Kezdőlap Címkék Kiadások

kiadások

Államháztartás: többlet októberben is

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 101,3 milliárd forint többletet ért el, szemben az előző évi 630,1 milliárd forintos deficittel. A múlt havi az elmúlt 20 évben a harmadik legnagyobb október havi többlet. Ezzel az első tíz hónapban az államháztartás központi alrendszere 2590,4 milliárd forintos hiánnyal zárt - jelentette a Pénzügyminisztérium.

Államháztartás: többlet szeptemberben

Szeptemberben 181 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere az egy évvel korábbi 391,3 milliárd forint deficittel szemben. A bevételek 22,0 százalékkal meghaladták, a kiadások 12,0 százalékkal elmaradtak a tavaly szeptemberitől - közölte a Pénzügyminisztérium.

Államháztartás: 90 százalék közelében a hiány

Májusban 101,4 milliárd forint hiánnyal zárt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere, ami mindössze 37,7 százaléka az egy évvel korábbi 269,0 milliárd forintnak. Ezzel az öthavi deficit 2737,0 milliárd forintra nőtt, és a 3152,7 milliárdra tervezett egész évi összeg 86,8 százalékát érte el - közölte a Pénzügyminisztérium.

KSH: a hiány 7 százalék alatt maradt, az adósság 77 százalék alá csökkent tavaly

Az előzetes adatok szerint 3736 milliárd forint, a GDP 6,8 százaléka volt a kormányzati szektor tavalyi hiánya. Az egyenleg az előző évhez képest 25 milliárd forinttal, GDP-arányosan 1,0 százalékponttal javult. A kormányzati szektor adóssága 2021 végén 42 414 milliárd forintot, a GDP 76,8 százalékát tette ki - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Államháztartás. Több mint 5000 milliárd a tavalyi hiány

Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 5101,5 milliárd forintos hiánnyal zárta a 2021-es évet. Ez a 2287,7 milliárd forint módosított törvényi előirányzat 223,0 százaléka - közölte a Pénzügyminisztérium.

Államháztartás. Tizenegy hónap alatt 172 százalékos hiány

Az államháztartás központi alrendszere 3931,3 milliárd forintos hiánnyal zárt november végén. Az első tizenegy havi hiány a teljes évi előirányzat 171,8 százalékát jelenti - közölte a Pénzügyminisztérium.

Államháztartás. Ezermilliárddal nőtt a hiány novemberben

Az első tizenegy hónapban az államháztartás központi alrendszere 3931,3 milliárd forintos hiánnyal zárt - közölte a Pénzügyminisztérium.

Államháztartás. Tíz hónap alatt 128 százalékos hiány

Az államháztartás központi alrendszerének bevételei 1730,2 milliárd forinttal, 9,5 százalékkal nőttek az idei év első tíz hónapjában az előző év azonos időszakához képest, a kiadások 2048,2 milliárd forinttal, 9,8 százalékkal voltak magasabbak. A központi alrendszer 2922,2 milliárd forintos hiánnyal zárt október végén, ami az idei évre kitűzött módosított előirányzat 127,7 százaléka és 634,5 milliárd forinttal, 12,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál - derül ki a Pénzügyminisztérium részletes tájékoztatójából.

Államháztartás – 3000 milliárd közelébe nőtt a hiány

Az első tíz hónapban az államháztartás központi alrendszere 2922 milliárd forintos hiánnyal zárt, októberben a deficit mértéke 630 milliárd forint volt - közölte a Pénzügyminisztérium.

Államháztartás – 2300 milliárd közelébe nőtt a hiány

Az államháztartás központi alrendszere 2292,0 milliárd forint hiánnyal zárta az év első kilenc hónapját - erősítette meg részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium.

Költségvetés – ÁSZ: megbízható a 2020-as zárszámadás

A 2020-as költségvetés végrehajtása megfelelt a vonatkozó törvényeknek és előírásoknak, a költségvetési intézményrendszer 2020-ban is biztosította a közpénzekkel való gazdálkodás szabályszerűségét - állapította meg az Állami Számvevőszék.

Államháztartás – KSH: csökkent a hiány a második negyedévben

Az első negyedévi 6,0 százalék után a második negyedévben 2,5 százalékos volt a kormányzati szektor GDP-arányos hiánya. Így az első félévben 4,2 százalékon állt, 0,5 százalékponttal alacsonyabban az egy évvel korábbinál - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Államháztartás. 1900 milliárd forint fölé nőtt a hiány

Augusztusban az államháztartás központi alrendszere 97,0 milliárd forint hiánnyal zárt, amely alig különbözik az egy évvel korábbi 96,3 milliárd forinttól. Az év első nyolc hónapjában 1900,7 milliárd forintot tett ki a deficit, a tavalyi 2270,3 milliárd forintnál 369,6 milliárddal kevesebbet - közölte a Pénzügyminisztérium.

Államháztartás. Hét hónap alatt 78,8 százalékos hiány

Júliusban 99,2 milliárd forint volt az államháztartás központi alrendszerének hiánya az előző havi 392,0 milliárd forint után. Ezzel az idei első hét hónapban 1803,7 milliárd forint hiány alakult ki, ami az egész évre tervezett 2287,7 milliárd forint 78,8 százaléka.

Államháztartás. 1800 milliárd fölé nőtt a deficit

Az év első hét hónapjában az államháztartás központi alrendszerének hiánya 1803,7 milliárd forintot ért el - közölte a Pénzügyminisztérium.

Államháztartás. Hat hónap alatt 74,5 százalékos hiány

Az államháztartás központi alrendszere júniusban 392,0 milliárd forintos hiánnyal zárt, az első hat hónapban pedig a deficit elérte az 1704,5 milliárd forintot, az idei évre előirányzott 2287,7 milliárd forint 74,5 százalékát - közölte a Pénzügyminisztérium.

Kormányzati szektor. Három hónap alatt 6,1 százalékos hiány

Az előzetes adatok szerint 788 milliárd forint, a GDP 6,1 százaléka volt a kormányzati szektor első negyedévi hiánya. A kiadásoknak a bevételeknél nagyobb mértékű növekedése miatt az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 664 milliárd forinttal, GDP-arányosan 5,1 százalékponttal romlott - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Amerikai költségvetés: harmadára csökkent a hiány májusban

Meredeken csökkent az amerikai költségvetés hiánya májusban éves összevetésben: a foglalkoztatottság növekedésének és az adózási határidők előbbre hozásának hatására jelentősen emelkedtek a bevételek még úgy is, hogy a koronavírus-járvánnyal összefüggő kiadások nőttek.

Államháztartás. Csökkent a hiány áprilisban

Áprilisban a központi alrendszer 100,5 milliárd forintos többlettel zárt. Az első négy hónapban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 1043,6 milliárd forintot tett ki - erősítette meg az előzetesen kiadott adatokat a Pénzügyminisztérium.

Államháztartás. Az éves hiány 76,7 százaléka teljesült áprilisig

Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 1144,1 milliárd forintos hiánnyal zárta az első negyedévet, ami 37,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a Pénzügyminisztérium.

Friss

BÉT – Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a BÉT-en

Kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor szenior elemzője szerint, a hangulat azonban továbbra is törékeny.

Devizapiac – Alig változott péntek reggelre a forint árfolyama

Alig változott a forint árfolyama az előző délutáni jegyzéséhez képest péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Tőzsde – Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

61. Közgazdász-vándorgyűlés: a pénzromlást meg kell fékezni

A 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben történt. Három vélemény.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).