Hirdetés
Kezdőlap Autóipar A Renault a Nissannal karöltve vásárolná fel a Fiat Chryslert
No menu items!

A Renault a Nissannal karöltve vásárolná fel a Fiat Chryslert

Brit lapértesülés szerint a Renault francia autógyártó egy éven belül újraindítaná az egyesülést célzó tárgyalásokat a Nissan japán autógyártóval, majd azt követően fontolóra veszi, hogy felvásárlási ajánlatot tesz a Fiat Chrysler olasz-amerikai autógyártónak. 

Ha a Financial Times című londoni gazdasági napilapban megjelent értesülés igaznak bizonyul, az azt jelenti, hogy visszatértek a Carlos Ghosn, a Nissan Motor Co., a Renault SA és a Mitsubishi Motors Corp. részvételével létrehozott autóipari szövetség volt vezetője által támogatott stratégiához. Ghosn ugyanis két-három évvel ezelőtt tárgyalásokat folytatott a Renault és a Fiat egyesüléséről, amelyet azonban a francia kormány nem támogatott.

Carlos Ghosnt Japánban tavaly november 19-én őrizetbe vették és előzetes letartóztatásba helyezték pénzügyi vétségek miatt. A Nissan és a Mitsubishi ezt követően napokon belül minden tisztségéből felmentette a cégvezért, míg a Renault elnöki és a vezérigazgatói tisztségéről január 23-án mondott le Carlos Ghosn, megnyitva az utat az új vezetők kinevezése előtt.

A francia-japán autóipari szövetségen belül az együttműködés irányítását két hete vette át a Renault, a Nissan és a Mitsubishi vezetőiből álló testület. A grémium élén a Renault elnöke, Jean-Dominique Senard áll, tagjai pedig a Renault, a Nissan és a Mitsubishi vezérigazgatói, Thierry Bolloré, Hiroto Saikawa és Osamu Masuko. Az új vezetői struktúra létrehozása növelte a bizalmat, így a Renault és a Nissan újra előveheti az egyesülési terveket – írta a lap.

A Fiat Chryslernél nyitott kapukat dönget a Renault, ugyanis az olasz-amerikai autógyár tárgyalásokat folytat rivális vállalatokkal, partnerség kialakítását vagy egyesülést fontolgatva.

A Renault, a Nissan és a Fiat Chrysler sem kommentálta a brit lapértesülést. A hír hatására kilőtt a Renault és a Fiat Chrysler részvényárfolyama: Párizsban a Renault 2,71 százalékos, Rómában pedig a Fiat Chrysler 2,75 százalékos nyereségben forgott. (MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.