Kezdőlap Gazdaság Államháztartás. Csökkent a hiány áprilisban
No menu items!

Államháztartás. Csökkent a hiány áprilisban

Áprilisban a központi alrendszer 100,5 milliárd forintos többlettel zárt. Az első négy hónapban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 1043,6 milliárd forintot tett ki – erősítette meg az előzetesen kiadott adatokat a Pénzügyminisztérium.

A központi alrendszer bevételei április végére 7873,8 milliárd forintot tettek ki, ami az előző év azonos időszakához képest 393,6 milliárd forinttal, 5,3 százalékkal magasabb. Magasabban teljesültek – többek között – a társasági adóból, az általános forgalmi adóból, a személyi jövedelemadóból és a társadalombiztosítási járulékból származó bevételek, továbbá a Központi Maradványelszámolási Alapba történő befizetések is.

A járványügyi védekezéshez biztosított források április végére meghaladták a 398,8 milliárd forintot – olvasható a tájékoztatóban.

A kiadások közül kiemelhetők még a versenyképesség-növelő támogatásra fordított 86,1 milliárd forint és a vasúti fejlesztésekre költött 60,2 milliárd forint. Jelentősek még a közlekedési ágazati programokra, a közúti fejlesztésekre, valamint a Modern városok program céljaira és a turisztikai fejlesztési célelőirányzatból kifizetett összegek.

A kiadásoknál maradva az előző évi első négyhavi kifizetéshez képest alacsonyabban teljesültek például az egyedi és normatív támogatások, a költségvetési szervek kiadásai, az uniós kiadások, valamint a kamatkiadások is.

A központi alrendszer kiadásai április végére összességében elérték a 8917,4 milliárd forintot, ami 8,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának teljesítését.

A bevételek és kiadások egyenlegeként adódó nettó kamatkiadás január-áprilisban 191,9 milliárd forinton alakult, ami 19,1 milliárd forinttal kevesebb az előző év azonos időszakához képest. Ennek hátterében a kamatfizetések éven belüli eltérő lefutása és az előző évitől különböző finanszírozási szerkezet áll.

A központi költségvetés adóssága április végére 37 032 milliárd forintra növekedett, ami 347,8 milliárd forintos emelkedés a december végi adathoz képest. Az adósságot növelte a költségvetés hiányát finanszírozó 903,4 milliárd forint összegű nettó forintkibocsátás. Csökkentő hatást gyakorolt ezzel szemben az adósságra a nettó devizakibocsátás, a forint árfolyamának az elmúlt év végéhez képest bekövetkezett erősödése és a deviza-keresztárfolyamok változása is.

A PM összefoglalójából kiderül, hogy a 2021-es költségvetés módosítását még a tavaszi ülésszakon elfogadhatja az Országgyűlés. A költségvetés módosítása biztosítja a járványügyi és gazdaság-újraindítási intézkedések forrásait, miközben az adósságszint is csökkenő pályára állhat – írták.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indul a nyári szezonális ellenőrzés – országszerte zajlanak a vizsgálatok

Július 15-én elindul a nyári szezonális ellenőrzés, amelyet az élelmiszerlánc-felügyeletet irányító Tállai András, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára rendelt el. Az augusztus 30-ig tartó ellenőrzés-sorozaton a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei a nyári lovas táborokat, a fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmény előállítókat, az ásványvíz-palackozókat és szikvíz-előállítókat, valamint a helyi termelői piacokat vizsgálják.

Energiaszakértők a jövő otthonaiért – újabb képzés indul Bécsben

A bécsi székhelyű DIE UMWELTBERATUNG, azaz a Környezettanácsadó Szolgálat 2025 őszétől ismét elindítja alapképzését és haladó tanfolyamait energiatudatos szakemberek számára.

Az infláció felett nőtt a tőkepiaci szereplők, pénztárak, biztosítók forgalma 2024-ben

Az önkéntes nyugdíjpénztári tagok egyéni számláin jóváírt tagdíjbefizetések és adójóváírások összege 12,6 százalékkal, 165,1 milliárd forintra nőtt, a kifizetések pedig 6,6 százalékkal, 130,2 milliárd forintra csökkentek.

18 milliárd forintos közvilágítás-korszerűsítési pályázat indul 5000 lakos alatti településeknek

Hétfőtől pályázhatnak az 5000 lakos alatti települések a helyi közvilágítás korszerűsítésére; a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forint áll rendelkezésre
Hirdetés

Hírek

Indul a nyári szezonális ellenőrzés – országszerte zajlanak a vizsgálatok

Július 15-én elindul a nyári szezonális ellenőrzés, amelyet az élelmiszerlánc-felügyeletet irányító Tállai András, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára rendelt el. Az augusztus 30-ig tartó ellenőrzés-sorozaton a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei a nyári lovas táborokat, a fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmény előállítókat, az ásványvíz-palackozókat és szikvíz-előállítókat, valamint a helyi termelői piacokat vizsgálják.

Energiaszakértők a jövő otthonaiért – újabb képzés indul Bécsben

A bécsi székhelyű DIE UMWELTBERATUNG, azaz a Környezettanácsadó Szolgálat 2025 őszétől ismét elindítja alapképzését és haladó tanfolyamait energiatudatos szakemberek számára.

18 milliárd forintos közvilágítás-korszerűsítési pályázat indul 5000 lakos alatti településeknek

Hétfőtől pályázhatnak az 5000 lakos alatti települések a helyi közvilágítás korszerűsítésére; a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forint áll rendelkezésre

A török tea – az együvé tartozás mindennapi rítusa

A török tea – çay, ahogy helyben mondják – nem pusztán ital. Vöröses árnyalata, tulipánformájú pohara és a hozzá tartozó mozdulatok olyan jelentésrétegeket hordoznak, amelyek túlmutatnak a koffeintartalmon.

Adatszolgáltatás július 20-ig az EPR alá tartozó gyártóknak

Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.

Az Otthon Start kombinálható más államilag támogatott hitellel is

A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a program még kedvezőbb

Jön az Otthon Start Program, emelkedik az értékhatár házvásárlásnál

Lakásnál a 100 millió forintos ingatlanárkorlát marad, viszont házak esetén ezt felemelik 150 millió forintra.

Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar

Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,