Megjelent a 700 millió forintos keretösszegű pályázat, amely a koronavírus-járvány miatt elmaradt, vagy csökkentett programmal megvalósult könnyűzenei fesztiválok szervezőit támogatja - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Megújul és bővül a HÉV-hálózat, emellett 54 korszerű szerelvény is érkezik 2025-ig - jelentette be a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős államtitkára.
Másodfokon is eltiltotta a Ryanairt a bíróság attól, hogy Magyarországon használja a Buzz márkanevet, mert az összetéveszthető a versenytárs Wizz Air elnevezésésvel.
"Ne reménykedjünk, hogy hónapokon belül lesz vakcina" mondta Szlávik János az Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa. A koronavírus-járvány miatt naponta hétezren kérnek tesztet, erről Müller Cecília országos tisztifőorvos beszélt. Tartalékokat is bevet, fűzte hozzá.
Folytatódik a III. kerületi Szent Margit Rendelőintézet fejlesztése, amelynek révén közel 200 millió értékű orvostechnológiai és informatikai eszközbeszerzés történt - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Októbertől megváltoztatja Németország a koronavírus utazási korlátozásainak eddigi rendszerét. Nem lesz egységes az Európai Unión, a schengeni övezeten és az Egyesült Királyságon kívüli országokra érvényes figyelmeztetés - jelentették be Berlinben.
Döbbenetes prognózist adott ki a Gazdasági és Békekutató Intézet: a népességnövekedés és a csökkenő természeti erőforrások miatt több mint egymilliárdan kényszerülhetnek otthonaik elhagyására.
Magyarországi intézmény, illetve vállalkozás is kapott a koronavírusjárvány leküzdését célzó innovatíciós alapból - jelentette be a Budapesten működő Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT).
A kínai piac lett a német és vele együtt a világ autógyárainak legfontosabb pillére - derül ki az EY tanulmányából. A tanácsadó cég szakértője szerint a valódi hideg zuhany csak 2021-ben jön.
A monetáris tanács tagjai ellenszavazat nélkül döntöttek arról, hogy 0,6 százalék maradjon az alapkamat, és a kamatfolyosó se változzon - közölte a Magyar Nemzeti Bank az augusztus 25-i kamatdöntő ülésről kiadott rövidített jegyzőkönyvében.
Műanyagdarabok jelenléte miatt a Müller visszahívja a 100 grammos Ovomaltine táblás csokoládét. A Nébih azt kéri, hogy akik vásároltak a termékből, ne fogyasszák el.
Miután az egyik tesztalanynál egészségügyi probléma lépett fel, biztonsági megfontolásokból felfüggesztették az AstraZeneca gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem koronavírus elleni vakcinájának tesztelését - adta hírül a Stat News.
Az év első nyolc hónapjában az államháztartás központi alrendszere 2261,3 milliárd forintos hiánnyal zárt - közölte előzetes jelentésében a Pénzügyminisztérium.
Az infláció és a maginfláció augusztusi emelkedésében a dohány és az üzemanyagok jövedéki adójának emelkedése mellett a magas élelmiszerárak és a forint gyengülése is megjelenik - foglalták össze elemzők, akik várják a jegybank monetáris reakcióját, de úgy vélik, az alapkamat emelése nem jön szóba.
Egy hónap után sem veszítették el izmaikat a Nemzetközi Űrállomásra (IS) felküldött mutáns egerek. Az ígéretes eredmény a jövőben segítheti megelőzni az izom- és csontveszteséget a hosszan tartó missziókon az asztronautáknál.
Augusztusban az infláció és a maginfláció emelkedését elsősorban az alkohol, a dohányáruk, illetve a feldolgozott élelmiszerek áremelkedése okozta. A dohánytermékek esetében folytatódott a júliusi jövedékiadó-emelés begyűrűzése, így az adóhatás önmagában 0,5 százalékponttal növelte meg a maginflációt - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az előző hónaphoz képest összességében nem változtak az árak - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.
Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.
Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.
Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.
Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.
A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek