Kezdőlap Élelmiszeripar A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal figyelmeztetése
No menu items!

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal figyelmeztetése

Egész évben, így az őszi-téli ünnepek idején is érdemes odafigyelni az élelmiszerek tárolására és a higiéniára, hiszen a Listeria baktériumok elszaporodása nem szezonális jellegű probléma – hívta fel a figyelmet Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója.

Egyre nagyobb figyelmet fordítanak a Listeria vizsgálatára, ennek is köszönhető, hogy idén már hat alkalommal hívtak vissza élelmiszereket ilyen szennyezettség miatt; 2018 óta nyolc esetben történt termékvisszahívás Listeria kockázata miatt. A fokozott figyelemnek köszönhetően egyre több olyan komolyabb megbetegedésre, esetleg elhalálozásra derül fény, amelyet Listeria-fertőzésre lehet visszavezetni – tette hozzá.

 Figyelmeztetett arra, hogy a baktérium a hűtők 4-10 fokos hőmérsékletén is képes elszaporodni, ezért fokozott elővigyázatosságra intette azokat a kockázati csoportokat, amelyek érzékenyebbek a baktériumra. Ide sorolta a terhes nőket, az újszülötteket, az időseket és a valamilyen okból kifolyólag gyenge immunitású felnőtteket is.

Egészséges embereknél a Listeria-fertőzés általában tünetmentesen lezajlik. Azoknál az eseteknél azonban, amikor tünetek jelennek meg, 20 százalék körüli a halálozási arány, ami rendkívül magasnak más hasonló megbetegedésekhez képest – emelte ki.

Nagyon fontos a megfelelő személyes higiénia mellett – hiszen a baktériumot kézzel is bevihetjük a szervezetbe – az élelmiszerek körültekintő tárolása. A felbontott, nem hőkezelt, fogyasztásra kész élelmiszereket érdemes két napon belül felhasználni a hűtőből. Kerülni kell a nyers hús és a tej, valamint az ezekből készült termékek fogyasztását; a hőkezelés megoldás a baktérium elpusztítására – összegezte a javaslatokat.

Azoknak a vállalkozásoknak, amelyek nem tudják garantálni a Listeria-mentességet, kötelezően fel kell tüntetniük a termékeiken, hogy ezek hőkezelés után fogyaszthatók.

Külön kockázatot rejtenek például a szeletelőgépek, szállítószalagok, ezek felületén is képes ugyanis elszaporodni a baktérium. Ebben az esetben is a megfelelő higiénia veheti elejét a problémáknak – fűzte hozzá.

A megbetegedés tünetei lehetnek enyhe emésztőszervi vagy légúti panaszok, enyhe láz, de súlyos esetben akár agyhártyagyulladás is felléphet – mondta.

Felidézte azt a 2018-as esetet is, amikor egy hazai vállalkozás fagyasztott kukoricája okozott komolyabb járványt Európa-szerte. Elsősorban olyan országokban regisztráltak megbetegedéseket, ahol a terméket nyersen fogyasztották. Magyarországon – ahol a fagyasztott kukoricát jellemzően hőkezelés után eszik az emberek – nem történt megbetegedés – jelezte az élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgató. (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal/MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újabb Közép-Ázsiai célpontra repülhetünk Budapestről

A SCAT Airlines csatlakozásával a Budapestről induló légi utasok számára egyúttal szélesebb kínálat és zökkenőmentes csatlakozás kínálkozik a régión belüli további városokba. 

Időkapszulát helyeztek el az Agrárminisztérium, Kossuth téri épületében

Ütemezetten zajlik a Steindl Imre Program keretében az Agrárminisztérium Kossuth téri épületének megújítása.

Így őrizhető meg a vagyon értéke infláció idején

Bár a gazdasági környezet folyamatosan változik, a pénzügyi stabilitás megőrizhető tudatos tervezéssel.

200 milliárd eurós beruházást mozgósítanak a mesterséges intelligencia fejlesztésére

Az Európai Bizottság elindította az InvestAI nevű kezdeményezést, amelynek keretében 200 milliárd eurót fordítanak a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésére.

Hírek

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.