Kezdőlap Gazdaság „A tévének van jövője - A könyvkiadás él és virul”
No menu items!

„A tévének van jövője – A könyvkiadás él és virul”

A magyar RTL helyzete nem túl rózsás noha, a világban működő RTL-csoport  tavaly rekordnyereséget hozott a többségi tulajdonos Bertelsmann konszernnek. Thomas Rabe egy éve vette át a legnagyobb német médiaholding és egyúttal legfontosabb leányvállalat az RTL vezetését. A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) nagyinterjút készített a holdingvezetővel.

„A tévének van jövője!”

Thomas Rabe

A beszélgetés első része a televíziózás és az RTL-csoport körül forgott, amelyben a Bertelsmann-csoportnak 75 százalékos részesedése van. A tévés, rádiós multi luxemburgi székhelyű, 1931-ben alapították, 10 európai országban 12 ezer embert foglalkoztat, sok helyen, így Magyarországon is piacvezető.

Rabe számokkal igazolta, hogy a hagyományos tévének is van jövője: 6,5 milliárd euró éves bevétel, a tavaly legsikeresebb 3 németországi műsor 10 milliós nézőszáma. Szerinte a fiatalokat sem veszítették el. Bizonyítékul a német RTL műsorainak több, mint 31 millió Facebook-lájkolóját és a streaming kínálatuk növekvő letöltési számait hozta. „Az RTL rendkívül nyereséges, ezért növelni akarjuk tulajdoni hányadunkat.

Ismét többet akarnak invesztálni a hagyományos csatornákba. A digitális készülékeknek köszönhetően már utóbbiakon is megoldható lesz a személyre szabott reklám. „A szomszéd tehát mást fog látni, mint én. Ez újra növelni fogja a tévé attraktivitását a hirdetők körében.” Még több saját készítésű műsort, országra szabott film- és dokusorozatot, valóság- és talkshow-t, valamint sportközvetítést ígér. Ugyanis Németország 10 legnépszerűbb műsorfolyamába 2019-ben kivétel nélkül ezek kerültek be.

„Nagy igény van a hazaira”

Az RTL a műsorok netes megosztásában, tehát a streamingben is országokra szabott tartalommal akarják felvenni a versenyt a kaliforniai világcégek, a Netflix és az Amazon Prime ajánlatával. Az ország specifikus tartalomkészítésben különösen a három legfontosabb piacukra, a németre a franciára és a hollandra fognak koncentrálni. Rabe különösen nagy potenciált lát a sportközvetítésekben. Németországban 2019-ben a három legnézettebb adás focimeccs-közvetítés volt.

Egy 2016-os slide a Bertelsmann egyik vezetőjének előadásából

A filmben, a könyvben és a zenében is nagy az igény a regionalitásra. A fogyasztók több hazai énekest és a közelükben játszódó filmeket, regényeket akarnak.” Rabe felmérésekre hivatkozik, amelyek szerint a médiafogyasztók több streaming-szolgáltatónál is hajlandók előfizetni. „Ezek közül legalább egyet aszerint fognak kiválasztani, mennyire regionális a tartalom. A célunk, hogy ebben ránk essen a választás.”

„A könyvkiadás él és virul!”

A Bertelsmann 1835-ban könyvkiadóként alakult. 47 leányvállalatával a németországi könyvpiac legnagyobb szereplője. „Akinek halálhírét keltik, sokáig él. Így van ez az irodalommal is.” Az 54 éves menedzser ismét számokat magyarázza az FAZ-nek, miért hisz a terület jövőjében: 2019-ben 80 millió euróval több volt a nyereség, 15 ezerre nőtt a kiadott címek száma és bővült az eladott könyveké is, Amerikában és a milliárdos népességű Kínában és Indiában kétszámjegyű a bővülés, a gyerek- és ifjúsági köteteknél a legnagyobb a növekedés.

Ezen a területen is tovább akarnak növekedni. Bővítenék a tavaly szerzett 35 százalékos részesedésüket a világ legnagyobb könyvkiadójában, az amerikai Random House-ban. Az 1927-ben alapított, 3 milliárd dolláros éves árbevételű, 6 ezer embert foglalkoztató New York-i székhelyű cégnek több, mint 3000 leányvállalata van. 2019-ben olyan sikerkönyveik voltak, mint a világszerte 15 millió példányban elkelt Michelle Obama autobiográfia.

Természetesen jelen vannak a digitális könyvpiacon is, de Rabe meggyőződése, hogy „a könyv elsősorban kézzelfogható termék marad”. Szerinte ezt igazolja, hogy a nagyívű növekedési prognózisok ellenére a legfontosabb e-book piacon, Amerikában évek óta 20 százalék körül stagnál az elektronikus könyvek aránya.

„A sajtópiac helyzete nehéz”

A printsajtó az egyetlen terület, ahol Rabe nehézségekről számol be. Ezt mutatja, hogy tavaly több újságukat és magazinjukat is eladták, valamint 25 százalékos költségcsökkentést hajtottak végre. Az RTL-csoport adóinak és a magazinoknak a szorosabb együttműködése, elsősorban nagyobb mértékű tartalomcseréje valószínűleg további költségcsökkentéssel és leépítésekkel járn a Bertelsmann print érdekeltségeinél.

Az üzletág mind a két zászlóshajója komoly gondokkal küzd. Az egyre bulvárosodó közéleti hetilap, a ’Stern’ példányszáma 2000 óta 60 százalékkal csökkent és lekerült a közvélemény kutatások alapján évente összeállított legbefolyásosabb német sajtóterméke ötös listájáról. A ’Gala’ című női hetilapból 40 százalékkal fogy kevesebb, mint 20 éve.

