiség folytatja a Föld tartalékainak felélését, más szavakkal túlfogyasztja az őt megillető lehetőségeket. Dr. Gonda György írása AzÜzlet.hu Menedzser Akadémiájában.
Pályázat: kivitelezőket keres az ITM. Olyan szaktudású vállalkozások pályázatát várják, amelyek családi házak, lakások napelemes és geotermikus berendezéseinek kiépítését végezhetik majd el.
A munkakeresés átlagos időtartama 10,0 hónap volt, az összes munkanélküli 35 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 36 százaléka legalább egy éve keresett állást.
AKínai Kommunista Párt Központi Bizottságának közelmúltbeli ülése után komoly szándék mutatkozik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága ismét növekedési pályára álljon.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.
A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.
A pénzügyi felügyelet kifogásolta, hogy a compliance (szabályozási megfelelési) terület beszámolói nem minden szempontból feleltek meg a jogszabályban elvártaknak.
A monetáris szigor pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez
A jelzáloglevelek kibocsátásával szerzett forrásokból az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hitelt nyújt partnerbankjainak, ezáltal támogatva a főként a lakosság körében végzett jelzáloghitelezési tevékenységüket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek