Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Az Equilor idén is uniós átlag feletti növekedést vár
No menu items!

Az Equilor idén is uniós átlag feletti növekedést vár

A magyar gazdaság a tavalyi, dinamikus bővülés után lassabb fokozatba kapcsolhat, de növekedése még így is jelentősen meghaladhatja az eurózónáét és a régiós országokét – áll az Equilor Befektetési Zrt. 2020-as gazdasági kilátásait összefoglaló elemzésében.

Az elemzés szerint a GDP-növekedés 3,8 százalékos lehet az idén, amelyben továbbra is komoly szerepet kaphat a belső fogyasztás, illetve a hazai beruházások és az export. A reálbérek emelkedése a korábbi években tapasztaltaknál visszafogottabb ütemű lehet, a lakossági fogyasztás továbbra is erőteljes tényező maradhat, míg a beruházások és az export volumene a tavalyinál kisebb mértékben emelkedhet.

Török Lajos, az Equilor vezető elemzője

Az infláció a jegybank célszintje felett, de még a toleranciasávon belül alakulhat: az Equilor várakozása szerint az éves, átlagos infláció 3,4 százalékos lehet, a maginfláció ugyanakkor megközelítheti a 4 százalékot, míg a jegybank által kiemelten figyelt, adószűrt maginflációs mutató 3,5-3,6 között alakulhat.

Az elemzés szerint az euró-forint árfolyama tartósan a 330-340-es sávban mozoghat, és nem lehet kizárni, hogy hosszabb-rövidebb időre a 340-es szint fölé kerül a jegyzés. A nemzetközi porondon a legmeghatározóbb az amerikai elnökválasztás, az amerikai-kínai kereskedelmi háború és a közel-keleti geopolitikai helyzet fejleményei lehetnek, amelyek a hazai folyamatokra is hathatnak.

Az Equilor elemzése szerint idén is jelentős politikai és gazdasági események várhatók, amelyek minden bizonnyal kihatnak a tőzsdék teljesítményére is. Az Irán és Egyesült Államok közötti konfliktus már éreztette hatását, mind a részvény-, mind a nyersanyagárakon, azonban amilyen hirtelen és váratlanul került mindez előtérbe, eddig úgy tűnik, hogy olyan gyorsan háttérbe is szorult a piaci szereplők számára. A Brexit várhatóan lezárul január végéig, de az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti kereskedelmi megállapodás részleteit idén év végéig kell letárgyalni, amellyel kapcsolatban a korábbiakhoz hasonlóan jöhetnek akár nem várt fordulatok is.

Idén a gazdasági növekedés megmaradhat a főbb régiókban, de várhatóan enyhén lassulni fog ennek üteme.

Török Lajos vezető elemző szerint a novemberi amerikai elnökválasztás mellett az USA-Kína kereskedelmi megállapodásokra is érdemes figyelni. A két ország januárban aláírhatja az első megállapodást, azonban ez inkább csak tűzszünetet jelentene, mint a konfliktus valódi lezárását. Az Egyesült Államok gazdasági növekedése 2 százalék közelében alakulhat az idén, amelyet nagyban befolyásolhat a kereskedelmi háború esetleges megoldása. Az eurózóna gazdasági növekedésének üteme tovább lassulhat idén, amely elsősorban a bizonytalan külső kereslettel és a lanyha belső fogyasztással magyarázható. A tavalyi 1,2 százalékot követően idén 1,1 százalékos bővülés várható.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.