Kezdőlap Agrárvilág A kormány a szőlőtermelők és a borászok mellett áll
No menu items!

A kormány a szőlőtermelők és a borászok mellett áll

Fotó: Bódi Ágnes

Kihívásokból van elég a szőlő- és borágazatban, de a magyar kormány – ahogy eddig, úgy a jövőben is – a termelők és a borászok mellett áll. Partnerként segíti a változásokhoz való alkalmazkodást. A szektor támogatási forrásai mellett a borpiaci aktualitásokról és az ágazatot érintő jogszabályváltozásokról is szó esett a csütörtökön tartott XII. Avasi Borangolás szakmai napon, Miskolcon.

 Papp Zsolt György, az Agrárminisztérium Közös Agrárpolitika végrehajtásért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy az idei évtől megnyíltak a KAP Stratégiai Terv forrásai a borágazat számára. Ezzel évente 10-11 milliárd forint válik hozzáférhetővé a szektorban, emellett elérhetők a vidékfejlesztési támogatások is. Az ágazat támogatására közel 112 millió euró áll rendelkezésére a 2027-ig tartó pénzügyi időszakban.

Már megjelentek a szőlőültetvények szerkezetátalakításával kapcsolatos és a borászati beruházásokat segítő támogatási lehetőségek. 2024-ben újításként bemutatkozik majd az innovációs beruházásokat támogató pályázati lehetőség, amely segítségével egyrészt környezetkímélő csomagolóeszközök, másrészt új borászati vagy boralapú termékek jelenhetnek meg. Ez is illeszkedik a szemléletváltáshoz, a fenntarthatósághoz – jegyezte meg.

Tarpataki Tamás agrárpiacért felelős helyettes  államtitkár emlékeztetett, hogy az agrártárca kiemelten kezeli a fogyasztók szélesebb körű elérését lehetővé tevő alkoholcsökkentett vagy alkoholmentes borászati termékek előállítását és a környezeti fenntarthatóságot erősítő innovációs törekvések ösztönzését. Továbbá közlése szerint folytatódik a magyar bor népszerűsítése, a bel- és külpiaci jelenlétének erősítése. Erre a célra is jelentős összeg, mintegy 6 millió euró áll rendelkezésre 2027-ig.

 Andréka Tamás,  a tárca  közigazgatási államtitkára ismertette az eredetvédelmi törvény rendelkezéseit, amelyek  koherensen, áttekinthetően szabályozzák az agrártermékek földrajzi árujelzőivel, a borászati termékek hagyományos kifejezéseivel, valamint a hagyományos különleges termékekkel kapcsolatos nemzeti eljárásokat.

 Az eredetvédelmi törvény megadja a keretet és ösztönzi az ún. kezelő szervezetek létrehozását, amelyek felléphetnek az oltalom alatt álló földrajzi árujelzők, illetve a hozzájuk közvetlenül kapcsolódó, szellemi tulajdonhoz fűződő jogok megfelelő jogi védelmének biztosítása érdekében. Ezen túlmenően képesek tájékoztatási és promóciós tevékenységeket kidolgozni és végrehajtani, valamint bejegyzett elnevezés kereskedelemben való használatát nyomon követni és gazdasági elemzéseket készíteni.  A kezelő szervezetek működésükhöz, illetve a felsorolt tevékenységük elvégzéséhez szükséges források megteremtése érdekében védelmi alapot hozhatnak létre törvényben meghatározott módon  –  részletezte az államtitkár.(AM Sajtóiroda)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vállalati tömegközlekedésre szoktatnák át a dolgozókat

Autó helyett céges busszal munkába járni nemcsak olcsóbb és kényelmesebb lehet, hanem mérhetően környezetkímélőbb is - ezt bizonyítja az Audi Hungaria példája, ahol már el is indult az a program, amelyben a dolgozókat a vállalati közösségi közlekedés felé terelik. A teljesen magyar fejlesztésű MyBusDirect szoftver nemcsak optimalizálja a céges járatokat, de pontos adatokkal is szolgál a fenntarthatósági jelentésekhez.

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.
Hirdetés

Hírek

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.