Kezdőlap Címkék Kőrösi Csoma Sándor program

Kőrösi Csoma Sándor program

A Himnusz nyomában: magyar megemlékezéssorozat Hollandiában

A Hímezz Magyarra Alapítvány március közepén hollandiai magyar szervezetek meghívására több helyszínen mutatta be „Hymnus-pályázat 1844” című programsorozatát. Dr. Petrányi-Szöőr Anna elnök részvételével ünnepi megemlékezésekre, rendhagyó irodalomórára és kulturális egyeztetésekre is sor került.

Nacsa Lőrinc: idén is indul a Diaszpóra Program

Tapasztalatok szerint sok itt táborozó középiskolás fiatal későbbi egyetemi tanulmányaira magyar intézményt választ

A diaszpóra magyarságát segítő két programban 125 ösztöndíjas kezdi meg munkáját

A két programon keresztül gyakorlatilag minden közösséget sikerült elérni, ahol jelentős számban élnek magyarok.

Megjelentek a Kőrösi Csoma Sándor-program és a Petőfi Sándor-program pályázatai

Megjelentek a magyar diaszpórát segítő Kőrösi Csoma Sándor-program és a szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor-program 2023/2024-es időszakra szóló pályázati felhívásai - jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

A déli féltekére pályázhatnak már a Kőrösi Csoma Sándor-program ösztöndíjasai

Újra lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor-program déli féltekére szóló pályázatára. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára ezzel kapcsolatban kifejtette: a déli félteke országaira vonatkozó pályázatot a helyi tanévhez igazítva, az északi féltekétől eltérő időpontban hirdetik meg, és a kiutazás is ehhez igazodva történik meg.

Potápi: a Kőrösi Csoma Sándor Program új lendületet vitt a diaszpórába

A Kőrösi Csoma Sándor Program eredményeképpen új lendületet vett a magyar élet a diaszpórában – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a 2020. évi Kőrösi Csoma Sándor Program déli féltekén szolgálatot teljesítő ösztöndíjasainak záró konferenciáján, amelyet az idén online tartottak.

A nemzetpolitika fókuszában a nagyvállalkozói tudásátadás

A külhoni magyar vállalkozások anyagi támogatása mellett a menedzsment tudásátadásra is koncentrál a magyar nemzetpolitika, a közeljövőt érintő tervek között szerepel egy Kárpát-medencei mentorhálózatot kiépítése – fejtette ki AzÜzletnek, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Elmondta: idén diaszpóra osztály indul Sárospatakon, ahová a Föld minden tájáról várják a 14-15 éves magyar vagy magyar gyökerű fiatalok jelentkezését.

Dánia és Új-Zéland is csatlakozott a hétvégi magyar iskolák hálózatához

A hétvégi magyar iskolák harmadik találkozóján ismertette a nemzetpolitikai államtitkárság tevékenységét a harminc országból érkező 114 iskolavezető előtt Budapesten Potápi Árpád János. Az államtitkár a magyar társadalom alapját képező közösségek megerősítésének fontosságát hangsúlyozta.

A soproni diákok történelmi üzenete – Vancouverből a világnak

Kanada nyugati felén, British Columbiában járt Pánczél Károly. Hajdani soproni diákokkal is találkozott, akik '56 után hagyták el szülőföldjüket: az egyetem kelt útra dékánjuk vezetésével. Interjú az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnökével.

Pályázható a Kőrösi Csoma Sándor program déli féltekére szóló ösztöndíj

Október 15-től lehet pályázni a Kőrösi Csoma Sándor program keretében a déli féltekére szóló ösztöndíjakra.

Friss

Megkezdte működését a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat technológiatranszfer cége

A közlemény szerint a 10 millió forintos törzstőkével bejegyzett társaság azzal a céllal jött létre, hogy hatékony támogatást nyújtson a Magyar Kutatási Hálózat kutatóinak a tudományos eredményeik gyakorlati hasznosításában.

Új befizetési lehetőségeket kínál a gazdálkodóknak a Magyar Államkincstár

A Magyar Államkincstár új befizetési lehetőségeket kínál a gazdálkodóknak, hogy csökkenthessék a számlaterheiket

Emelkedett az uniós határokon feltartóztatott, belépésre jogosulatlan bevándorlók száma

A tagországok tavaly 123 655, nem uniós ország állampolgára esetében tagadták meg a belépést az Európai Unió területére, ami kismértékű, 0,3 százalékos növekedés 2023-hoz képest - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.

400 ezer adózótól várja a NAV a tao- és majdnem 100 ezer társaságtól a kiva-bevallást

Az idén mintegy 400 ezer adózótól várja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a társasági adó (tao), illetve további közel 100 ezer társaságtól a kisvállalati adó (kiva) bevallást június 2-ig

Hírek

Megkezdte működését a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat technológiatranszfer cége

A közlemény szerint a 10 millió forintos törzstőkével bejegyzett társaság azzal a céllal jött létre, hogy hatékony támogatást nyújtson a Magyar Kutatási Hálózat kutatóinak a tudományos eredményeik gyakorlati hasznosításában.

Új befizetési lehetőségeket kínál a gazdálkodóknak a Magyar Államkincstár

A Magyar Államkincstár új befizetési lehetőségeket kínál a gazdálkodóknak, hogy csökkenthessék a számlaterheiket

Emelkedett az uniós határokon feltartóztatott, belépésre jogosulatlan bevándorlók száma

A tagországok tavaly 123 655, nem uniós ország állampolgára esetében tagadták meg a belépést az Európai Unió területére, ami kismértékű, 0,3 százalékos növekedés 2023-hoz képest - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.

400 ezer adózótól várja a NAV a tao- és majdnem 100 ezer társaságtól a kiva-bevallást

Az idén mintegy 400 ezer adózótól várja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a társasági adó (tao), illetve további közel 100 ezer társaságtól a kisvállalati adó (kiva) bevallást június 2-ig

A kínai BYD áprilisban először adott el több elektromos autót a Teslánál Európában

A kínai BYD áprilisban először előzte meg a Teslát a kizárólag akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) európai eladásában - áll a Jato Dynamics piackutató honlapján.

Egymilliárd eurós kötvénykibocsátást hajtott végre az MFB

Kiemelkedő érdeklődés mellett egymilliárd euró összegű forrást vont be a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) nemzetközi kötvénykibocsátás keretében, kedvező 4,375 százalékos kamat mellett

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Történelmi csúcsra erősödött, áttörte a 110 ezer dolláros szintet a bitcoin csütörtök hajnalban a világ legnagyobb kriptotőzsdei platformján, a Binance-on.

Elismerést kapott a Semmelweis Egyetem stroke-ellátó programja

Az Európai Stroke Társaság (ESO) legmagasabb, gyémánt szintű elismerését nyerte el a Semmelweis Egyetem Idegsebészeti és Neurointervenciós Klinika stroke-ellátó programja

Gazdaság

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,