Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Várakozás feletti OTP eredmény
No menu items!

Várakozás feletti OTP eredmény

Az OTP-csoport az elemzői várakozásoknál számottevően jobb, 283,940 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el a második negyedévben, ami az előző negyedévit 52 százalékkal, az egy évvel korábbit 75 százalékkal meghaladja.

Az elemzői konszenzus 194,723 milliárd forintos negyedéves konszolidált korrigált adózás utáni eredménnyel számolt, ami éves összevetésben 4 százalékos, negyedéves alapon 20 százalékos növekedést feltételezett.

A Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön hajnalban közzétett, nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentés alapján az OTP csoport idén január-júniusban 471,059 milliárd forint adózott eredményt ért el, ami 88 százalékkal jobb az előző év azonos időszakinál.

A negyedéves eredményt számos egyszeri tényező javította, az integrált szlovén Nova KBM teljes negyedéves eredményével hozzájárult a bank teljesítményéhez, továbbá 25,6 milliárd forintnyi extraprofitadót visszatérített az állam, illetve javultak az orosz és ukrán eredmények.

A pénzintézet bevételei negyedéves alapon 20 százalékkal, éves szinten 39 százalékkal nőttek és elérték az 547,4 milliárd forintot, a működési kiadások pedig 222,2 milliárd forintot tettek ki, ami az előző negyedévivel szinte megegyezik, az egy évvel korábbihoz képest viszont 20 százalékos növekedést jelent.

A csoport mérlegfőösszege 36 866 milliárd forintot tett ki a második negyedév végén, ami az előző negyedévhez képest 2 százalékos, az egy évvel korábbihoz képest 20 százalékos növekedésnek felel meg.

Az ügyfélhitelek negyedéves alapon 6 százalékkal, éves szinten 23 százalékkal nőttek és elérték a nettó 21 563 milliárd forintot, ugyanakkor az akvizíciókkal korrigálva az organikus növekedés 2 százalékos volt.

A betétállomány nagysága az előző negyedévhez viszonyítva nem változott, 26 903 milliárd forint maradt, ami éves szinten több mint 20 százalékos bővülést jelent.
A csoport nettó hitel-betét mutatója a lakossági kötvényeket is nézve 4 százalékponttal 76 százalékra emelkedett a második negyedévben.

A csoport elsődleges alapvető tőkemutatója június végén 15,2 százalék volt, ami 0,8 százalékpontos növekedést jelent a korábbi negyedévhez képest; az aktuális tőkemegfelelési minimum a bank esetében 11,3 százalék.

A pénzintézet valamennyi operációja nyereséges volt: a magyarországi egység hozzájárulása a konszolidált korrigált adózás utáni eredményhez a második negyedévben 73,5 milliárd forint, a bolgár DSK Csoporté 53,2 milliárd forint, az OTP Bank Szlovéniáé 34,2 milliárd, a horvátországi OBH-é 16,9 milliárd, a szerb banké 14,1 milliárd, az albán banké 4,2 milliárd, a montenegrói CKB Csoporté 4,5 milliárd, az oroszországi fióké 33,3 milliárd, az ukrán egységé 17,7 milliárd, az OTP Bank Romániáé 12,6 milliárd, az OTP Bank Moldováé pedig 4,0 milliárd forint volt.

A menedzsment arra számít, hogy a teljesítő hitelek árfolyamszűrt állományának organikus növekedése csoportszinten elérheti az 5 százalékot 2023 egészében – írták a jelentésben.
Az OTP részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A szerdai napot a részvény 1,33 százalékos csökkenéssel 13 685 forinton zárta, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 13 970 forint, a legalacsonyabb 7830 forint volt.(MTI)

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Energetikai tanácsadási szolgáltatásokra kérhetnek támogatást vállalkozások

A támogatási kérelmeket a vali.hu honlapnján keresztül, a program oldalán lehet benyújtani május 2-án 12 órától.

Ez lehet a terjeszkedő olcsó kínai webshopok ellenfele

A sokszor tolakodó, pszichésen megterhelő hirdetési stratégia révén legtöbbször olyan kacatok vásárlására vesznek rá, amire valójában nem is feltétlenül volt szükségünk.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.