Kezdőlap Hírek Az EP visszavonta korrupcióval vádolt alelnökének megbízatását
No menu items!

Az EP visszavonta korrupcióval vádolt alelnökének megbízatását

Eva Kaili. Fotó: Európai Parlament/Wikimedia Commons

Az Európai Parlament keddi strasbourgi plenáris ülésén a korrupció vádjával jelenleg vizsgálati fogságban lévő Eva Kaili alelnöki megbízatásának megszüntetése mellett döntött.

A szociáldemokrata görög képviselő párttagságát, az uniós parlament Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége nevű frakciója hétfőn felfüggesztette, alelnöki megbízatásának megszüntetéséről szóló döntést pedig 625 szavazattal, egy ellenszavazat és két tartózkodás mellett fogadta el az EP.

A határozat azonnal hatályba lép” – jelentette be a Twitteren Roberta Metsola, az EP elnöke szavazást követően.

Eva Kailit pénteken tartóztatták le a belga hatóságok, egy Katarral kapcsolatos korrupció vádjával indított vizsgálati nyomozás részeként, azóta vizsgálati fogságban van, szerdán kell megjelennie a vizsgálóbíró előtt. Kaili élettársát, Francesco Giorgit is őrizetbe vették, a férfi Maria Arena belga szocialista EP-képviselő asszisztenseként dolgozott. A vádlottak között van egy volt olasz szocialista EP-képviselő, Pier Antonio Panzeri is.

A Le Soir című belga napilap keddi tájékoztatása szerint több mint 1,5 millió euró készpénzt találtak Panzeri és Kaili otthonában. Kedden Kaili ügyvédje a görög médiának elmondta, hogy a képviselő ártatlannak vallja magát, és azt állítja, nincs köze a katari kenőpénzekhez.

A Le Soir emlékeztetett, hogy a politikus apját egy brüsszeli szállodában fogták el, amikor egy készpénzzel teli bőrönddel a kezében menekülni próbált.

Ez a súlyos szabálysértés tette lehetővé a belga nyomozók és a vizsgálóbíró számára, hogy Eva Kaili otthonában házkutatást tartsanak anélkül, hogy kérvényezték volna a parlamenti mentelmi jogának felfüggesztését“- tette hozzá a hírlap.  A lakásban olyan értéktárgyakat foglaltak le, amelyeket feltehetően katari tisztviselők adtak neki, valamint további készpénzzel teli táskákat is találtak a hatóságok.

Panzeri, Kaili és Giorgi ellen vasárnap emeltek vádat, a három, valamint egy negyedik, az ügyben vizsgálati fogságban lévő férfi szerdán jelenik meg a bíróság előtt, amely további fogvatartásuk kérdéséről fog majd döntést hozni.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

EM: tízezernél több elektromos gépkocsival zöldíthetik flottáikat a hazai cégek

Az eddigi kérelmekben 10030 gépkocsira érkezett be támogatási igény. A legkeresettebb márka több mint kétezer darabbal a BYD, a legnépszerűbb típus a Tesla Model Y. Több mint 5700 gépkocsira már ki is fizettek összesen 22 milliárd forintot.
Hirdetés

Hírek

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...