Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság A Naturland Holding a tőzsdén - a középvállalati szegmensben az első, ilyen...
No menu items!

A Naturland Holding a tőzsdén – a középvállalati szegmensben az első, ilyen tevékenységű társaság

Nyilvános piacra lépett a Naturland Holding: a társaság 13,6 millió darab, egyenként 100 forint névértékű, dematerializált törzsrészvényt vezetett be az Xtend piacon – írta a Budapesti Értéktőzsde (BÉT).

Ásványi Tibor, a Naturland Holding Nyrt. alapítója, igazgatóságának elnöke elmondta, hogy a cég tőzsdére lépése igazi mérföldkő, mely megkülönbözteti őket versenytársaiktól és lehetőséget ad a nemzetközi terjeszkedésre. Jelezte azt is, hogy reményei szerint fogyasztóik nemcsak a készítményeik vásárlói, hanem a tőzsdén keresztül a társaság tulajdonosai is lesznek.

Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy ugyan a gyógyszeripar a tőzsde szabályozott piacain jelentős múltra tekint vissza, a középvállalati szegmensben a Naturland az első, ilyen tevékenységű társaság.

A közlemény szerint a vállalat sikeresen pályázott a tőzsdei bevezetést megelőzően a BÉT és a Pénzügyminisztérium közös Mentor Programjára, amely a középvállalatokat anyagilag és szakmailag is segíti a tőzsdére lépésben.

A Naturland Holding Nyrt. fő tevékenysége a vagyonkezelés, amelynek keretein belül elsősorban leányvállalata, az 1998-ben alapított Naturland Magyarország Kft. stratégiai irányítását végzi.

A Naturland Magyarország Kft. adózott eredménye tavaly 732,9 millió forint volt, szemben az egy évvel korábbi 764,7 millióval, az értékesítés nettó árbevétele pedig 4,68 milliárd forint a 2020-as 4,66 milliárddal szemben. A cég közel 200 alkalmazottal rendelkezik, teljes körű gyógyszergyártási tevékenységet végez a kutatás-fejlesztéstől kezdve a gyártáson keresztül az önálló nagykereskedelmi tevékenységig; több mint 400 terméke van.(BÉT/MTI)

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mivel magyarázható a munkaerőpiaci átrendeződés?

A szakember hangsúlyozta, hogy a feszes munkaerőpiac miatt a hazai gazdaságnak várhatóan hosszú távon is szüksége lesz vendégmunkásokra.

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Energetikai tanácsadási szolgáltatásokra kérhetnek támogatást vállalkozások

A támogatási kérelmeket a vali.hu honlapnján keresztül, a program oldalán lehet benyújtani május 2-án 12 órától.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.