Hirdetés
Kezdőlap Zöld üzlet A hazai települések 11 százalékára terjed ki a natúrpark megjelölés
No menu items!

A hazai települések 11 százalékára terjed ki a natúrpark megjelölés

Nagy István,
Fotó: Pelsőczy Csaba

Az ország területének több mint tíz, a hazai településeknek pedig mintegy tizenegy százalékára terjed ki a natúrpark megjelölés – mondta az agrárminiszter a Magyarországi Falumegújítás Díj átadó ünnepségén.

Nagy István a  rendezvényen átadta az öt település együttműködésében létrejött Hortobágyi Tisza mente Natúrpark címbirtokosi igazolását. Ezzel tizennyolcra nőtt a Magyarországon működő natúrparkok száma.

Úgy fogalmazott, az igazolás annak a munkának az elismerése, amelyet a natúrparkot létrehozók a környezetéért és “mindannyiunk jövőjéért” tesz. Hozzátette, az öt település (Ároktő, Egyek, Tiszabábolna, Tiszadorogma és Tiszacsege) együtt óriási erőt mutatott fel. “Együttesen szervezték meg a feladatokat, közösen készítették el a részletes értékfelmérést és a tájegységi szintű értéktárat” – emelte ki a miniszter.

A díjátadón Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar vármegyei közgyűlés elnöke kifejtette, a megyébe a 2014-2020 közötti időszakban csaknem 1500 milliárd forint értékű fejlesztési forrás érkezett. Azt mondta, a foglalkoztatási adatok is mutatják a vidék fejlődését, 2010 óta 55 ezer emberrel többen dolgoznak a vármegyében, mint előtte.

A Magyarországi Falumegújítási Díj 2023 programban tizenöt települést díjaztak vagy ismertek el. Az első helyet a Nógrád vármegyei Varsány nyerte el a falufejlesztés legkiemelkedőbb minőségű megvalósításáért. A település ezzel Magyarországot képviseli majd az Európai Falumegújítási Díj rendezvényén. Az elismeréseket Nagy István agrárminiszter és Dukai Miklós, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati államtitkára adta át.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

200 milliárddal robbanthatnak a Zöld Alapok

Folytatódik a Nemzeti Tőkeholding (NTH) összesen 200 milliárd forint...

Az MNB bezárja a követelésvásárlót, de az adósok kötelezettsége megmarad

Az MNB visszavonta a Centrál Workout Pénzügyi Zrt. faktoring...

Hitelminősítők: Magyarország befektetésre alkalmas maradt

Újabb megerősítését nyert a Magyarország iránti töretlen bizalom, a...

MNB alelnök: 2021 óta a nyugat-európai inflációs nyomás duplájával kell megküzdeni

 Az elmúlt évek válságai ellenére a régió gazdaságai továbbra...
Hirdetés

Hírek

Tőzsde – Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.

Csökkenő forgalom mellett csúcsra emelkedett a BUX a héten

Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéshez képest.

Iránykereséssel, illetve kis pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 1073,29 pontos, 1,55 százalékos csökkenéssel 68 385,55 ponton zárt.

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.

Devizapiac – Vegyes forintmozgás csütörtök reggel

Reggel hétkor az euró árfolyama 388,20 forintra gyengült a szerda kora esti 388,30 forintról. A svájci frank jegyzése 392,93 forintról 393,75 forintra emelkedett, a dollár pedig 359,02 forintról 359,57 forintra drágult.

Devizapiac – Forintgyengülés reggel

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben

Devizapiac – Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre

A forint jegyzése erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél.

Gazdaság

Az MNB bezárja a követelésvásárlót, de az adósok kötelezettsége megmarad

Az MNB visszavonta a Centrál Workout Pénzügyi Zrt. faktoring végzésére vonatkozó tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását. A pénzügyi vállalkozás – az MNB többszöri kötelezése,...

MNB alelnök: 2021 óta a nyugat-európai inflációs nyomás duplájával kell megküzdeni

 Az elmúlt évek válságai ellenére a régió gazdaságai továbbra is felzárkózó pályán haladnak, sikeresen megőrizték pénzügyi stabilitásukat, miközben az inflációt is gyorsan sikerült a...

Az amerikai jegybank senkit nem lepett meg

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve, a Fed, szerdán változatlanul tartotta a kamatlábakat, miközben a kamatcsökkentés kezdetét legfeljebb decemberre tolta ki. Így a...

Csökkentek a nem fizető hitelek, rövidebb a bankok feketelistája

A bankok feketelistája, a negatív KHR (régebbi nevén BAR-lista) is egyre rövidebb.