high-tech
A szoftveróriás aki megváltoztatta a világot és most hátralép
A cégvezető több mint 50 év után távozik az SAP szoftvercsoporttól - Németország egyetlen világszínvonalú technológiai óriáscégétől
Palkovics: a kkv-knak technológiai váltásra van szükségük
A kormány célja, hogy a nagyvállalatokhoz hasonlóan a magyar tulajdonú kis- és középvállalatokat is a high-tech, illetve csúcstechnológia jellemezze - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter.
A források hatékonyabb elosztását ígéri az új kis- és középvállalkozói stratégia – részletek
Az új kis- és középvállalkozói stratégia a magyar tulajdonú cégek megerősítését szolgáló források hatékonyabb felhasználását segíti. György László államtitkár a kormány intézkedéseinek részleteit ismertette.
A Volkswagen több mint koncepció autója
A Volkswagen I.D. Crozz egyetlen működő példányát az AMTS nemzetközi kiállításon mutatták be a magyar közönségnek. A koncepcióautót egyedisége miatt egészen nagy összegre, egymilliárd forintra biztosították. Méltán: nem klasszikus tanulmány autóról van szó, 2021-től indul a modell sorozatgyártása, amelyet a VW az emobilitás csúcsmodelljei közé sorol.
Csepel: high-tech tervek sportcentrummal
A csepeli Duna-parton nem füstölnek már gyárkémények, sokan mégis azt gondolják, hogy Budapest időközben jó levegőjűvé vált XXI. kerülete még mindig ipartelep. Borbély Lénárd polgármester szerint a munkahelyteremtés továbbra is kiemelt feladat, de a cél már a XXI. századi technológiák meghonosítása a szigeten.
Friss
Alig változott a forint árfolyama a hét végén
A forint az elmúlt héten gyengült, a múlt hétfői kezdéséhez képest ezt a hetet az euróval és a svájci frankkal szemben 1 százalékkal, a dollár ellenében pedig 2,8 százalékkal gyengébben kezdte.
29. Tojás Világnap: a tojástermelők és a fogyasztók közös ünnepe
Elmondta, hogy a Tojásszövetségnek 150 tagja van, akik a hazai regisztrált termelés 90%-át adják volumenben.
Hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia (AI) és az automatizáció az értékesítési folyamatokat?
A telefonos értékesítés közvetlen kapcsolatot teremt a potenciális ügyfelekkel, míg a LinkedIn kampányok hatékonyan támogatják a hosszú távú kapcsolatok kialakítását és a márkaismertség növelését.
Kiderült, hol helyezkednének el leginkább az egyetemi hallgatók
Az oktatás a legkevésbé vonzó szektor egy friss kutatás szerint
Hírek
15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul
A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.
Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama
Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.
Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre
Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.
II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál
Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.
Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0
Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.
Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn
Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.
Gazdaság
Alig változott a forint árfolyama a hét végén
A forint az elmúlt héten gyengült, a múlt hétfői kezdéséhez képest ezt a hetet az euróval és a svájci frankkal szemben 1 százalékkal, a dollár ellenében pedig 2,8 százalékkal gyengébben kezdte.
Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát
Nem elég hatékony a civil szervezetek kommunikációja
Még betegebb csütörtök reggelre a forint
Gyengült a forint csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi devizakereskedelemben.