Kezdőlap Élelmiszeripar Az agrárkamara javasolja: a beszállítók is kérhessék a gyorskölcsönt
No menu items!

Az agrárkamara javasolja: a beszállítók is kérhessék a gyorskölcsönt

A vendéglátóegységeket érintő korlátozások miatt nehéz helyzetbe került beszállítók is igényelhessék a kamatmentes újraindítási gyorskölcsönt – kezdeményezte a kormányzatnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

A hitelprogram első körében 25 meghatározott tevékenységi kör (TEÁOR) vállalkozásai vehetnek részt. A NAK mellettük indokoltnak tartja a vendéglátóegységekbe beszállító termelőkre és feldolgozókra, valamint az élelmiszer-nagykereskedőkre is kiterjeszteni a kört.

A vendéglátóhelyek, szállodák beszállítóinak értékesítési csatornái jelentősen beszűkültek. Leginkább a vízi szárnyassal, hallal, sertéssel foglalkozó termelőknél, feldolgozóknál okozott extra költségeket a tárolás, illetve az áron aluli értékesítési kényszer, valamint a kisüzemi sörfőzdék, a pálinka-előállítók, továbbá az élelmiszer-nagykereskedelemben a kávé-kereskedők árbevétele is jelentős mértékben zuhant – tették hozzá.

A NAK felsorolja, hogy mely TEÁOR-számokat javasolja bevenni a programba, ezek között van a zöldségféle, dinnye, gyökér-, gumósnövény termesztése, a baromfihús feldolgozása, tartósítása; a halfeldolgozás, -tartósítás; a burgonyafeldolgozás, -tartósítás; a gyümölcs-, zöldséglé gyártása és az egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás. Ide sorolnák a tejtermék, kenyér, friss pékáru, illetve a tésztafélék gyártásával foglalkozókat is.

Javasolják továbbá a kör szélesítését a szeszes italt és üditőitalt, ásványvizet gyártókkal, illetve a zöldség-, gyümölcs , hús, tejtermék, tojás, kávé, tea, kakaó és fűszer nagykereskedelemmel foglalkozókkal.

A kamarához érkező jelzések szerint a közétkeztetésbe beszállítók is nehéz helyzetbe kerültek, valamint az üzemi étkezdék is, ezért a köztestület javasolja ezen vállalkozásokra (TEÁOR 5629 Egyéb vendéglátás) is a kiterjesztést.

A kamatmentes újraindítási gyorskölcsön hitelprogram keretösszege 100 milliárd forint. Vállalkozásonként akár 10 millió forint is felvehető, amely bér, járulék, rezsi, működési költségre, valamint készletfinanszírozásra egyaránt felhasználható. A kölcsön törlesztését három év türelmi idő után kell megkezdeni – idézte fel a NAK.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bomba lehetőségeket rejt még az élelmiszeripar az agrárminisztérium szerint

A kormány hatalmas lehetőségeket lát az élelmiszeriparban, ezért emelte...

Igazi áttörés az online számláknál

Napokon belül a kétmilliárdot is eléri a jelentősen növekvő...

Szép kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy...

Rezsicsökkentési tippek otthonra, a német szakminisztériumtól

A német Szövetségi Gazdasági és Éghajlatvédelmi Minisztérium közzé tette...

Hírek

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Idén jobban fizet a diákmunka

Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.

Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani

A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.

Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács

A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Újabb drágulás jön, péntek előtt érdemes tankolni

Péntektől tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak: a benzin esetében a változás mértéke bruttó 8 forint, a gázolaj ára pedig bruttó 4 forinttal emelkedik.

A tatai Platán Gourmet nyerte el az Év étterme díjat

A tatai Platán Gourmet nyerte el a magyar gasztronómia egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott Audi - Dining Guide Év étterme díjat.

Gazdaság

Igazi áttörés az online számláknál

Napokon belül a kétmilliárdot is eléri a jelentősen növekvő online számlák száma. Ezt Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára mondta az MTI-nek....

Szép kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már...

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.