Kezdőlap Agrárvilág Árképletet és saját üzemet ajánl az agrártárca az almalégyártók árdiktátuma ellen
No menu items!

Árképletet és saját üzemet ajánl az agrártárca az almalégyártók árdiktátuma ellen

A mostani almaár-válságon árképlet, később pedig az áralakításban meghatározó szerepet betöltő termelői tulajdonú feldolgozóüzem jelentene megoldást a szaktárca szerint, az utakra vonuló gazdák számára. Ezzel a  gazdák képviselői is egyetértettek. Arról nincs hír, hogy a léalmának kilójáért 13 forintot kínáló osztrák feldolgozónak mi a véleménye minderről.

Az Agrárminisztérium több évre vonatkozó, a nemzetközi piacokhoz igazodó árképletet tartalmazó szerződés alkalmazásának előírását tervezi a termelők és a felvásárlók között a jövőben – közölte a szaktárca azt követően, hogy Nagy István agárminiszter a gazdák képviselőivel egyeztetett Budapesten az ipari alma irreálisan alacsony árának ügyéről.

A gazdák félpályás útlezárással tiltakoznak az ipari alma „megalázóan alacsony” felvásárlási ára miatt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban és Anarcson.

Vásárosnamény, a 41-es főút az Austria Juice üzeme előtt MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Amit elvesznek a magyaroktól, azt külföldön odaadják a gazdáknak – mondta az Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége elnöke- aki másik funkciójában a parlament elnöki tisztét is betöltötte – a gazdák előtt megtartott beszédében a tüntetésen. Hangsúlyozta, “kartellgyanú” merül fel az almaügyben, az átvételi árakról egy hónappal ezelőtt sem volt hajlandó egyetlen feldolgozó sem egyeztetni a gazdákkal.

A Vásárosnamény határában lévő feldolgozóüzemnél több mint háromszáz gazda jelent meg, akik  30-40 traktort és munkagépet állítottak ki az üzem mellett vezető 41-es főút egyik oldalára.

A termelők Austria Juice Kft. telephelye előtt azt kérték a társaság vezetésétől, hogy legalább 25 forintra emeljék fel az ipari alma jelenleg 13 forinton álló kilogrammonkénti átvételi árát.

Lengyelországban kilogrammonként 25 forintért veszik át a feldolgozók a gyümölcsöt, Ausztriában és Németországban 8 és 12 eurocent közötti összeget fizetnek a gazdáknak, ezt pedig az itteni feldolgozóipari cég vezetőinek is tudniuk kell – jelezte Jakab István az Országgyűlés alelnöki tisztségét is betöltő politikus.

A magyar gazdák nem fizethetik ki a külföldi gazdák ipari almájának felárát, "mert egyelőre úgy néz ki", hogy amit a magyar termelőktől elvesznek, azt adják oda az osztrák és német gazdáknak - mondta a tüntetésen.

Elfogadhatatlannak nevezte azt is, hogy a termelők jóval az önköltségi ár alatt, lényegében ingyen szállítsák be a gyümölcsöt a feldolgozókba. Jakab István jelezte, az első lépés ez ellen a demonstráció, a második pedig a gazdavezetők és az agrártárca közötti “érdemi egyeztetés” megindítása lesz.

Mint mondta, szerinte hosszabb távon a termelői tulajdonú feldolgozók létrehozása lenne megoldás a Magyarországon termelt valamennyi gyümölcs tisztességes áron történő értékesítésre.

A gazdák egyetértettek abban, hogy az önköltség felét sem tartalmazó áron továbbra sem szállítanak be almát a feldolgozóba.

A Magosz közleményében azt írta, az Austria Juice jelezte a termelők felé, hogy cégüknél jelenleg is zajlik a piaci folyamatok elemzése, ezért vezetőik legközelebb szerdán délelőtt tudnak ismét tárgyalóasztalhoz ülni a megyei gazdakör képviselőivel.

Korábban Nagy István agrárminiszter úgy fogalmazott:  nem hagyhatjuk, hogy az élelmiszerlánc leggyengébb szereplői kiszolgáltatottá váljanak. Most, miután a gazdák képviselőivel egyeztetett Budapesten az ipari alma irreálisan alacsony árának ügyéről úgy vélte: több évre vonatkozó, a nemzetközi piacokhoz igazodó árképletet tartalmazó szerződés alkalmazásának előírásával a termelők és a felvásárlók közötti vita feloldható.

Az Agrárminisztérium (AM) arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a tárgyalás során a felek áttekintették az ipari alma piacára vonatkozó nemzetközi helyzetet, és egyetértettek abban, hogy indokolatlan az ipari alma kilogrammonkénti 13 forintos ára. Európában ennél mindenhol magasabbak a termelői felvásárlói árak

A felvásárló cég döntésképes vezetői és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gazdakör képviselői a tervek szerint szerdán fognak tárgyalni. A minisztérium és a gazdák egyaránt azt a reményüket fogalmazták meg, hogy megegyezés születhet a felvásárló cég és a termelők között – ismerteti a közlemény.

A szaktárca álláspontja szerint hosszabb távon termelői tulajdonú, ármeghatározó szerepet betöltő feldolgozóüzem létrehozása jelentene megoldást a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében megtermelt gyümölcsök tisztességes áron történő értékesítésére.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Búzaszenteléssel vette kezdetét az idei Magyarok Kenyere program

A horvátországi Karancson tartott Kárpát-medencei Búzaszentelő Ünnepséggel vette kezdetét az idei Magyarok Kenyere program.

Tájegységi központ épül Tardoson a Gerecse jövőjéért 

A Gerecsei Tájvédelmi Körzet központjában, Tardoson egyedülálló fejlesztés veszi kezdetét. A 310 millió forintos uniós támogatással megvalósuló Jura Ház nemcsak a természetvédelmi őrszolgálat új bázisa lesz, hanem a fenntartható fejlődés, a közösségi összefogás és a környezeti nevelés szimbóluma is

A Turkish Airlines új korszakot ünnepel az európai légiközlekedésben

A Turkish Airlines büszkén ünnepli Törökország légi közlekedésének történelmi mérföldkövét, amelynek során az iGA Isztambuli Repülőtér 2025. április 17-től kezdődően elsőként vezeti be Európában a három független futópályás üzemet

Itt a korszakváltás: jönnek a kínai autók a használt kínálatba

Az idei év első negyedéve kimagasló eredményeket hozott a Das WeltAuto számára.
Hirdetés

Hírek

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.

Deviza – Erősödött a forint jegyzése

Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

IMF: Világgazdasági recesszió nem lesz, de rugalmasabb világgazdaság jöhet a vámháborúk miatt

A világgazdaság továbbra is szilárd lábakon áll – legalábbis...

Kína ellen blokkot gründol az ázsiai családi egység meghírdetésével?

Miközben Donald Trump újabb kereskedelmi szövetségi nyomást helyez Ázsia...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.