Kezdőlap Hírek Babakötvény. Duplájára nő az állami támogatás
No menu items!

Babakötvény. Duplájára nő az állami támogatás

A Gazdasági Kabinet döntése alapján januártól duplájára emelkedik a babakötvények után járó állami támogatás összege – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter.

Emlékeztetett, hogy a babakötvényben havonta bármekkora összeg félretehető, kamata az előző évi infláció plusz 3 százalék. Az állam ehhez nyújt még további maximum 6 ezer forint külön támogatást is minden évben.

Ez az összeg növekszik a döntéssel 12 ezer forintra, amely a jövő évtől a meglévő és az új ügyfelekre is vonatkozik – közölte a tárcavezető.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.

BÉT – Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a BÉT-en

Kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor szenior elemzője szerint, a hangulat azonban továbbra is törékeny.

Devizapiac – Alig változott péntek reggelre a forint árfolyama

Alig változott a forint árfolyama az előző délutáni jegyzéséhez képest péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Tőzsde – Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).