Hirdetés
Kezdőlap Hírek Az EBRD felfüggesztette Oroszország és Belarusz támogatását
No menu items!

Az EBRD felfüggesztette Oroszország és Belarusz támogatását

Felfüggesztette Oroszország és Fehéroroszország pénzügyi támogatását az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), miután az igazgatótanács erről szóló javaslatát a bank kormányzói – vagyis az EBRD részvényes országainak és szervezeteinek képviselői – jóváhagyták.

A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának támogatására 1991-ben életre hívott londoni pénzintézet hétfői bejelentése szerint a kormányzótestület jóváhagyása nyomán Oroszország és Fehéroroszország nem részesülhet új program-finanszírozásokban, és az e programokhoz kötődő technikai együttműködési tevékenység is megszűnik.

Az EBRD közölte, hogy az intézkedés azonnali hatállyal érvénybe lép.

A bank elnöke, Odile Renaud-Basso a bejelentéshez fűzött nyilatkozatában szomorúnak nevezte, hogy a két országgal folytatott sokévi együttműködés után előállt ez a helyzet.

Odile Renaud-Basso

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja nyomán az EBRD-nek nem maradt más lehetősége, mint az, hogy megmutassa: a háborút nem csupán szavakban ítéli el. Cselekvésre is szükség van annak érdekében, hogy Oroszország és Fehéroroszország szemernyi kétség nélkül ráébredjen: az EBRD véleménye szerint a két ország aláásta azokat az értékeket, amelyek a bank és a nemzetközi közösség számára egyaránt fontosak – fogalmazott a pénzintézet elnöke.

Az EBRD ismertetése nem tér ki arra, hogy a kormányzói testület tagjai milyen arányban hagyták jóvá az igazgatótanács indítványát Oroszország és Fehéroroszország támogatásának felfüggesztéséről. A szabályok értelmében a határozat elfogadásához az szükséges, hogy az igazgatótanács javaslatát a szavazati jogok legalább négyötödét birtokló EBRD-tagok kormányzói legalább kétharmados többséggel elfogadják.

Az EBRD 71 ország, valamint az Európai Unió és az Európai Beruházási Bank (EIB) tulajdona. Az egyes tulajdonos országok és szervezetek szavazati joga arányos az EBRD tőkeállományából általuk lejegyzett tőke értékével.

Az EBRD-finanszírozások legnagyobb egyedi felvevője korábban minden évben Oroszország volt, de a bank részvényes országai 2014-ben, a krími válság nyomán azt az informális iránymutatást adták, hogy az EBRD – összhangban a Moszkvával szemben akkor meghozott nemzetközi szankciókkal – ne kezdjen új finanszírozási programokat Oroszországban.

Ezt a döntést tette hivatalossá – és terjesztette ki Fehéroroszországra is – az EBRD kormányzótestülete az igazgatótanács javaslatának jóváhagyásával.

Az EBRD időközben döntött arról is, hogy bezárja moszkvai és minszki irodáit. Az erről hozott döntés indoklása szerint a moszkvai és a minszki EBRD-iroda bezárása egyenesen következik Oroszország cselekedeteiből, amelyekhez Fehéroroszország segítséget nyújt.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Rárepül az EB-re a Wizz Air

A légitársaság június 15-én és június 19-én Budapestről és Debrecenből is indít járatokat a mérkőzésekre.

Nem taposni, hanem visszavinni!

A kisebb üzletek kézi visszaváltó pontként is csatlakozhatnak a rendszerhez, ha a visszaváltást kézi úton, mobil alkalmazás támogatásával tudják megoldani.

Útimorzsák Ronaldo hazájából – Portugália: felszálló pályán

Az előrejelzések szerint az ibériai ország gazdasága idén a harmadik leggyorsabban növekvő gazdaság az Európai Unióban.

Az EU az informatika területét érintő állami támogatásokat hagyott jóvá

A CIS az első olyan, közös európai érdeket szolgáló projekt, mely a felhő- és pereminformatika-technológiák területén valósul meg.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.