Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Az Equilor szerint 5 százalékos lesz az idei visszaesés
No menu items!

Az Equilor szerint 5 százalékos lesz az idei visszaesés

A koronavírus-járvány második hulláma várhatóan nem hoz az elsőhöz hasonló gazdasági lassulást, a visszeesés Magyarországon 5 százelék lehet az idén – hangzott el az Equilor Befektetési Zrt. online sajtótájékoztatóján.

Török Lajos, a befektetési társaság vezető elemzője elmondta: az Equilor várakozásai szerint Magyarországon az idén 5 százalékos visszaesés lehet, míg jövőre már 4-4,5 százalékos növekedés várható, és 2022-ben további 4 százalékkal bővülhet a gazdaság. Az infláció az idén a 3 százalékos szint felett maradhat, ami kitarthat 2022 végéig.

Török Lajos

Rámutatott arra, hogy a korábban szigorúan tartott magyar államháztartási hiány jóval magasabb lehet, az idén akár a 8 százalékot is elérheti, és csak 2022-23-ban térhet vissza a korábbi 3 százalékos hiánycélhoz.

Török Lajos elmondta, Magyarországon óriási visszaesés volt a második negyedévben, a hazai GDP 13,6 százalékkal csökkent, a koronavírus-járvány negatív hatásai szinte minden területen jelentkeztek.

Az Equilor vezető elemzője kitért arra, hogy a novemberi amerikai elnökválasztás tőkepiaci szempontból izgalmas lehet, hiszen óriási a tét, és a járvány terjedése jelenti továbbra is az egyik legnagyobb kockázatot.

Az amerikai elnökválasztással összefüggésben a politika fókusza a programok helyett egyre inkább a személyekre helyeződik. A tőkepiacok számára szerencsésebb lenne Donald Trump győzelme, mert ő mindig a gazdaságra, a tőkeindexekre fókuszált – tette hozzá.

Európában a Brexit folyamat az idén lezárulhat, de most még az látszik, hogy a britek képesek elmenni a tárgyalásban a végső határig, akár az eddigi megállapodásokat is felülírják. A brit miniszterelnök szerint képesek a WTO szabályai alapján is kereskedni, ugyanakkor az Észak-Írországgal kapcsolatos probléma továbbra is a legnagobb kérdés, vagyis az, hogy melyik vámzónához tartozzon Észak-Írország – fogalmazott a vezető elemző.

Török Lajos szólt arról is, hogy az eurózónában bizonytalan a kilábalási pálya, némi pozitívum, hogy lefektették az elvi részeit a helyreállítási alapnak, de még sok minden történhet ezen a területen.

Buró Szilárd

Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője az árupiaci folyamatokkal kapcsolatban kiemelte, az arany történelmi rekordon áll, és az egyik legnagyobb nyertese a jelenlegi piaci környezetnek, az ezüst új elemként megjelent a befektetési térképen, egyre többen tekintik befektetési eszköznek az ezüstöt, amelynek az ipari felhasználása is növekedhet.

Az olaj ára újra nyomás alá kerülhet, mivel a legnagyobb felhasználó országokban – például az Amerikai Egyesült Államokban és Indiában – nagyon magas a koronavírus fertőzöttség, valamint az OPEC tagállamai között egyre nagyobb a feszültség a megállapodások be nem tartása miatt – mutatott rá Buró Szilárd.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kiskereskedelmi, ipari és inflációs adatok jönnek a jövő héten

A jövő héten jelenik meg a kiskereskedelem októberi statisztikája, az októberi ipari termelésről szóló statisztika és a novemberi inflációs adat.

Nő a kutatás-fejlesztési beruházásokra adható támogatás értéke

A kutatás-fejlesztési beruházásokra adható maximális támogatás értéke 15 millió euróról 25 millió euróra növekszik.

Széleskörű ESG beruházási programot valósít meg a Nádudvari

A széleskörű beruházás meghatározó eleme a napelemrendszer bővítése, illetve új rendszerek telepítése a tej- és a húsüzemnél egyaránt.

Erősödik az ingatlanpiac

Az év vége felé erősödik az ingatlanpiac Magyarországon, a Duna House által becsült 8800 tranzakcióval a november az egyik legaktívabb hónap volt idén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.