Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Államháztartás. 2300 milliárd közelébe nőtt a hiány
No menu items!

Államháztartás. 2300 milliárd közelébe nőtt a hiány

Az év első nyolc hónapjában az államháztartás központi alrendszere 2261,3 milliárd forintos hiánnyal zárt – közölte előzetes jelentésében a Pénzügyminisztérium.

Ezen belül a központi költségvetés 1873,1 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 385,9 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 2,3 milliárd forintos hiánnyal zártak.

A héthavi 2165 milliárd forint után 96,3 milliárd forint az augusztusi deficit. Tavaly augusztusban 158 milliárd forint, az első nyolc hónapban 510,7 milliárd forint volt a központi alrendszer hiánya.

Augusztusban közel 283 milliárd forint uniós fejlesztési forrás érkezett a költségvetésbe, így a 2020. évi nyolchavi bevétel összesen 772,4 milliárd forintot tett ki. Ugyanakkor a múlt hónap végéig az uniós kiadások meghaladták az 1374 milliárd forintot.

A központi alrendszer bevételeinél megfigyelhető, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásai, a járvánnyal kapcsolatosan bevezetett adókedvezmények már több hónapja éreztetik a hatásukat.

Az általános forgalmi adó esetében augusztus végéig a teljesülés az éves előirányzat 56,6 százaléka, míg a személyi jövedelemadó esetében az éves előirányzat 63,2 százaléka volt. A szociális hozzájárulási adó és a nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékok esetében pedig összességében az éves előirányzat 62,4 százaléka teljesült az év első nyolc hónapjában.

A jelentés szerint az év első nyolc hónapjában 553 milliárd forintot meghaladó összeget tettek ki a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések. Emellett a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra augusztus végéig 150,6 milliárd forintot költött a költségvetés.

A kiemelt közúti projektekre 140,0 milliárd forintot, a közúthálózat felújítására 37,4 milliárd forintot, a közúthálózat fenntartására és működtetésére 75,0 milliárd forintot fordítottak, a Falusi útalapból további 57,0 milliárd forintot használtak fel. A turisztikai fejlesztési célelőirányzatból 122,2 milliárd forint, a Modern városok program céljaira 33,6 milliárd forint összegű kifizetés történt. Az iskolakezdés megkönnyítése érdekében az augusztusi összeg mellett a családi támogatások szeptemberben esedékes összegét is megkapták az érintett családok, ami 32,1 milliárd forintot tett ki.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nem taposni, hanem visszavinni!

A kisebb üzletek kézi visszaváltó pontként is csatlakozhatnak a rendszerhez, ha a visszaváltást kézi úton, mobil alkalmazás támogatásával tudják megoldani.

Útimorzsák Ronaldo hazájából – Portugália: felszálló pályán

Az előrejelzések szerint az ibériai ország gazdasága idén a harmadik leggyorsabban növekvő gazdaság az Európai Unióban.

Az EU az informatika területét érintő állami támogatásokat hagyott jóvá

A CIS az első olyan, közös európai érdeket szolgáló projekt, mely a felhő- és pereminformatika-technológiák területén valósul meg.

Ezeket a szakmákat nem váltja ki a mesterséges intelligencia

Nemrég egy kutatás során kiderült, hogy számviteli, könyvelési területen a diákok kenterbe verték a ChatGPT-t.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.