Kezdőlap Hírek A WHO az AstraZeneca vakcinájáról, a Johnson and Johnsonét még vizsgálják
No menu items!

A WHO az AstraZeneca vakcinájáról, a Johnson and Johnsonét még vizsgálják

Hans Kluge igazgató állást foglalt az AstraZeneca vakcinája mellett. Nincs helye kétségnek: az AstraZeneca vakcinája hatékony

A fertőzöttek számának csökkenésére utaló első jelek ellenére továbbra is “súlyos” a koronavírus-járványhelyzet Európában – figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely az AstraZeneka vakcináját ismét védelmébe vette.

A WHO egyúttal ismét állást foglalt az AstraZeneca vakcinája mellett, amelynek használatát több országban felfüggesztették tromboembóliás esetek miatt.

“Világosan kell fogalmaznunk: a fertőzöttek száma csökkenésének korai jelei nem egyenértékűek az alacsony fertőzöttségi arányokkal. A vírus terjedését kell mérsékelni és alacsony szinten tartani, hogy felülkerekedjünk a járványon” – mondta egy sajtótájékoztatón Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója.

Európában nemrég haladta meg az egymilliót a koronavírus-fertőzéshez köthető halálesetek száma. Hetente átlagosan 1,6 millió új fertőzöttet regisztrálnak, ami percenként átlagosan 160 újabb fertőzöttet jelent.

A vírus előfordulása csak az idősebbek között csökken, amit a WHO az oltási kampányoknak tulajdonít: a koronavírus-halálesetek száma 30 százalékkal csökkent a 80 évesnél idősebbek körében Európában, ami a legalacsonyabb arány a járvány kezdete óta.
A kórházakra nehezedő nyomás továbbra is nagy, és továbbra is érkeznek beszámolók az egészségügyi intézmények telítettségéről a régió országaiból – figyelmeztetett a WHO, kiemelve, hogy a kórházi kezelésre szorulók és az intenzív osztályon fekvők száma egyéves rekordot döntött Franciaországban.

A WHO szerint az európai régióban eddig 171 millió adag védőoltást adtak be, az európai lakosság közel 13 százaléka kapta meg a vakcina első adagját, csaknem hat százaléka pedig mindkettőt.

Kluge beszélt az AstraZeneca védőoltásáról is, amelynek használatát több országban felfüggesztették tromboembóliás esetek miatt. A WHO európai igazgatója szerint “nagyon kevés számú ilyen esetről van szó” a között a 200 millió ember között, aki megkapta az AstraZeneca védőoltását, és a tromboembóliás epizód kialakulásának kockázata sokkal nagyobb annál, aki Covid-19-től szenved.

“Ezzel kapcsolatban nincs helye kétségnek: az AstraZeneca vakcinája hatékony a kórházi kezelést igénylő megbetegedések kialakulásának csökkentésében és a halálozások megelőzésében. A WHO minden egészséges felnőtt számára ajánlja, hogy a lehető leghamarabb védettséget szerezzen a SARS-Cov-2 új típusú koronavírussal szemben” – mondta.

A tromboembóliás esetek miatt egyes országok csak bizonyos életkor felett ajánlják az AstraZeneca-vakcina alkalmazását, Dánia azonban egyedülálló módon szerdán bejelentette, hogy teljesen felfüggeszti annak használatát. A WHO közölte: tiszteletben tartja Dánia – amely egyébként a WHO európai központjának székhelye – szuverén döntését arról, hogy nem alkalmazza az AstraZeneca vakcináját. Kluge sajtótájékoztatóján elmondta: a dán hatóságok vizsgálják annak lehetőségét, hogy szegény országoknak küldjék az AstraZeneca-vakcinából maradt mintegy 200 ezer adagot.

Azzal kapcsolatban, hogy amerikai egészségügyi ügynökségek kedden a Johnson and Johnson koronavírus elleni vakcinája alkalmazásának felfüggesztését javasolták szintén tromboembóliás esetek miatt, Kluge elmondta: a WHO vizsgálja az erről szóló jelentéseket, és a kellő időben közli megállapításait.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Német kutatók: AstraZeneca + Biontech/Pfizer hatásosabb, mint 2 AstraZeneca

Az Astrazeneca vakcina kombinálása Biontech/Pfizer oltással hatásosabb, mint két AstraZeneca - állapították meg német kutatók.

