Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág A fuvarozók a versenyhivataltól a biztosítási díjak vizsgálatát kéri
No menu items!

A fuvarozók a versenyhivataltól a biztosítási díjak vizsgálatát kéri

A haszongépjárművek kgfb-díjai hazánkban régiós viszonylatban is kirívóan magasak – véli a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE), miután piackutatókkal vizsgáltatták meg a biztosítók szövetségének állítását a díjak mértékéről.

A vizsgálat eredménye cáfolja a Magyar Biztosítók Szövetsége állítását, amely szerint az “itthoninál csak Romániában és Litvániában alacsonyabbak a kgfb-díjak” – fogalmazza meg az egyesület tiltakozó levele.

Az MKFE egy elismert nemzetközi piackutató céggel készíttetett elemzést, amely 10 országban vizsgálta a közúti személy- és áruszállító vállalkozások versenyképességét befolyásoló tényezőket, köztük a kgfb-díjakat is.

A Gazdasági Versenyhivataltól a fuvarozók egyesülete a biztosítási piac átvilágítását kéri

A vizsgált országok közül csak Németországban magasabbak a tehergépjárművek, pótkocsik és autóbuszok kgfb-díjai, míg a Magyarországot követő Litvániában kb. a fele, Bulgáriában a harmada, Szlovákiában és Romániában pedig a hatoda a kgfb-díj a hazai áraknak.

Az MKFE fontosnak tartja, hogy a nemzetközi biztosítók a hasonló gazdasági és baleseti mutatókkal rendelkező országokban azonos feltételekkel kínálják termékeiket. Jelenleg nincs hivatalos statisztika, amely indokolná a kgfb-díjak drasztikus különbségét pl. Szlovákia, Románia, Litvánia és Magyarország tekintetében.

Az MKFE ezért felkéri a Gazdasági Versenyhivatalt, hogy haladéktalanul kezdje meg a biztosítási piac átvilágítását, a Pénzügyminisztériumot pedig arra, hogy vizsgálja felül a biztosítási adó intézményét. Ez az adónem Lengyelországban, Litvániában, Németországban, Ausztriában és Szerbiában ismeretlen, Szlovákiában pedig 0%-os az adókulcs, míg Magyarországon a kgfb esetében 7, a CASCO biztosításoknál 15% az adóráta.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tönk szélére kerültek magyar vállalkozások az ukrán áruszállítók miatt

Az ukrán fuvarozók egészen más gazdasági és jogszabályi környezetből érkeznek, így eltérőek a költségeik is, valamint nem érvényesek rájuk az uniós szabályok.

Új rekordon zárt a BUX – nyerő az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 244,97 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 58 669,83 ponton, új történelmi rekordon zárt pénteken.

Az utolsó akadály is elhárult: érkezhetnek az uniós források

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét,

Volánbusz: kétnapos sztrájk lesz – elégséges szolgáltatások

A vita a Volánbusz szerint nem a sztrájk lehetőségéről, hanem az időzítéséről szól.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

Az utolsó akadály is elhárult: érkezhetnek az uniós források

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét,

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.