Kezdőlap Cégvilág Állami cégek - 78 milliárd osztalék is befolyhat
No menu items!

Állami cégek – 78 milliárd osztalék is befolyhat

Az idei költségvetésben tervezett 35,3 milliárd forinttal szemben a magyar állam akár 78 milliárd forint osztalékjövedelemre is szert tehetne a napokban elkészült céges beszámolók tanúsága szerint – írta a Világgazdaság.

Csak a Mol közel 30 milliárddal gyarapíthatja az államkasszát. Kép: MTI/Marjai János. azüzlet.hu
Csak a Mol közel 30 milliárddal gyarapíthatja az államkasszát. Kép: MTI/Marjai János

A május végéig benyújtott beszámolókból kiderül, hogy az állam legjövedelmezőbb cége idén is a Mol Nyrt., de messze a tervek felett jövedelmezett tavaly a Magyar Villamos Művek Zrt. és a Szerencsejáték Zrt. is.

A 2019-es költségvetésben a teljes állami portfólióból 35,3 milliárd forintot reméltek, de az állam csak a Moltól 29,47 milliárd forint bevételre számíthat. A Szerencsejáték Zrt. 21,58 milliárd forintos nyereséget ért el, az MVM Zrt. pedig 21,59 milliárdnyit.

A Világgazdaság azt is megjegyezte, hogy a költségvetés osztalékelvárásait minden évben “ultrakonzervatívan” tervezik, így gyakori a felülteljesítés. Az állam továbbá nem von el minden forintot a cégektől, így a tényleges osztalékbevétel kevesebb lesz a nyereségnél. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...
Hirdetés

Hírek

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...

Warning! Csúszik az online számlás határidő

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal bizonyos hibákkal szemben szigorúbban lép...

Megújul páratlan természeti kincsünk, a Kis-Balaton

A természeti örökségünk egyik ikonikus helyszínén, a Kis-Balatonon, 341 millió forint értékű természetvédelmi fejlesztés veszi kezdetét. A projektnek köszönhetően közel 1365 hektárnyi területen javul majd az élőhelyek állapota és a természeti értékek megőrzésének feltételei

Július 6-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor Programokra

Július 6-ig, vasárnapig lehet jelentkezni a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Programra és a Kárpát-medencei szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor Programra

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet Magyarországon, ahol a vásárlók akár 70 százalék kedvezménnyel juthatnak hozzá a termékekhez
Hirdetés

Gazdaság

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg