Kezdőlap Címkék Amazon

Amazon

A Google a Wiz felvásárlásával erősíti a felhőjét

A Wiz-felvásárlási tárgyalások során a globális kiberbiztonsági ügyletkötés üteme jelentősen felgyorsult 2024-ben.

Az Apple a legértékesebb márka a világon – a Brand Finance szerint

Az Apple a világ legértékesebb márkája, míg a tavaly listavezető Amazon a negyedik helyre esett vissza.

Trónfosztás: már nem az Apple a legértékesebb márka a világon

Az Amazon lett a legértékesebb márka a világon a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2023-es Global 500 ranglistája alapján.

A világ egyik leggazdagabb embere, Jeff Bezos fizet, hogy a megajachtjáért Hollandiában hidat szedjenek szét, miközben az USA-ban azok lassan maguktól dőlnek össze

Jeff Bezos fizet azért, hogy megajachtja egy holland híd alatt elhaladhasson, miközben Amerika hídjainak több mint egyharmada szétesőben van.

Rangsor – márkák és értékek. Amerikai fölény az ötszázas klubban

Az Apple már a második egymást követő évben lett a legértékesebb márka a világon a brit Brand Finance 2022-es Global 500 ranglistája alapján. A cégek teljes márkaértékének több mint kétharmada két országhoz köthető, az Egyesült Államok részesedése 48,64 százalék.

Black Friday: valódi akciók vagy szemfényvesztés?

A tavalyi Black Friday alkalmával akciósként meghirdetett termékek több mint 90 százaléka ugyanannyiért vagy olcsóbban volt elérhető az eseményt megelőző hat hónapban - derült ki a Which? vizsgálatából.

Harc a klímaváltozás ellen – Jeff Bezos egymilliárd dollárt adományoz

Egymilliárd dollárt adományoz a klímaváltozás elleni harcra és fajmegőrzési programokra Jeff Bezos, az Amazon alapítója. Felajánlásához nyolc további magánalapítvány csatlakozott, adományaik összege eléri az ötmilliárd dollárt.

Európában forog tovább a Gyűrűk Ura-sorozat – itt az első képkocka

Nagy-Britanniába helyezi át A Gyűrűk Ura-trilógián alapuló sorozat forgatását az Amazon. Az első évad még Új-Zélandon készült el, a következő évadot azonban már az új helyszínen veszik fel január 1-jétől - írja a Deadline.com. Az első évadot 2022 szeptemberétől mutatják be.

G7 egyezség a globális adóminimumról – Magyarország versenyhátrányt szenvedne?

A G7 államok és 130 ország az OECD égisze alatt megállapodásra jutott a nemzetközi adóminimumról. Az egyezséget a G20 országok is támogatják. Az elképzelés szerint a globális konszerneknek legalább 15 százalék nyereségadó fizetést írnak elő. A deklarált cél az adóparadicsomok felszámolása. A globális minimumadó bevezetésével kapcsolatban a magyar pénzügyminiszter azt mondta, Magyarország nem támogat semmilyen adóemelést.

Minden út az Amazonhoz vezet. Dávid nem győzte le Góliátot

A világ legnagyobb online áruháza, az Amazon egyik amerikai raktárában szakszervezetet akartak alapítani a dolgozók. A küzdelem megmozgatta az államok teljes politikai életet. A...

Tőzsde – Vegyes kezdés New Yorkban

Vegyes indexekkel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi vegyes zárás és az S&P-500 index által beállított új rekord után.

Elon Musk 15 milliárd dollárt bukott egy nap alatt

A Tesla és a SpaceX cégek vezetője, Elon Musk vagyona 15 milliárd dollárral csökkent hétfőn a Tesla részvényárfolyamának az esése miatt.

Jeff Bezos távozik az Amazon éléről

Még az idén lemond Jeff Bezos az általa alapított Amazon internetes kiskereskedelmi vállalat éléről. Utódja Andy Jassy, az Amazon internetes szolgáltatásáért felelős Amazon Web Services (AWS) vezetője lesz.

Top 500 márka. Változások a dobogón, három ázsiai a tíz között

Három év után ismét az Apple a legértékesebb márka a világon a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2021-es Global 500 ranglistája szerint.

Immár itthon is perelhetők a nagy online cégek

Az Európai Unió bírósága a nemzetközi cégek perlését a velük szerződő vállalkozás országában is lehetővé tette a versenysértésből fakadó károk megtérítése érdekében - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

Bill Gates már csak a harmadik leggazdagabb

Elon Musk, a Tesla alapítója a világ második leggazdagabb embere a Bloomberg számításai szerint. Az eddigi második helyről a harmadik helyre csúszott vissza Bill Gates, a Microsoft alapítója.

USA-EU kereskedelem. Csak a remény biztos

Trump gazdaságpolitikája komoly próbatétel volt az európai-amerikai kereskedelmi kapcsolatoknak. Bidennel a hangulat javulása jöhet. De felhőtlen együttműködésre nem szabad számítani. A meghirdetett program - európai vélemények. Petrus Szabolcs összefoglalója.

Márka rangsor. Amerikai cégek fölénye, itt a százas klub

Immár a nyolcadik egymást követő évben lett az Apple a világ legértékesebb márkája az Interbrand nevű amerikai tanácsadó vállalat globális rangsorában.

Jeff Bezos villájához vonultak az Amazon dolgozói

Munkavállalók százai vonultak vasárnap az Amazon alapítója, Jeff Bezos Beverly Hills-i luxusvillája elé, hogy béremelést, jobb munkakörülményeket, ingyenes egészségügyi ellátást és gyermekfelügyeletet követeljenek.

Az Amazon a járvány egyik nagy nyertese

Az Amazon soha nem látott profitra tett szert az év második negyedében, vagyis a koronavírus-járvány alatt - jelentette be Jeff Bezos, a vállalat alapítója és vezetője.

Friss

Rekordot döntött a forgalom Magyarország légterében tavaly

A HungaroControl 2024-ben rekordforgalmat regisztrált Magyarország légterében 1 millió 143 ezer 937 repülőgéppel, amelyeknek csaknem 84 százalékát az átrepülő járművek tették ki, az előrejelzések szerint az idén is erős forgalom várható.

Egyre népszerűbb az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás

Egyre népszerűbb az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás (ONYA), amelyen keresztül tavaly több mint 1,2 millió beadvány érkezett, míg 2023-ban 770 ezer.

Havonta mintegy 2000 gépkocsival gyarapodik a tisztán elektromos flotta

Erős hajrát követően repülőrajttal indult 2025 is a zöldautózás terjedésében: januárban ismét több mint 1900-zal nőtt a tisztán elektromos gépkocsik száma, megszakítás nélkül ötödik hónapja tart ez a lendületes bővülési ütem.

Az EU importdíjat vezetne be az e-kereskedelmi csomagokra

Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy új díjakat vezetne be az import e-kereskedelmi csomagokra, annak érdekében, hogy szabályozza a többségében Kínából érkező, az uniós szabványoknak nem megfelelő kereskedelmi termékek beáramlását.

Hírek

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Erősödött a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0263 dollár után 1,0272 dolláron áll péntek reggel.

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel

Az eurót 1,0364 dolláron jegyezték kedden reggel a hajnali 1,0354 dollár után.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet