Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág A források hatékonyabb elosztását ígéri az új kis- és középvállalkozói stratégia -...
No menu items!

A források hatékonyabb elosztását ígéri az új kis- és középvállalkozói stratégia – részletek

Az új kis- és középvállalkozói stratégia a magyar tulajdonú cégek megerősítését szolgáló források hatékonyabb felhasználását segíti – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára. György László a kormány intézkedéseinek részleteit ismertette. 

Kiemelte, az új stratégia egyszerre jelenti a már meglévő keretek összehangoltabb felhasználását, újabb források rendelkezésre bocsátását és a 2021-től kezdődő uniós költségvetési ciklus gazdaságfejlesztési irányainak kijelölését.

A stratégiával három célja van a kormánynak: elismerés, megerősítés és tehermentesítés – mondta.

A kormány képviselője fontosnak nevezte, hogy megbecsüljék azokat a vállalkozókat, amelyek nagy növekedési potenciállal bírnak és Magyarországon terveznek. “Ők ugyanis a mi leendő magyar multijaink” – fogalmazott.

Emellett meg kell erősíteni a stabilan működő, sok embernek munkát adó vállalkozói kört, amelyik az elmúlt években sokat tett azért, hogy a magyarok életszínvonala emelkedjen – közölte.

Hangsúlyozta, a tehermentesítés a vállalkozóbarát intézményi környezet megteremtését jelenti, amelyben a vállalkozóknak lehetősége van kizárólag az üzleti tevékenységükre koncentrálni.

A stratégia hét pillére olyan területekre terjed ki, mint a vállalkozóbarát szabályozási és adózási környezet megteremtése, az e-kormányzás, a kkv-k innovációs és digitalizációs teljesítményének erősítése,  a tudásátadás megkönnyítése, a finanszírozáshoz jutás, a nemzetköziesedés és a generációváltás támogatása – sorolta.

Az államtitkár kijelentette, abban mindenki egyetért, hogy a magyar kis- és közepes vállalkozások nemzeti tulajdonban tartása érték. A jövő emellett megkérdőjelezhetetlenül zöld, high-tech és magyar, az ezzel járó változásokhoz pedig a magyar kis- és közepes vállalkozásoknak is alkalmazkodniuk kell – tette hozzá.

A kormánynak abban is feladata van, hogy a kkv-k működése környezetbaráttá váljon a támogatások segítségével és megvalósuljon a versenyképességüket növelő technológiaváltás.

“Előttünk áll még a digitalizáció és az e-kereskedelem területén történő felzárkózás, ahol jelentősen elmaradunk az uniós átlagtól” – fogalmazott,

majd hozzátette, a technológiaváltást segítő kiírásokban vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a vállalkozások a termelékenységüket növelő beruházásokhoz.

György László beszélt arról is, ha az osztrák farmokra vagy a finnek, svédek, norvégok energiatakarékos üzemeire tekintünk, akkor belátható, hogy a környezetbarát megoldások nemcsak a fenntarthatósághoz járulnak hozzá, hanem a termelékenységet is növelik, szóval érdemes ebbe az irányba elmozdulni.

Kitért arra is, vannak olyan magyar cégek, ahol már csak kevés hiányzik a világhírnévhez, őket a Magyar Multi Program keretében támogatják tanácsadással.

A kabinet emellett azoknak a vállalkozásoknak is segít, amelyekben a cég alapítója lassan nyugdíjba készül. A feladat súlyát jelzi, hogy ezzel a kihívással a 100 millió forint feletti éves árbevételű cégek közül minden másodiknak, azaz mintegy 12 ezer vállalkozásnak kell szembenéznie a következő 10 évben – tette hozzá.

György László: Hét pillére épül az új magyar KKV-stratégia Kép/Forrás: origo.hu/Talán Csaba

Tájékoztatása alapján a kkv-k fejlesztésére fordított források évente több száz milliárd forintot tesznek ki, a 2019-2020-as évben például csak a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által biztosított támogatások összege mintegy 164 milliárd forintra tehető, amelynek több mint fele vissza nem térítendő támogatás. Ehhez jönnek még a speciális konstrukciók és a szektorális költségvetési támogatások – fűzte hozzá.

György László aláhúzta, a 2021-2027-es uniós költségvetési időszak tervezésének az új stratégia az egyik alapdokumentuma, az intézkedések finanszírozásának jelentős része pedig uniós forrásból valósul meg.

Megjegyezte ugyanakkor azt is, az uniós források felhasználásának vannak korlátai, például vannak olyan térségek (így Közép-Magyarország) és a nemzetgazdaság számára kiemelt célok, amelyek finanszírozását nem teszik lehetővé, ezért ezek támogatásához a következő években is szükség lesz magyar költségvetési forrásokra.

Az Origónak nyilatkozva úgy fogalmazott: a magyar tulajdonú vállalkozások eredményessége elengedhetetlen alapfeltétele a fenntartható gazdasági növekedésnek, a magyar családok tovább javuló életminőségének.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára kifejtette, tavasszal több mint ezer vállalkozót és szakmai szövetséget kérdeztek meg a magyar kis- és közepes vállalkozások helyzetéről, a párbeszéd során pedig világossá vált: a kkv-k egységes intézményi keretet és a jövőt minden eddiginél jobban értő, célzott intézkedéseket várnak, amelyek valós segítséget nyújtanak a változó környezethez történő alkalmazkodásba.

Az ITM államtitkára végül fontosnak tartotta kiemelni, az “OECD messzemenőkig dicsérte a tervek összeállítását megalapozó széleskörű párbeszédet, méltatta az azt övező konszenzust és a szakmai tartalmat is”. “Valljuk be, az efféle elismerés nem gyakori egy nemzetközi szervezettől” – mondta.

Hangsúlyozta: “jogos büszkeségre azonban az adhat majd okot, ha a cégek azt mondják, az intézkedések hasznukra voltak és segítették őket a fejlődésben, továbblépésben, segítségükkel sikeresen válaszolni tudtak a 21. század kihívásaira”.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Koronavírus – A BKIK levelet írt Karácsony Gergelynek

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 5 pontból álló javaslatcsomagot fogalmazott meg a fővárosi önkormányzat számára a budapesti vendéglátóipari és turisztikai vállalkozások megsegítése érdekében - közölte a kamara.

A csábítás adókulcsa 7%. A mediterrán országok nyugdíjasokra vadásznak

Portugália után Görögország is speciális kedvezményekkel csalogatja a külföldi nyugdíjasokat. Komoly gazdasági potenciált látnak az idős középosztályban. Az otthon megadóztatott nyugdíjasok jelentős kedvezményt kaphatnak nem csak a jövedelemadóból,  vagyonszerzési illetékmentességet is kínálnak nyugati nyugdíjasokra vadászó déli államok.

Károlyi László a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara új elnöke

A Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara (MFKI) Igazgatótanácsa egyhangúlag megválasztotta a Kamara új elnökének Károlyi Lászlót.

Tőzsde – Pozitív kezdés az amerikai piacokon

A technológiai részvények felvásárlásának köszönhetően indexemelkedéssel korrigálták az előző napi veszteségeiket a keddi nyitáskor az amerikai tőzsdeindexek.

Hírek

Károlyi László a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara új elnöke

A Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara (MFKI) Igazgatótanácsa egyhangúlag megválasztotta a Kamara új elnökének Károlyi Lászlót.

Sószórási kartell – Bíróság: minden vádlott bűnös

Valamennyi vádlottat bűnösnek talált, és hét cég tizenegy képviselőjére együttesen csaknem 25 millió forint pénzbüntetést szabott ki a Pesti Központi Kerületi Bíróság a sószórási kartell ügyben. Az ítélet ellen három napon belül lehet fellebbezni.

Operatív törzs: rövidült a hatósági karantén ideje

A külföldről Magyarországra érkezőkre a korábbi 14 napos helyett 10 napos karantén vár - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese.

Európai Szuperkupa – lezárások Budapesten

A csütörtöki Európai Szuperkupa labdarúgó-mérkőzés miatt péntekig forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest V., VII., VIII. és XIV. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Pályázat elektromos kerékpárra: 150 ezer forint is járhat

Egymilliárd forint keretösszegű pályázat jelenik meg októberben elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlására - jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.

Koronavírus – Jobban féltjük a gazdaságot, mint az egészségünket

A magyarok hetven százaléka szerint a koronavírus-járvány elsődlegesen a gazdaságot és a munkahelyeket veszélyezteti, és csak 27 százalékuk gondolja úgy, hogy elsősorban az emberi egészségre nézve veszélyes - derül ki a Századvég elemzéséből.

Bohócnak nevezte a kínai elnököt – 18 év börtönt kapott

Korrupciós vádak miatt 18 év börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélték egy kínai állami ingatlanvállalat igazgatótanácsának korábbi elnökét, aki az év elején nyilvánosan kritizálta Hszi Csin-ping kínai elnököt - közölte az egyik pekingi fellebbviteli bíróság.

Uniós agrártámogatást elcsaló hivatalnokok – 500 milliós kár

Uniós agrártámogatások kifizetésével foglalkozó hivatalnok csalt el legalább félmilliárd forintot, ennek többszörösére szerette volna rátenni a kezét, de társaival együtt lebukott. Többéves börtönbüntetéseket szabott ki a Fővárosi Törvényszék.

Ágostházy Szabolcs új államtitkárként felügyeli az uniós forrásokat az ITM-ben

Ágostházy Szabolcs felügyeli az uniós források hasznosulását az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM).

Koronavírus – Újabb elbocsájtás a Budapest Airportnál

Újabb létszámleépítést hajt végre a Budapest Airport, mivel a szeptembertől érvényben lévő utazási korlátozások, másrészt a vártnál lassabban visszatérő utazási kedv a számításaik szerint további, hónapokon át tartó, jelentős utasszámcsökkenést fog eredményezni a budapesti repülőtér forgalmában.

Klímakrízis. A felső 10 százalék felelős a légszennyezés feléért

A Föld népességének leggazdagabbjai több mint kétszer annyi klímakárosító szén-dioxidot bocsátanak a légkörbe, mint az emberiség szegényebb része - állapította meg az Oxfam nemzetközi civil szervezet jelentése.

Újra 363 forint fölé drágult az euró

A feltörekvő piaci árfolyameséssel párhuzamosan nagyot gyengült a forint a főbb devizákkal szemben.

Gazdaság

Gyengült a forint a kamatdöntésre

Kissé gyengült, így a délelőtt folyamán kialakult szintre tért vissza a forint árfolyama az MNB kamatdöntésének bejelentése után.

Monetáris tanács – marad az alapkamat

Az alapkamat 0,60 százalékos szintje fenntartható módon támogatja az árstabilitást, a pénzügyi stabilitás megőrzését és a gazdasági növekedés helyreállítását - közölte a jegybank monetáris tanácsa, miután az alapkamatot és a kamatfolyosót is változatlanul hagyta.

Újra 363 forint fölé drágult az euró

A feltörekvő piaci árfolyameséssel párhuzamosan nagyot gyengült a forint a főbb devizákkal szemben.

Forintkötvényt bocsátott ki a Nemzetközi Beruházási Bank

A Nemzetközi Beruházási Bank 15 milliárd forintnyi hároméves lejáratú kötvényt bocsátott ki a dublini tőzsdén márciusban bejegyzett Középlejáratú Banki Kötvény (KBK) programjában. A kibocsátás vezető kezelője az UniCredit AG volt.

Immár sehol sem biztosíthat a Novis

Az MNB után a szlovák nemzeti bank (NBS) is felfüggesztette a pozsonyi székhelyű, Magyarországon határon átnyúló szolgáltatást nyújtó NOVIS Biztosító termékeinek értékesítését. Az intézkedés a társaság működésének valamennyi tagállamát érinti.

Fizetési mérleg. 847 millió euró hiány a második negyedévben

A folyó fizetési mérleg hiánya 847 millió euró volt a második negyedévben, az első negyedévi 317 millió euró és az egy évvel korábbi 446 millió euró többlettel szemben - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom