AzÜzlet.hu

Magosz: egy magyar feldolgozó ellenáll, kettővel megállapodtak az almatermelő gazdák

Két újabb feldolgozóval állapodtak meg a gazdák az ipari alma felvásárlási áráról, az Austria Juice Kft. és a Rauch Hungária Kft. egyaránt kilogrammonként nettó 20 forintért veszi át a gyümölcsöt a termelőktől.

A rovarirtó ízére rákaphatnak a méhek – vélik brit kutatók

A dohányzók nikotinfüggőségéhez hasonlóan a méhek rászokhatnak a rovarirtóval kezelt táplálék ízére - derítették ki brit kutatók.

Jó üzlet a Balaton, csak nagyok a büntetések

Jelentős forgalomnövekedésről, súlyos szakemberhiányról és túlzó hatósági ellenőrzésekről számoltak be a dél-balatoni kereskedelmi és vendéglátó vállalkozók a balatoni nyarat értékelő fórumon, Balatonszárszón.

Jobban nőt az amerikai export, mint az import – jobbak a növekedési kilátások

Felfelé módosította az amerikai gazdaság második negyedéves növekedésének ütemét az amerikai kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete szerdán közzétett második becslésében. 

Tilos lesz a halogén, ezért spájzolnak a kereskedők belőle

Szeptember 1-je után ki kell vezetni a piacról  a halogén izzókat, csak a raktáron lévők adhatók el. Ezért folyik a felhalmozás, a kereskedők raktárra rendelnek.

Nagy beruházásra készül az MVM-csoport

Országszerte 7 projekt alapján 110, egyenként 0,5 megawatt teljesítményt nem meghaladó naperőművet épít az idén uniós társfinanszírozással az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. tagvállalata, a MVM Hungarowind Kft.

ÁEEK: 167 milliárd forint jut a kórházakra

Körülbelül 167 milliárd forintot biztosít a kórházak fejlesztésére a jelenleg futó huszonegy hazai és európai uniós pályázat.

KSH: Megállt a munkanélküliség csökkenése május-júliusban

Egy év alatt a munkanélküliek száma 27 ezerrel, a ráta 0,6 százalékponttal csökkent. A második negyedévet megelőző három hónaphoz viszonyítva a munkanélküliek száma ezerrel emelkedett, a munkanélküliségi ráta így változatlan maradt.

Ismét Corollával hódít a Toyota

A Toyota bejelentette, hogy a forradalmi New Global Architecture padlólemezre épülő, jövő tavasszal érkező új generációs középkategóriás modellcsaládot világszerte egységesen Corolla néven mutatja majd be. Az eddig 45 milliós darabszámban eladott Corollának így Európában is ismét lesz ötajtós, lépcsőshátú/szedán és kombi változata. A Toyota úgy véli, hogy hatalmas lépést jelenthet a globális autópiac zöldülése tekintetében, hogy a világ legnépszerűbb modellje lesz az első olyan autó, amelyhez két legújabb generációs környezetbarát öntöltő hibrid elektromos hajtás is választható.

Az Aston Martin a tőzsdére megy

Az Aston Martin sportautógyártó azt tervezi, hogy még az idén, valószínűleg az ősszel végrehajtja első nyilvános részvénykibocsátását (IPO) a londoni börzén.

Francia és brit halászok csaptak össze a tengeren – kagylóháború

Francia és brit halászhajók csaptak össze kedd éjjel a La Manche-csatornában, tengeri csatára emlékeztető összecsapásban a hajók egymásnak ütköztek. (A BBC videójával)

Véget ért a világkereskedelmi “boom” – jön a lejtmenet, állítják elemzők

Londoni pénzügyi elemzők szerint több tényező utal arra, hogy véget ért a világkereskedelmi "boom", és az elmúlt évek meredek növekedési ütemei után az idei év végére már csak minimális fellendülés várható.

Forradalmi hibrid sportautóval támad a Honda

A Honda bemutatta a 2019-es NSX-et, melynek fejlesztései az élvezetesebb vezetést szolgálják a sportautónál.

Az ápolási díjról egyeztetett az Emmi a civilekkel

Az ápolási díjról egyeztetett az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) több  civil szervezettel Budapesten 

Már Győrben is gyártják az új Audi Q3-at

Elindult az Audi Q3 második generációs modelljének sorozatgyártása Győrben, az első jármű kedden gördült le a gyártósorról, ezzel ötre nőtt a megyeszékhelyen gyártott modellek száma.

Az olasz pilóták is a Ryanair tenyerébe csaptak

Az ír után az olasz szakszervezetekkel is megállapodott a Ryanair az új kollektív szerződésről, a pilóták szakszervezete elfogadta a javaslatot.

A BMW-gyár megemelheti a debreceni ingatlanárakat

A következő egy év alatt mintegy 5-7 százalékos emelkedés várható a debreceni lakáspiacon a BMW korábban bejelentett helyi beruházása miatt, de az igazi árrobbanás az üzem megnyitása előtti 3 hónapban várható, amikor már elindul a próbatermelés és a munkavállalók számára lakást kell találni, ami hosszabb távon is hat majd az albérletek árára.

Fellélegezhetnek az amerikai farmerek – Washington kártalanít

Az amerikai kormány - ígéretének megfelelően - szeptemberben megkezdi azoknak a mezőgazdasági termelőknek a kártalanítását, akiket kár ért amiatt, hogy Washington csatározásba fogott kereskedelmi partnereivel.

Almatermesztők: egyezség a vajai feldolgozóval

Elkezdődött az ipari alma beszállítása a vajai Döhler Vaja Kft. feldolgozóüzemébe, miután az almatermesztők megállapodtak a társasággal a léalma kilónkénti 20 forintos felvásárlási áráról. 

Radikális dizájnautó az Auditól

Első ízben mutat be dizájntanulmányt az Audi Monterey-ben (Kalifornia), a Pebble Beach Automotive Week alkalmával. A tisztán elektromos hajtásrendszerű Audi PB18 e-tron már a holnap nagyteljesítményű sportautójának radikális víziója. Széles és lapos, jól láthatóan a szélcsatornában és kimondottan a versenypályára született, emellett már puszta megjelenésével is egyértelműen jelzi, hogy a fizika határtartományait hivatott közelíteni. Alapkoncepciója és izgalmas vonalvezetése az Audi Malibuban létesített, új kaliforniai formatervező stúdiójából származik, ahol következetesen a jövő útján rajzolják tovább a márka formavilágát. A PB18 e-tron műszaki koncepciója az Audi sokévi Le Mans-i győzelemsorozatából és versenytapasztalataiból is profitál, megvalósításáról pedig a márka nagyteljesítményű modelleket építő leányvállalata, az Audi Sport GmbH szaktudása gondoskodik. Nevének PB18 e-tron rövidítése egyszerre utal premierje színhelyére, valamint technikájának a nagysikerű Audi R18 e-tron LMP1-versenyautóéval közös génjeire.

Friss

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,
HirdetésHirdetés