Hirdetés
Kezdőlap Autóipar A Renault megválik dolgozói tíz százalékától
No menu items!

A Renault megválik dolgozói tíz százalékától

Munkahelyeinek tíz százalékát felszámolja a Renault a következő három évre tervezett mintegy kétmilliárd eurós megtakarítási programja keretében. Ez körülbelül tizenötezer állást jelent – közölték francia források.

Az elképzelés szerint Franciaországban 4600 állás szűnik meg, de nem lesznek elbocsátások, hanem a nyugdíjba vonulók munkahelyeit számolják fel, illetve önkéntes alapon távozhatnak kollégák – jelezték a források.

A cég világszinten csökkenti a termelési kapacitásait, a jelenlegi évi 4 millióról 3,3 millió járműre.

A Renault felfüggeszti a bővítési terveit Marokkóban és Romániában, csökkenti a termelést Oroszországban, Dél-Koreában és Törökországban.

Marokkóban sem bővít a Renault. Fotó: Reuters

Franciaországban pedig, a Párizshoz közeli Flins-ben néhány éven belül, a Zoe modell gyártásának kifutásával leáll a termelés. Az üzemben dolgozó 2600 munkavállaló viszont átveszi a Choisy-le-Roi telephely tevékenységét, ahol jelenleg 260 embert alkalmaznak motorok és sebességváltók javítására.

A breton Caudan-ban és a normandiai Dieppe-ben található üzemek átszervezése még nem tisztázott, az észak-franciaországi Douai és Maubeuge gyárait pedig várhatóan egyesítik, és az elektromos járművek kiemelt központjává teszik.

Franciaországban június közepén kezdődnek az egyeztetések az átszervezésekről a szakszervezetek képviselőivel.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.