Kezdőlap Cégvilág Amerika üzletemberek számára vonzó az ország - mert szeretjük őket
No menu items!

Amerika üzletemberek számára vonzó az ország – mert szeretjük őket

Az amerikai üzleti tanács vezetője szerint azért vonzó Magyarország, mert kedveljük az amerikaiakat, alacsony a munkanélküliség, mérsékeltek az adók és jól növekszik a GDP.

Egyre több amerikai vállalt fektet be Magyarországon, ami jelzi a magyar gazdaság jó teljesítményét is – mondta Eric Stewart, a Magyar-Amerikai Üzleti Tanács elnöke csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Az elnök szerint az amerikai vállalatok számára azért vonzó Magyarország, mert alacsony a munkanélküliség, mérsékeltek az adók és jól növekszik a GDP.

Hozzátette, a legfontosabb, hogy a lakosság kedveli az amerikaiakat, s ez olyan tényező, ami gyakorlatilag “megalapozza a siker képletét”.

Elsősorban pénzügyi, mezőgazdasági és védelmi területen vannak jelen az amerikai cégek – mondta.

Az üzleti kapcsolatok – az elnök szerint – folyamatosan javulnak a két ország között, bár voltak jobbak is például a Bush-adminisztráció idején. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy Donald Trump elnöksége alatt a kapcsolatok újra kiemelkedő szintet érnek majd el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

EU – Nagyot nőtt a hiány és az adósság

A pandémia következményeként jelentősen megugrott a GDP-hez mért államháztartási hiány és az államadósság az Európai Unióban tavaly - jelentette az Eurostat.

Vándorlási mérleg. A vízpartokra költöztek a legtöbben tavaly

A legtöbben az agglomerációba és a Balaton környékére költöztek tavaly, a vándorlás egyik legnagyobb vesztese Budapest volt - közölte az Otthon Centrum.

Románia. Növelte piaci részesedését az OTP

Az OTP Bank romániai leányvállalata elérte a 4 százalékos részesedést a román bankpiacon. Ezzel jó irányba halad afelé, hogy teljesítse a célul kitűzött 5 százalékos részesedés megszerzését - jelentette ki az OTP Bank Románia vezérigazgatója.

MNB: nőhetnek a kockázatok a moratórium lejárta után

A bankrendszer a pandémia okozta gazdasági sokk alatt is stabilan töltötte be gazdaságfinanszírozó szerepét. Ugyanakkor a törlesztési moratórium lejárta után a kockázatok várhatóan növekednek majd - olvasható a Magyar Nemzeti Bank friss Makroprudenciális jelentésében.

Hírek

Látogatási tilalom a Semmelweis Egyetem öt klinikáján

A koronavírus-járvány és a szezonális fertőzések elkerülése érdekében látogatási tilalmat vezetett be öt klinikáján a Semmelweis Egyetem.

Uniós árkörkép. Budapesten a legolcsóbb a lakossági földgáz

A földgáz átlagára az uniós fővárosok közül Budapesten volt a legolcsóbb, míg a villamos energiáért a magyar háztartások a második legkedvezőbb árat fizették szeptemberben - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi árösszehasonlító vizsgálatából.

Ausztriában igazolni kell a munkahelyeken a vírus elleni védettséget

Ausztriában a kormány szerdai döntése értelmében a munkavállalók többségének novembertől dokumentummal kell igazolnia munkahelyén a koronavírus elleni védettséget.

Coronavírus – egyhetes kényszerszabadság Oroszországban

Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte, hogy a koronavírusjárvány-helyzet romlása miatt október 30. és november 7. között munkaszünetet tartsanak Oroszországban.

Csoportos társasági adó – közeleg a nyilatkozási határidő

A vállalkozásoknak pár hetük maradt eldönteni, hogy a csoportos társasági adóalanyiságot választják-e. A csoportos társasági adózással a cégek összességében akár 15 milliárd forintot is megtakaríthatnak - hívja fel a figyelmet a Mazars.

Áder János: az emberiség felelőtlenül használja a vizet

Alig található a Földön jó minőségű, könnyen hozzáférhető, tisztítás nélkül fogyasztható víz, mert az emberiség felelőtlenül használja a rendelkezésre álló vizet - közölte Áder János köztársasági elnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Öt évig bujkált a toplistás magyar bűnöző – Detroitban fogták el

Detroitban fogtak el egy költségvetési csalás miatt keresett magyar férfit - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.

Fővárosi kocsmarazziára indult a NAV – kerületi lista

Két hónapos kocsmarazziába kezdett a főváros déli kerületeiben az adóhivatal: a NAV az italok vizezése, a feketefoglalkoztatás és a számla nélküli értékesítés ellen lép fel.

Gazdaság

Románia. Növelte piaci részesedését az OTP

Az OTP Bank romániai leányvállalata elérte a 4 százalékos részesedést a román bankpiacon. Ezzel jó irányba halad afelé, hogy teljesítse a célul kitűzött 5 százalékos részesedés megszerzését - jelentette ki az OTP Bank Románia vezérigazgatója.

MNB: nőhetnek a kockázatok a moratórium lejárta után

A bankrendszer a pandémia okozta gazdasági sokk alatt is stabilan töltötte be gazdaságfinanszírozó szerepét. Ugyanakkor a törlesztési moratórium lejárta után a kockázatok várhatóan növekednek majd - olvasható a Magyar Nemzeti Bank friss Makroprudenciális jelentésében.

Moratórium – körkép. Kevesen kérik a hosszabbítást

Az ügyfelek közül kevesen élnek a meghosszabbított hiteltörlesztési moratóriummal, amelyet novembertől már csak a rászorulók vehetnek igénybe - közölték a pénzintézetek.

Londoni elemzők: a piaci nyomás agresszívabb lépésre késztetheti az MNB-t

Valószínű, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa 15 bázispontos lépésekben folytatja a jelenlegi kamatemelési ciklust, de erősödhet a jegybankra nehezedő piaci nyomás az agresszívabb szigorító lépések végett - vélik londoni pénzügyi elemzők.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom