Kezdőlap Fogyasztóvédelem Árstop: már több mint 1 milliárd forint bírságot szabtak ki a trükközőkre
No menu items!

Árstop: már több mint 1 milliárd forint bírságot szabtak ki a trükközőkre

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az árstop bevezetése óta folyamatosak a fogyasztóvédelmi ellenőrzések, ennek keretében több mint 1 milliárd forint bírságot szabtak ki a hatóságok, ez a szám azt üzeni a boltoknak, hogy nem érdemes trükközni – közölte a kormányszóvivő.

Szentkirályi Alexandra elmondta: az árstop bevezetése óta 7218 fogyasztóvédelmi ellenőrzést végeztek, ebből 1242 volt kifogásolt, 1042 esetben már végleges bírságot kiszabó határozat született. Eddig a végleges bírság összege 1 milliárd 15 millió forint.

Kiemelte, az árstop folyamatos ellenőrzése mellett szükség van a téma kiemelt ellenőrzésére is, amelynek keretében kiemelt számú boltot vizsgálnak. Mint mondta, eddig két kiemelt ellenőrzést tartottak a fogyasztóvédők.

Az elsőnél 468 vizsgálatot folytattak le, a kiszabott bírság összege lassan eléri a 350 millió forintot, ami még nem jelenti a végleges számot, mert további 70 eljárás folyamatban van. Az árstop második kiemelt ellenőrzése május 8. és 14. között zajlott. Ennek során 519 ellenőrzést végeztek, és már most megállapítható, hogy 110 esetben előfordult jogsértés, ebből 61 olyan üzlet volt, amely az első után a második razziában is fennakadt a rostán, további 176 ügynél folyamatban van a tényállás megállapítása, ezekben az esetekben is lehet jogsértés.

Szentkirályi Alexandra

Szentkirályi Alexandra kifejtette, az orosz-ukrán háború miatt megborult a gazdasági helyzet Európában, így Magyarországon is, ezt tetézte az elhibázott brüsszeli szankciók okozta kár. Hozzátette, a két tényező hatására elszabadult az infláció, megnőttek az energiaárak, mindez begyűrűzött az élet összes területére.

A magyar kormány meghozta az intézkedéseket, hogy a magas infláció ellen megvédje a magyar családokat és vállalkozásokat. Ezek eredményeként az elmúlt hónapok inflációs adatai azt mutatják, hogy trendszerűen, folyamatosan és látható mértékben el kezdett csökkenni az infláció. Szeretnék elérni, hogy az infláció év végére egyszámjegyű legyen – mondta Szentkirályi Alexandra.

A kormányszóvivő elmondta, hogy az árstop szabályait ismételten megsértők akár boltbezárásra is számíthatnak, de nem ez az elsődleges cél, hanem az, hogy mindenki hozzájusson a megfelelő mennyiségű és megfelelő árú termékhez a boltokban.

A hatósági ellenőrzések folytatódnak, a kormány nem hagyja, hogy a boltok nyerészkedjenek a családokon – jelentette ki a kormányszóvivő.

Június elsején életbe lépnek a kötelező akciózásra vonatkozó szabályok is, húsz meghatározott termékkör esetén kell egy-egy terméket a boltoknak az előtte lévő 30 nap legalacsonyabb árához képest 10 százalékkal olcsóbban adni. A családok boltonként legalább húsz akciós termékkel meg tudják tölteni a kosarukat – mondta a kormányszóvivő.

Szentkirályi Alexandra jelezte, hogy július elsejétől a tervek szerint életbe lép az online árfigyelő rendszer is, ami erősebb versenyhez, alacsonyabb árakhoz, nyomottabb inflációhoz fog vezetni.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szlovákiában is visszavonták a Novis Biztosító engedélyét

A Szlovák Nemzeti Bank június 5-i hatállyal visszavonta a pozsonyi Novis Biztosító engedélyét. A társaságnak a Magyar Nemzeti Bank már négy éve megtiltotta életbiztosításai magyarországi forgalmazását.

Kőbe vési a kormány az értékpapírügyletek tranzakciós illetékét

A parlamentnek benyújtott adótörvénycsomagból kiderül, hogy olyan ideiglenesnek mondott...

