Hirdetés
Kezdőlap Mozaik A "harag korának" eljövetelétől tart az IMF vezetője
No menu items!

A “harag korának” eljövetelétől tart az IMF vezetője

A nemzetközi együttműködés megújítására szólított fel Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatója, mert attól tart, hogy húsz év múlva, 2040-re beköszönt “a harag kora”, amelyben az egyenlőtlenségek meghaladhatják a kapitalizmus XIX. századi aranykorszakára jellemző szintet.

Washingtonban a Kongresszusi Könyvtárban tartott előadásában a főigazgató egy olyan új multilaterális rendszer létrehozását szorgalmazta, amely biztosítja, hogy az országok együttműködjenek az életszínvonal javításában, a kormányok és intézmények elszámoltathatóak, tevékenységük átláthatóbb legyen, a globalizáció gazdasági áldásaiból mindenki részesüljön, ne csak pár kiválasztott.

“A nemzetközi együttműködés létfontosságú, nem fakultatív” – mondta Christine Lagarde, hangsúlyozva, hogy a jelenlegi világban számos kihívás – a tömegpusztító fegyverektől kezdve a kiberbiztonságon át az összekapcsolt pénzügyi rendszerek jelentette kockázatig – nem ismer határokat, így a szolidaritás önös érdek.

India – a kép illusztráció Forrás: elte jurátus

A nemzeti érdekek elsőségét hirdető és a belpolitikára összpontosító irányvonal veszélyeire figyelmeztetve Lagarde leszögezte, hogy helyre kell hozni a világkereskedelmet, folytatni kell a kereskedelmi feszültségek feloldását és javítani kell a kereskedelem rendszerét, felszámolva a torzulásokat okozó szubvenciókat és megvédve a szellemi tulajdonjogokat.

Az Egyesült Államok és Kína közötti 90 napos kereskedelmi tűzszünetet jelentős fejleménynek nevezte

Christine Lagarde, ám azt is jelezte kifejtette, nem biztos abban, hogy a két országnak sikerül három hónap alatt megállapodásra jutnia.

“Ami fontos, az az, hogy a két fél megértse egymást, megállapodjanak az alapelvekről” – fogalmazott.

A valutaalap főigazgatója új nemzetközi adórendszer kialakítását is szorgalmazta, emlékeztetve arra, hogy a vállalatok globális jelenlétére a kormányok nem találták meg a helyes fiskális lépést.

Bírálta a nagyvállalatok adóoptimalizálási stratégiáit, amelyek a jogi kiskapuk kihasználásának révén a minél kevesebb adó megfizetését célozzák.

Christone Lagarde szerint húsz év múlva egymásnak feszülhetnek a technológiai óriásvállalatok a gyenge államokkal, a Föld lakosságának egy része akár 120 éves koráig is élhet, miközben mások szegénységben tengődnek. "

A vágyak és a realitás közötti szakadék” olyan mértékűvé válik, ami “táplálhatja a haragot és keserűséget” – mondta Lagarde, aki mindazonáltal optimista, lehetségesnek tartja, hogy a “leleményesség kora” jön el, amikor a gazdaságok a szolgálatukba állítják a megújuló energiákat, a nőket jobban integrálják a munka világában és a nagyvállalatok társadalmi felelősségük tudatában cselekednek. /MTI/

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.