Késsel ölte a macskákat, több mint öt év börtönt kapott

Több mint öt év börtönbüntetésre ítélték a "brightoni macskagyilkosként" emlegetett brit férfit, aki 2018 és 2019 folyamán 16 macskát késelt meg.

Klímaváltozás – Az ausztráliai bozóttüzek hűtötték a Földet

Az Ausztráliában 2019 végén, 2020-ban pusztító bozóttüzek voltak a legnagyobb hatással a klímaváltozásra az amerikai Nemzeti Légkörkutató Központ (NCAR) tanulmánya szerint.

Metrófelújítás – Halálos munkabaleset a Corvin-negyednél

Halálos baleset történt a 3-as metró felújítási munkálatai közben Budapesten, a Corvin-negyed megállónál pénteken, egy szerelőkocsi sodort el egy munkást

Hírek

Német kutatók: AstraZeneca + Biontech/Pfizer hatásosabb, mint 2 AstraZeneca

Az Astrazeneca vakcina kombinálása Biontech/Pfizer oltással hatásosabb, mint két AstraZeneca - állapították meg német kutatók.

Késsel ölte a macskákat, több mint öt év börtönt kapott

Több mint öt év börtönbüntetésre ítélték a "brightoni macskagyilkosként" emlegetett brit férfit, aki 2018 és 2019 folyamán 16 macskát késelt meg.

Metrófelújítás – Halálos munkabaleset a Corvin-negyednél

Halálos baleset történt a 3-as metró felújítási munkálatai közben Budapesten, a Corvin-negyed megállónál pénteken, egy szerelőkocsi sodort el egy munkást

Hétvége – Van ahol marad a kánikula és a hőségriadó

Vasárnap éjfélig meghosszabbította a hőségriadót Müller Cecília országos tisztifőorvos....

Öt népszavazási kérdés hitelesítését tagadta meg az NVB

Öt népszavazási kezdeményezés hitelesítését tagadta meg pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A kérdések az üvegházhatású gázok kibocsátásával, a milliárdosok különadójával, a pártok költségvetési támogatásával, az ingyenes egészségüggyel, valamint a köznevelési intézmények vezetőinek megválasztásával foglalkoztak.

Jön az új rendszámtábla – a régi áron

Nem kell többet fizetni a jelenlegi díjaknál a négy betűből és három számból álló rendszámokért, amelyeket 2022 júliusától adnak majd ki az újonnan forgalomba helyezett járművekre.

Késedelmi költség-könyvtár. Ötven év után küldték vissza a szakácskönyvet

A lejárati idő után több mint ötven évvel juttattak vissza egy kikölcsönzött szakácskönyvet egy skóciai könyvtárnak.

Koronavírus. Az EU a kezelésre kifejlesztett gyógyszerre írt alá szerződést

Az Európai Bizottság keretszerződést írt alá a brit GlaxoSmithKline (GSK) gyógyszeripari céggel 220 ezer Sotrovimab nevű, koronavírussal fertőzöttek kezelését célzó, jelenleg uniós vizsgálat alatt álló gyógyszer beszerzéséről - közölte az uniós bizottság.

Gazdaság

Elemzők: tovább szigoríthat az MNB

Nem okozott meglepetést az alapkamat keddi emelése, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) további szigorításokat is bejelenthet a következő hónapokban - közölték az MTI-nek nyilatkozó...

Monetáris tanács: indokolt a kamatemelési ciklus folytatása

Az inflációs kilátásokat övező kockázatok továbbra is felfelé mutatnak: az árstabilitás biztosítása, a másodkörös inflációs hatások megelőzése és az inflációs várakozások horgonyzása érdekében a tanács indokoltnak tartja a kamatemelési ciklus havi ütemű, határozott lépésekkel történő folytatását - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tonetáris tanácsa a keddi kamatdöntés indoklásában.

Tovább emelte az alapkamatot a monetáris tanács – változott a kamatfolyosó is

Harminc bázisponttal 1,20 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa.

Tovább mélyíti kínai kapcsolatait az MNB

Az információcsere és a tudásmegosztás érdekében kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá a Kínai Értékpapír-felügyeleti Hatóság (CSRC) és a Magyar Nemzeti Bank.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom