Hirdetés
Kezdőlap Budapest A főváros a maszkviselés szigorítását kéri a kormánytól
No menu items!

A főváros a maszkviselés szigorítását kéri a kormánytól

A maszkviselés elrendelését központi jogszabály szabályozza. Illusztráció: MTI/Balogh Zoltán

Az új igazolt koronavírusos megbetegedések növekvő száma miatt a fővárosi önkormányzat a maszkviselés szigorítását kezdeményezi a kormánynál – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

Mint írták, a koronavírus negyedik hulláma Magyarországon a közzétett fertőzöttségi, illetve tesztpozitivitási adatok alapján “felfutó ágába” került: immár több napja ezer feletti az új igazolt koronavírusos megbetegedések száma, illetve az Egészségügyi Világszervezet által “a járvány kontrollálhatósága mércéjének tekintett öt százalék fölé emelkedett a pozitív tesztek aránya“.

A fővárosi önkormányzat azt kezdeményezi a kormánynál, hogy állítsák vissza a július 3. előtt hatályos szabályokat a maszkviseléssel kapcsolatban. Ha a kormány ezt “nem érzi országosan szükségesnek“, akkor adjon felhatalmazást a helyi önkormányzatok képviselő-testületeinek, Budapest területén a fővárosi önkormányzatnak, hogy a maszkviselési kötelezettséget helyi önkormányzati rendeletben írhassák elő – olvasható.

Mint fogalmaztak, jelenleg “sajnálatos módon” az önkormányzatoknak nincsen lehetősége elrendelni a maszkviselést, ugyanis a “tárgykört” központi jogszabály szabályozza.

A Főpolgármesteri Hivatal közölte, Karácsony Gergely főpolgármester Pintér Sándor belügyminiszternek írt levelet, amelyben felhívta a figyelmet a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének héten hozott javaslataira is: ezek között kiemelt helyen szerepel, hogy zárt térben, rendezvényeken és tömegközlekedési eszközökön szükséges az orrot és szájat egyaránt eltakaró maszk viselése – tették hozzá.

A javaslatról csütörtökön egyeztettek a Fővárosi Idősügyi Tanáccsal is, amely egyhangúlag egyetértett a döntéssel.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.