„A nyomtatott sajtó helyzet a legnehezebb. A könyv, a zene és a tévé is jobban alkalmazkodott a digitális világ kihívásaihoz” – mondja Rabe, aki ennek ellenére nem írja le a szektort. Invesztíciót tervez a print és az online kiadványoknál is.

„Nem szégyen az előttünk lévőktől tanulni”

A konszernvezető az FAZ kérdésre megerősítette, hogy a Bertelsmann-csoport menedzsmentje ’tanulmányi kiránduláson’ járt a Szilikon-völgyben. „Nem irigykedtünk. Megbeszéléseken, workshop-okon, személyes benyomásokon keresztül tanulni akartunk a digitális média nagyágyúitól.” A Google-el és a Microsoft-al együttműködést is terveznek.

Ezzel összefüggésben jegyzi meg Rabe, hogy „bár a Bertelsmann érdekeltségébe tartozó klasszikus médiatermékek jobb helyzetben vannak, mint sokan gondolják, a jövő mégis a digitális világé.” 2011-ben a bevétel 30, tavaly már 50 százaléka származott az online üzletből.

Egyenlőtlen versenyfeltételek

Az együttműködés ellenére a német konszern elsősorban vetélytársként tekint az amerikaikra. Rabe szerint mindent megtesznek a versenyképességük megőrzése érdekében, de a jogszabályi környezet megnehezíti a dolgukat. Egyenlőtlennek tartja a versenyfeltételeket.

A német versenyhivatal akadályozta meg a vásárlást

A tévézés mélyreható liberalizációját sürgeti. Számos megkötésről és egy olyan jogszabályi környezetről beszél, amely még az analóg időkből származik. „Ezek miatt a YouTube, a Netflix és társaik méltánytalan versenyelőnyöket élveznek.”

A kartellszabályok lazítását is elengedhetetlennek tartja. „Másképp néhány év múlva nem lesz esélyünk a Szilikon-völgy gigászaival szemben”. Nem titkolja, hogy továbbra is érdekli őket a ProSiebenSat.1, a második legnagyobb magántulajdonú német tévékonszern. A 13 országban, 2013-ig a TV2-ön keresztül Magyarországon jelenlévő társaság felvásárlását 2005-ben a német versenyhivatal akadályozta meg.

„Nálunk is zöld fordulat zajlik”

Németországban immár médiakonszern vezetőjével sem készülhet interjú a nélkül, hogy a környezetvédelem ne kerülne szóba. „Nem alaptalan a kérdés. Számunkra is fontos a téma.” Rabe ennek igazolásaként elmondja, hogy a jelenlegi évi 1 millió tonnás CO2-lábnyomukat 2025-re felére fogják csökkenteni. A másik 50 százalékot pedig a világpiacon vásárolt kvótákkal fogják kiegyenlíteni. „Ezzel 5 éven belül klímasemleges lesz a Bertelsmann-konszern tevékenysége.”

A magyar RTL helyzete nem túl rózsás

„A bevételek csökkentek, a költségek emelkedtek” – indokolta az M-RTL Zrt. a 2018-ban felhalmozódott 3,8 milliárd forintos veszteségét. A megelőző évben még 35 milliárd forintos bevétel mellett 8 millió euró nyereséget értek el.

A nézettséget illetően számháború zajlik az éveken át piacvezető RTL és a TV2 között. A teljes népesség körében, az egész napot figyelembe véve a TV2 nézettebb (11-10%). A két csoport összes adóját figyelembe véve nagyobb a különbség (24-21%).

Viszont a TV2 nézőinek átlagéletkora magasabb. Ezért a – kereskedelmi szempontból legfontosabbnak tartott – 14-49-es korcsoportban az RTL-csatornák a nézettebbek (28, 24%). A képet azonban jelentősen beárnyékolja, hogy 1 év alatt 12-ről 4 százalékra olvadt a különbség! A 14-49-es korosztályban a főműsor időben is az RTL vezet (13-11%), de előny az idősávban még jobban olvadt az egy évvel korábbihoz képest (17-9%). Öröm az ürömben az RTL számára, hogy a ’Híradó’ továbbra is jóval kedveltebb, mint a ’Tények’.

A hagyományos tévé jövője Magyarországon biztosabbnak látszik, mint a németeknél. Továbbra is messze a legtöbbet fogyasztott médiatermék. A magyarok napi 293 percet töltenek a tévé előtt. Az átlagot a Nielsen mérései alapján az 50 felettiek húzzák fel. Napi 405 percen, tehát közel 7 órán, majdnem egy teljes munkanapon át ülnek a készülékeik előtt!

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Törökország: A kulturális és turisztikai reneszánsz új fejezete Magyarországon

A Turisztikai Világszervezet adatai szerint Törökország tavaly a világ negyedik leglátogatottabb országa lett 62,2 millió nemzetközi beutazóval. 2025-ben újabb csúcsot várnak, 65 millió turistával és 64 milliárd dollárnyi bevétellel.
Hirdetés

Hírek

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Megkezdődik a Csaj-tó ökológiai állapotának javítása

Természetvédelmi célú fejlesztés indul a Csaj-tónál 530 millió forint támogatással.

Idén szervez „Szakmakóstoló” táborokat pályaválasztóknak a NAK

Ingyenes „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD

Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját

Júliustól kizárólag e-számlát állít ki az MVM a nem lakossági ügyfeleknek

Július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, függetlenül attól, hogy egyetemes szolgáltatás keretében, vagy versenypiacról vételezve szerzik be az energiát

Országos informatikai probléma van a határátkelőhelyeken

Informatikai rendszerprobléma merült fel csütörtökön 11 óra 15 perctől a közúti határátkelőhelyeken és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit