Kezdőlap Agrár A csokból a melléképület is fejleszthető
No menu items!

A csokból a melléképület is fejleszthető

A vidék jövője a fiatal gazdák kezében van, a megújuló agrárium egyik zálogát adják – mondta Nagy István agrárminiszter a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) konferenciáján, Budapesten.

Az agráriumban a generációváltás nemzeti ügy – mondta -, a döntéshozók feladata, hogy biztosítsák a stabil alapot jelentő feltételeket, az eredményes és hosszú távon fenntartható gazdálkodás lehetőségeit.

Nagy István hozzátette, a szaktárca dolgozik azon, hogy a következő időszakban 100 ezer hektárral növekedjen az öntözött területek nagysága Magyarországon, tavasszal útjára indítják a nemzeti öntözési központot, amelynek feladata lesz a termelők segítése a gazdasági és környezeti szempontból is fenntartható öntözéses gazdálkodás megvalósításában.

Az agrárminiszter szólt arról is, hogy az osztatlan földtulajdon rendezetlensége gúzsba köti a mezőgazdaság versenyképességét, példaként említette, hogy Magyarországon előfordul olyan helyzet is, hogy egy hektár területnek mintegy 300 tulajdonosa van. A helyzet rendezését célzó törvénycsomagot elkészítették, amely a tervek szerint még az idén hatályba léphet – tette hozzá.

Kitért az agráriumban a kapacitásbővítést, hatékonyságnövelést szolgáló jelentős forrásokra, és szavai szerint azon dolgoznak, hogy a 2020 utáni európai uniós fejlesztési ciklusban is a támogatás összege legalább megközelítse a mostani.

Jelentős összegekkel támogatják a fiatalokat abban, hogy a vidéki életet válasszák, 2019 az építkezés éve lesz az agráriumban, amikor a támogatások eredményei megmutatkoznak a földeken és gazdaságokban – mondta. A generációváltás elősegítésére pedig ismertetése szerint több érdekképviselet bevonásával, köztük az Agrya szervezettel és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) szakpolitikai programot dolgoznak ki.

A miniszter felhívta a fiatal gazdák figyelmét arra, hogy a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) támogatásban egyebek mellett szerepel a porta, a melléképületek fejlesztése is.

Kis Miklós, az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára a konferencián elmondta, hogy a vidékfejlesztési programban továbbra is nyitva van 18 pályázati felhívás, mintegy 260 milliárd forint kerettel. A fiatal gazda tematikus alprogram keretében segítik a fiatal mezőgazdasági termelőket, beruházási jellegű fejlesztéseknél pedig a 40-50 százalékos alaptámogatás mellett plusz 10 százalékpontos többlettámogatásban részesülnek a fiatal gazdálkodók.  Ennek keretében 2018 decemberéig több mint 39 milliárd forint támogatást ítéltek meg, mintegy 1040 fiatal gazda számára – ismertette.

Kis Miklós elmondta, hogy 2020 után is lesz uniós támogatás a fiatal gazdák számára, a jövőbeni feltételeket a partnerek bevonásával szeretnék kialakítani.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A várakozásoknak megfelelő bevételnövekedést ért el a Richter

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első negyedévben 224 milliárd forint lett, 10 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat

Ankara a világörökség várományosi listára került

Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.

Bírság mellett osztalékfizetési, kezességvállalási tilalom a River Factoring Zrt.-nek

A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.
Hirdetés

Hírek

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat

Az USA és Kína letette a fegyvert a vámháborúban, de a bizonytalanság megmaradt

A globális tőzsdék hétfőn emelkedtek, miután az Egyesült Államok és Kína megállapodott a magas vámtarifák legalább 90 napra történő csökkentéséről, ezzel fékezve a világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi háborút, amely globális recessziótól való félelmeket táplált. 

Ankara a világörökség várományosi listára került

Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.

Bírság mellett osztalékfizetési, kezességvállalási tilalom a River Factoring Zrt.-nek

A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.

MÁV: ezer új autóbusz lesz a Volán-flottánál

Ezer új autóbusszal válik még korszerűbbé és versenyképesebbé a MÁV-csoport Volán flottája, miután újabb 869 darab autóbusz beszerzésére jelent meg közbeszerzési ajánlati felhívás

Az árstabilitáshoz fegyelmezett monetáris politika kell

A világban tapasztalható bizonytalan geopolitikai és kereskedelmi helyzet olyan inflációs kockázatokat hordoz magában, amelyek miatt a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) újra és újra meg kell erősítenie elkötelezettségét a fegyelmezett monetáris politika fenntartása mellett

Megtorpant tavaly az építési kedv és idén se változott a helyzet

Továbbra sem élénkül az építési kedv, a 2025 első negyedévi KSH-adatok szerint az új lakások száma 2,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Nézzük át az adóbevallási tervezetét!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készített szja-bevallási tervezetet, amit érdemes átnézni, mert lehet vele teendő.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.