Hirdetés
Kezdőlap Kül-hon A déli féltekére pályázhatnak már a Kőrösi Csoma Sándor-program ösztöndíjasai
No menu items!

A déli féltekére pályázhatnak már a Kőrösi Csoma Sándor-program ösztöndíjasai

Potápi Árpád János. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Újra lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor-program déli féltekére szóló pályázatára. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára ezzel kapcsolatban kifejtette: a déli félteke országaira vonatkozó pályázatot a helyi tanévhez igazítva, az északi féltekétől eltérő időpontban hirdetik meg, és a kiutazás is ehhez igazodva történik meg.

A Kőrösi Csoma Sándor-program keretében – amely 2013-ban került először meghirdetésre – 710 ösztöndíjas vett részt abban a munkában, amelynek célja, hogy a helyi magyar közösségek munkáját segítve hozza közelebb az ott élő honfitársaink számára az óhaza kultúráját és mindennapjait. A program keretében már több mint 190 fogadószervezet – köztük cserkészcsapatok, hétvégi magyar iskolák és egyházi szervezetek – kaptak segítséget az identitás megőrzéséhez és erősítéséhez a déli félteke országaiban.

Miközben a Covid-járvány miatt legutóbb 2019-ben hirdettek pályázatot a déli félteke országaiba, jelentős változásokon ment keresztül a program, mert a diaszpóraszervezetek kérésére a déli féltekére vonatkozó pályázatot már az ottani országok adottságainak megfelelően, az északi féltekétől eltérő időpontban, az adott a tanévhez igazítva, külön hirdetik meg. A tapasztalatok szerint a program eredményessége szempontjából az a legjobb időszak, amikor a helyi gyerekek iskolába járnak.

A Kőrösi Csoma Sándor-program – vagy ahogy az érintettek nevezik, a KCSP – déli félteke országait érintő pályázatra jelentkezők ezúttal a következő helyszíneken tevékenykedhetnek:

Argentína, Brazília, Chile, Paraguay, Uruguay, Venezuela és Kolumbia, valamint Ausztrália, Új-Zéland és a Dél-afrikai Köztársaság.

Ezek közül Kolumbia – a helyi közösségek kérésére – új országként csatlakozott a programhoz.

Potápi Árpád János ezzel kapcsolatban azt is örömmel nyugtázta, hogy tapasztalataik szerint azok a fiatalabb és idősebb ösztöndíjasok, akik részt vettek a programban, maguk is egy életre “megfertőződtek” nemzetpolitikával, hazaszeretettel, nemzeti érzésekkel. Szavai szerint mindez hatalmas dolog egy olyan világban, ahol finoman fogalmazva nem a nemzeti érzések erősítése a cél.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A jelentkezők tematikus feladatkörök szerint nyújthatják be pályázataikat: cserkésztevékenység, hagyományőrzés (népzene, néptánc, népi kézművesség, népi ének, népi játékok), oktatói és nevelői munka (magyar nyelvoktatás, tananyagok összeállítása, gyermekfoglalkozások tartása, táboroztatás) témákban, valamint közösségi, sport, média és kulturális tevékenység ellátása (kultúra- és rendezvényszervezés, marketing és adminisztratív feladatok ellátása, webszerkesztés, pályázatírás, kommunikáció- és médiatevékenység, kiadványszerkesztés, könyvtárrendezés és hagyatékgondozás). Arra különösen nagy figyelem fordul, hogy az ösztöndíjasok munkájához kötődő médiatevékenységet megerősítsék.

A pályázóktól csak a tematikus feladatköröknek megfelelő szakmai ajánlások fogadhatók el. A benyújtás kizárólag elektronikus úton lehetséges a kulhonimagyarok.hu  oldalon, továbbá elérhető a korosiprogram.hu oldalon. A fogadószervezetek is csak elektronikus úton nyújthatják be jelentkezésüket. A pályázat benyújtásának határideje 2023. február 15-e.

A keretszám 25 fő, a célországok: Argentína, Brazília, Chile, Paraguay, Uruguay, Venezuela és, új helyszínként, Kolumbia. Ösztöndíjasokat vár továbbá Ausztrália, Új-Zéland és a Dél-afrikai Köztársaság.

A külföldi programszakasz 2023. április 1-jétől november 30-ig tart.

Érsek M. Zoltán

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.