Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Az Airbnb szigorít: nemet mond a partikra
No menu items!

Az Airbnb szigorít: nemet mond a partikra

Airbnb: ezentúl nem lehet partikat szervezni az online szállásközvetítő platformon foglalt szállások egyikében sem, és legfeljebb 16-an bérelhetnek ki együtt egy ingatlant – szigorodnak a foglalási szabályok. A rendelkezés visszavonásig érvényes.

Az Airbnb emlékeztetett, hogy eddig is tilos volt engedély nélkül partikat szervezni az általa kiadott ingatlanokban. A kínált szálláshelyek 73 százalékának esetében pedig a házirend alapján eddig sem lehetett házibulikat tartani, a vendégek túlnyomó része be is tartotta ezt a szabályt, és nem zavarta a szomszédokat.

Korábban az Airbnb engedélyezte kisebb partik, például babaváró vagy születésnapi bulik megtartását azzal a feltétellel, hogy a szervezők kordában tartják az eseményt és nem zavarják a szomszédokat. Tavaly azonban szigorúbb szabályokat vezettek be, kezdve a szomszédoknak állandó kellemetlenségeket okozó “partiházak” globális betiltásával, Kanadában és az Egyesült Államokban pedig a szomszédok számára 24 órás forró drót létesítésével.

Airbnb partiház

A koronavírus-járvány kirobbanásakor, amikor a közösségi távolságtartás a közegészségügy és a felelős utazás előmozdításának fontos elemévé vált, az Airbnb ismét felülvizsgálta szabályait, amit azzal kezdett, hogy a keresési beállítások közül kivette a “rendezvénybarát” filtert, a házirendből pedig eltávolította a rendezvénybarát ingatlanokra érvényes “partik és események engedélyezettek” kitételt. Emellett bevezették azt az új szabályt, hogy a szállást igénybe vevők kötelesek betartani a helyi járványügyi előírásokat.

Az Airbnb kiemelte, hogy mivel több országban változtattak a járványügyi szabályokon – a lazítások után újra szigorítottak -, sokan a szállásukból csináltak kocsmát vagy bulizós helyet. Ezt a viselkedést felelőtlennek tartja az Airbnb, ezért kitiltja a platformjáról azokat a szállásadókat és szálláskeresőket, akik ilyesfajta tevékenységben vesznek részt vagy engedik megtörténni.

A 2008 augusztusában alapított Airbnb egy online piactér, amelyen keresztül szálláshelyeket lehet kiadni és lefoglalni az interneten. Az oldal több mint 7 millió hirdetéssel rendelkezik a világ mintegy 220 országának és régiójának több mint százezer városában.

A jelenlegi járványügyi helyzetben az Airbnb azt tartja a legjobb megoldásnak, hogy ezentúl minden foglalásnál megtiltja partik szervezését, és 16 fősnél nagyobb befogadóképességű ingatlanokat is legfeljebb csak 16 ember bérelheti ki egyszerre.

Azok a vendégek, akik megszegik a szabályokat, arra számíthatnak, hogy az Airbnb kitilthatja őket a rendszeréből, és akár jogi útra is terelheti az ügyüket.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egy Orbán sikertörténet Székelyföldről Ausztriáig

Orban Optic - áll a cégér, az ausztriai Baden bei Wien bevásárlóutcájának üzlete felett. Tulajdonosa, Orbán Éva a Székelyföldről indulva, jónéhány kihívással és előítélettel is megküzdve mondhatja mára már sikeres üzletasszonynak magát.

Ötöt lépne előre a Mömax és a Möbelix Magyarországon

Újabb bútoráruházakat nyit Magyarországon a három népszerű bútorkereskedelmi márkát - XXXLutz, Mömax, Möbelix -, összefogó MMXH Lakberendezési kft.

KSH: a harmadik negyedévében 12,1 százalékkal csökkentek a beruházások

A beruházások volumene 2023 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 12,1 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest.

BÉT – Csökkenés várható a nyitásban

Csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.

Rendkívüli kiadások előtt a magyar büdzsé – a költségvetés állja a sarat

Október végéig az államháztartás központi alrendszere 3487,6 milliárd forintos hiánnyal zárt.

Kamatdöntés – MNB: továbbra is indokolt a körültekintő monetáris politika

Az MNB prognózisa szerint a folyó fizetési mérleg hiánya 2023-ban a GDP 1 százaléka alá mérséklődik, és az egyenleg az előrejelzési horizonton tovább javul.

Az OTP Bank 49 millió forint bírságot kapott több hiányosság miatt

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 49 millió forint bírságot szabott ki az OTP Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenységével kapcsolatban feltárt hiányosságok miatt.