Kezdőlap Cégvilág Zalaegerszeg. Gumibitumen-üzemet épít a Mol
No menu items!

Zalaegerszeg. Gumibitumen-üzemet épít a Mol

Hárommilliárd forintból épít gumibitumen-üzemet a Mol Zalaegerszegen. Varga Mihály a beruházás alapkőletételén azt hangsúlyozta, hogy meg kell őrizni a magyar gazdaság válságállóságát, amelynek egyik biztosítéka maga a Mol, illetve a vállalat beruházása, amelyhez a kormány 750 millió forintot biztosított a nagyvállalati beruházási támogatás révén.

A magyar gazdaság kilátásai jók – mondta Varga Mihály Zalaegerszegen. Kép: MTI/Kovács Tamás

A pénzügyminiszter úgy fogalmazott, a kormány célja, hogy az elmúlt években elért eredményeket a gazdasági növekedés, a foglalkoztatási helyzet javulása, a bérek emelkedése és a családok támogatása területén is meg lehessen tartani.

A versenyképességi program, a családvédelmi akcióterv, valamint a kidolgozás alatt lévő gazdaságvédelmi program célja, hogy ellensúlyozni tudjuk a külső vagy belső kihívásokat – tette hozzá.

Mint kifejtette: a zalaegerszegi új gumibitumen-üzem belföldön és a külpiacokon is versenyképes, hozzáadott értéket jelentő, saját fejlesztésű terméket állít elő, ami a felhasznált gumiabroncsok miatt jelentősen hozzájárul a környezetterhelés csökkentéséhez. A Pannon Egyetemmel közösen kikísérletezett terméknek köszönhetően egyre jobb minőségű utak épülhetnek majd Magyarországon, a 15 éve épült kísérleti szakaszon például egyetlen kátyú sem keletkezett, ami nem elhanyagolható szempont, figyelembe véve, hogy évente 90 milliárd forintba kerül az állami útfenntartás – jelezte a miniszter.

Varga Mihály közölte: a magyar gazdaság kilátásai jók, a bruttó hazai termék (GDP) tavaly 5 százalékkal bővült, ami háromszorosa az európai uniós átlagnak, és az  első negyedévben is jó eséllyel 5 százalék fölött várható a növekedés. A 2010 óta eltelt időszakban 48 százalékkal erősödött a magyar ipar, a foglalkoztatottsági ráta pedig soha nem volt ilyen magas, megközelítette a 70 százalékot, több mint 4,5 millió ember dolgozik, és a növekedés túlnyomó többsége a versenyszférában valósult meg. A reálkeresetek tavaly 8,3 százalékkal nőttek, ami plusz egyhavi bért jelent, a családi adókedvezmény révén pedig a nettó átlagkereset 73 százalékkal emelkedett 2010 óta azoknál a családoknál, ahol ezt igénybe tudják venni – sorolta a pénzügyminiszter.

Jelezte ugyanakkor, hogy a német gazdaság jó féléve egyre inkább recesszióban van, ami hosszabb távon hatni fog a magyar gazdaságra is, a magyar ipar teljesítménye azonban eltér a németétől, mert “új piacaink vannak, magasabb a beruházási hányad és nőtt az ipar”. Az EU-ban tavaly a negyedik legmagasabb növekedés volt a magyar gazdaságé, a harmadik legalacsonyabb a munkanélküliségi ráta, a cél pedig továbbra is az, hogy növekedés az uniós átlag felett legyen két százalékponttal – ismételte el. A nemzeti versenyképességi program szerint a következő időszakban szükség van azonban a vállalati környezet javítására, a kutatás-fejlesztés erősítésére és a munkavállalók képzettségének növelésére.

Varga Mihály kitért arra is, hogy 2015-ben indította el a kormány az uniós támogatásokból “kiszoruló” nagyvállalatok támogatási programját. Új technológiák bevezetésére, a versenyképesség javítására, az adó- és járulékbevételek növelésével járó beruházásokra eddig 110 szerződést kötöttek, aminek révén 65 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással 160 milliárd forint értékű beruházás valósult meg és 2300 új munkahely jött létre az országban – ismertette a miniszter az MTI jelentése szerint.

A beruházás hárommilliárd forintből valósul meg. Kép: MTI/Kovács Tamás

Hernádi Zsolt, a Mol csoport elnök-vezérigazgatója a rendezvényen azt mondta: az új üzem az innovatív technológia és a felelős vállalati gondolkodás összekapcsolása. Zala, mint a magyar olajipar bölcsője – ahol 1937-ben állították termelésbe az első olajkutat – ma is az egyik legfontosabb bázisa a magyar kőolajiparnak.

A Pannon Egyetemmel közösen kifejlesztett technológiával 2012 óta 60 kilométer útszakasz készült el, amelyhez 50 ezer gumiabroncsot használtak fel. Az új üzemben 2020-ban indul el a termelés, évente 20 ezer tonna gumibitument állítanak elő, amelyhez 3000 tonna, félmillió darab használt gumiabroncsra lesz igény. Mindez évente 200 kilométernyi, hosszabb élettartamú, alacsonyabb zajterhelésű burkolat, biztonságosabb közlekedést lehetővé tevő útszakasz aszfaltozására elegendő – részletezte Hernádi Zsolt.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

61. Közgazdász-vándorgyűlés: a pénzromlás meg kell fékezni

A 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben történt. Három vélemény.

BÉT – Nagyot estek az OTP részvényei

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1789,86 pontos, 3,12 százalékos csökkenéssel, 55 589,52 ponton zárt csütörtökön.

Korlátozta az üzemanyagok kivitelét az orosz kormány

Az orosz kormány két lehetőséget mérlegelt az üzemanyagárak stabilizálására: az olajtermékek exportjának átmeneti teljes tilalmát a belföldi piac telítése érdekében, illetve azt, hogy tonnánként 250 dollárra emelje olajtermékek exportvámját.

Javult a Pannon homoki élőhelyek ökológiai állapota

Európa több országával ellentétben Magyarország teljes területének csaknem egyharmada természetközeli állapotban maradt fent, amely egy rendkívüli arány és egyben nemzeti kincs is.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Visszavonták az ONEY pénzügyi vállalkozás tevékenységi engedélyét

Az ONEY így nem rendelkezett az ügyfelekkel szembeni követelésekkel, illetve pénzügyi szolgáltatásból eredő egyéb kötelezettséggel az engedély visszavonása és a végelszámolás időpontjában.