Államháztartás: hét éve nem látott májusi hiány

Május végéig az államháztartás központi alrendszere 2763,3 milliárd forintos hiánnyal zárt. Az ötödik hónapban 53,6 milliárd forint volt hiány, ami az elmúlt hét év legalacsonyabb május havi hiánya - közölte a Pénzügyminisztérium.

Van egy ország, amely kisegítheti Kínát a gazdasági bajból

A kínai gazdasági fellendülés a jelek szerint meglehetősen ingatag lábakon áll, a népköztársaság külkereskedelme ugyanis drasztikusan visszaesett. Van azonban egy ország, amely túlsegítheti a bajokon.

Hírek

Szlovákiában is visszavonták a Novis Biztosító engedélyét

A Szlovák Nemzeti Bank június 5-i hatállyal visszavonta a pozsonyi Novis Biztosító engedélyét. A társaságnak a Magyar Nemzeti Bank már négy éve megtiltotta életbiztosításai magyarországi forgalmazását.

Új elektromos köztisztasági járművek állnak szolgálatba Budapesten

Hat új elektromos köztisztasági célgép áll szolgálatba Budapesten - közölte a Budapesti Közművek keretében önállóan működő FKF Köztisztasági Divízió.

Orbán Viktor: megkezdtük a felkészülést az uniós elnökségre

Orbán Viktor miniszterelnök és kormányának tagjai szerdán részt vettek a 2024. második félévi magyar EU-elnökség tanácsi formációit elnöklő miniszterek felkészítő fórumán a Karmelita kolostorban - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Stratégiai megállapodást írt alá a HEPA és a Digitális Kereskedelmi Szövetség

Stratégiai megállapodást írt alá a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) és a Digitális Kereskedelmi Szövetség (DKSZ) a magyar e-kereskedők export hajlandóságának és külpiacra lépésének fejlesztése érdekében.

Ezzel pazarolják el a magyarok a legtöbb időt a munkahelyen

Ahogy egyre többünk munkája kapcsolódik szorosan az internethez, egyre...

Az EU lépni akar, hogy az embercsempészek ne reptessék a migránsokat

Az Európai Bizottság új intézkedéseket javasolt annak érdekében, hogy visszaszorítsa a fuvarozás egyre növekvő, bűnözői hálózatok általi visszaélésszerű használatát az EU-ba irányuló irreguláris migráció elősegítésére.

Földrengés volt Horvátország magyar határhoz közeli részén

Földrengés volt kedd hajnalban, 4.14 órakor Horvátországban 3,3-as magnitúdóval, Eszék közelében, a magyar határtól 10 kilométerre - közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.

Elindult Az Év Felelős Foglalkoztatója pályázat

Idén nyolcadik alkalommal hirdeti meg évek óta nagysikerű Az év felelős foglalkoztatója díj pályázatát az OFA Nonprofit Kft. - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

Gazdaság

Kőbe vési a kormány az értékpapírügyletek tranzakciós illetékét

A parlamentnek benyújtott adótörvénycsomagból kiderül, hogy olyan ideiglenesnek mondott terheket is állandóvá tesz a kormány, amelyeket az extraprofitadó részeként eredetileg csak 2022-re és 2023-ra...

Egyhangúlag döntött a kamatkondíciókról a monetáris tanács májusban

Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa május végi ülésén az alapkamat 13,0 százalékon tartásáról, az egynapos jegybanki fedezett hitel kamatlábának 100 bázispontos csökkentéséről 19,50 százalékra és az egynapos jegybanki betét kamatlábának 12,50 százalékon tartásáról a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.

Ezek a megtakarítások úszhatják meg az új 13%-os adót

Mivel az szja-törvény szerint nem minősül kamatjövedelemnek a legalább 10 évig tartott nyugdíjcélú megtakarítások hozama, nem csak a 15 százalékos kamatadó, hanem a szerda éjjel rendeletben bevezetett 13%-os szocho-t sem kell megfizetni például a nyugdíjcélú megtakarítások után - értelmezi a GRANTIS a szociális hozzájárulási adó (szocho) eltérő alkalmazásáról szóló rendeletet.

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.