költségvetés
A rezsicsökkentés forrásait a költségvetés biztosítja
A Pénzügyminisztérium (PM) pénteken az augusztusi államháztartási adatokat ismertetve közölte, hogy a költségvetés a háborús időkben is biztosítja azokat a forrásokat, amelyek a rezsicsökkentés...
Lázár János: vasútfejlesztési programot terjeszt a kormány elé az Építési és Közlekedési Minisztérium
Tízéves, a pályafelújítására és új járművek beszerzésére is kiterjedő vasútfejlesztési programot terjeszt a kormány elé az Építési és Közlekedési Minisztérium. Ezt Lázár János tárcavezető mondta a Rádió7 Közös nevező című műsorában csütörtökön.
Költségvetési Tanács elnöke: egyetlen költségvetés sem kőbevésett, a magyar sem
A mai, rendkívül gyorsan változó világgazdasági és politikai helyzetben egyetlen költségvetés sem lehet kőbevésett: a 2024. évi magyar költségvetésnek is megvannak a maga kockázatai – fejtette ki Kovács Árpád. A Költségvetési Tanács elnöke Az Üzletnek adott exkluzív interjújában kifejtette: a kormánynak megvannak az eszközei, hogy a körülmények kedvezőtlen, a megalapozó számításaitól eltérő alakulása esetén – akár a háború okozta veszélyhelyzeti szabályok alkalmazásával – beavatkozzon, és az ország működőképességét tartalékai mozgósításával, egyes kiadási tételek megkurtításával, átcsoportosításával biztosítsa.
Megszavazta a 2024-es költségvetést az Országgyűlés
Háborús időkben védelmi költségvetés készült, ami megvédi az ország biztonságát, a családokat, a munkahelyeket, a nyugdíjakat és a rezsicsökkentést - összegezte a jövő évi költségvetés parlamenti jóváhagyása alkalmából kiadott közleményében a Pénzügyminisztérium.
Pénteken szavaz az Országgyűlés a 2024-es költségvetésről
Az összegző módosító javaslatok tárgyalása és elfogadása után pénteken szavaz az Országgyűlés a 2024-es védelmi költségvetésről, amelynek alapja, hogy a háborús időkben is megvédje az ország biztonságát, a családokat, a munkahelyeket, a nyugdíjakat és a rezsicsökkentést - közölte a Pénzügyminisztérium.
Ma dönthet a 2024-es költségvetés főbb számairól az Országgyűlés
A 2024-es költségvetés főbb számait is tartalmazó összegző módosító indítványról dönthet az Országgyűlés hétfőn, háromnapos rendkívüli ülésének első napján.
Kovács Árpád: megvalósulhat a kormány által tervezett növekedés jövőre, de…
A feltételek kedvező alakulása esetén megvalósulhat a kormány által tervezett 4 százalékos gazdasági növekedés jövőre, de azt számos kockázat övezi - mondta a Költségvetési Tanács elnöke a jövő évi büdzséről szóló országgyűlési vitában.
Varga Mihály: két terület megerősítése áll a jövő évi költségvetés fókuszában
A 2024-es költségvetés védelmi költségvetés, ezért jövő évi büdzsé fókuszában a rezsivédelem és a honvédelem megerősítése áll - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlésben, a 2024-es költségvetéséről folytatott vitában.
Varga Mihály benyújtotta a jövő évi költségvetést az Országgyűlésnek
Már a parlament előtt van a 2024-es költségvetési törvényjavaslat, amely a védelem költségvetése lesz - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter, aki szerint jövőre folytatódhat az elmúlt évtizedben látott gazdasági felzárkózás.
Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács
A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.
Már a Költségvetési Tanács előtt van a 2024-es büdzsé tervezete
A jelenlegi háborús időkben kiemelt fontosságú a stabilitás és a tervezhetőség megőrzése, ezért a kormány tartja magát ahhoz a gyakorlathoz, hogy a jövő évi költségvetést még a nyári időszakban az Országgyűlés elé terjeszti. A kormány a ezért a tervezetet átadta a Költségvetési Tanácsnak - közölte a Pénzügyminisztérium.
Újra egy asztalhoz ült Varga Mihály és Matolcsy György
A kormány és a jegybank együttműködése hozzájárul ahhoz, hogy év végére egyszámjegyűre csökkenjen az infláció, mérséklődjenek a kamatok, tovább javuljanak az egyensúlyi mutatók, és visszatérjen a magas ütemű gazdasági növekedés - hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium (PM) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közös közleményben, amelyben bejelentették, hogy szakmai egyeztetés keretében ismét találkozott Varga Mihály pénzügyminiszter és Matolcsy György jegybankelnök.
Már tárgyalnak a 2024-es költségvetésről a Pénzügyminisztériumban
A jövő évi költségvetésről tárgyalt Varga Mihály pénzügyminiszter a legfontosabb állami szervek vezetőivel - jelentette be Facebook-bejegyzésében a tárcavezető.
Módosította az idei költségvetést a parlament – íme, az új számok
Módosította a 2023-as költségvetési törvényt az Országgyűlés pénteken. A törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.
A Költségvetési Tanács hozzájárult a 2023-as büdzsé módosításához
A Költségvetési Tanács (KT) hozzájárult a 2023-as költségvetés módosításához csütörtöki ülésén - tájékoztatott a KT a honlapján, ahol közzétette véleményét. Az Országgyűlés szerdán kezdte meg a 2023-as költségvetés módosításának tárgyalását.
Varga Mihály: a költségvetésben konszolidáció, a gazdaságban növekedés várható
Kisebb adósságállomány és államháztartási hiány melletti gazdasági növekedést vár a kormány a következő egy-másfél évre, a növekedés mértéke a 4 százalékot is meghaladhatja 2024-ben - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az MKIK gazdaságpolitikai fórumán.
Varga Mihály elmondta, miért kellett hozzányúlni a költségvetéshez
Az elhúzódó háború és a szankciós energiaválság gyökeresen megváltoztatta a gazdasági körülményeket, a kormánynak pedig a családok és a gazdaság védelme érdekében e változásokhoz kellett igazítani a költségvetést - mondta a pénzügyminiszter a 2023-as büdzsé módosításának vitájában, az Országgyűlés ülésén.
Benyújtották az Országgyűlésnek a költségvetés módosítását
Az Országgyűlés előtt a rezsivédelem költségvetése - közölte a Pénzügyminisztérium.
Költségvetési Tanács: számos kockázat övezi a költségvetési célok teljesíthetőségét
Az idei költségvetés módosítására benyújtott tervezet hiteles, a Költségvetési Tanácsnak nincsenek "alapvető ellenvetései", ugyanakkor a testület figyelmeztetett arra, hogy a költségvetési célok teljesíthetőségét számos kockázat övezi - közölte a KT.
Kormányrendelettel módosították a 2023-as költségvetést – íme, az új számok
A 2023-as költségvetés a rezsivédelem költségvetése: a Rezsivédelmi Alap összege közel négyszeresére, a tervezett 670 milliárd forintról 2610 milliárd forintra emelkedik jövőre - közölte a Pénzügyminisztérium, miután kormányrendelettel módosították a jövő évi büdzsét.
Friss
A vizsgálat lezárult, felejtse el?
A GVH Versenytanácsa megállapította, hogy a feltételezett jogsértés egyértelműen nem volt bizonyítható, mivel a fizetési terminálon már nem volt alapértelmezetten beállítva a borravaló mértéke és a fogyasztók maguk dönthetik el, hogy 0 és 20 százalék között mekkora mértékű borravalót adnak.
Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása
Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.
BÉT – Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a BÉT-en
Kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor szenior elemzője szerint, a hangulat azonban továbbra is törékeny.
Devizapiac – Alig változott péntek reggelre a forint árfolyama
Alig változott a forint árfolyama az előző délutáni jegyzéséhez képest péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hírek
A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban
Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.
Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok
A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.
Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában
Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden
Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak
Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.
Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap
Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.
Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig
Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.
Gazdaság
A költségvetés a háborús időkben is biztosítja a forrásokat
A rendkívüli kiadásokon felül a költségvetés az uniós programok költségeit továbbra is előfinanszírozza.
Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása
Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.
Nem módosította alapkamatát a Bank of England
A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.