Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Babaváró hitel - az adóslista egy év után nem akadály
No menu items!

Babaváró hitel – az adóslista egy év után nem akadály

A babaváró hitelhez azok is hozzájuthatnak, akik korábban késedelmes adósok voltak. A további könnyítések között az is szerepel, hogy a várandósság 12. hetétől a törlesztés azonnal felfüggeszthető.

A 10 milliós forintos kedvezményes hitelt alapesetben azok a házaspárok vehetik igénybe, akiknek a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) nincs nyilvántartott tartozásuk. A KHR-ben azonban azokat a korábbi késedelmes tartozókat is nyilvántartják, akik időközben már visszafizették adósságukat, így ők eddig nem kérhették a babaváró támogatást.

Bővül a jogosultak köre

A mostani módosítás azonban már lehetővé teszi a korábbi adósoknak is a babaváró támogatás igénylését, ha tartozásukat a kérelem benyújtása előtti egy éven belül rendezték.

A kormányrendelet egyértelművé teszi a júliusban született gyerekek utáni támogatás igénylését is. E szerint a július 1-je után született gyerekek szülei július 31-éig benyújthatják kérelmüket, és így ezzel egy időben azonnal “felfüggesztődik” a babaváró támogatás kölcsönkénti törlesztése.

Könnyítést jelent továbbá, hogy ha a babaváró támogatás iránti kölcsönkérelmet a várandósság idején (a 12. hét után) nyújtják be, azonnal kérni lehet a törlesztés szüneteltetését is. Az eredeti szabályozás szerint ezt csak a kölcsönszerződés megkötésével egy időben tehették volna meg a szülők. Ez azt jelenti, hogy a szerződés megkötéséig tartó időre sem kell visszamenőleg törlesztést fizetniük a szülőknek.

A legfeljebb 10 millió forint összegű, kamatmentes, szabadon felhasználható babaváró támogatást azok a házasok igényelhetik július 1-jétől, ahol a nő 18 és 40 év közötti, és a házaspár valamelyik tagjának legalább három éve folyamatos társadalombiztosítási jogviszonya van. A törlesztés havi összege legfeljebb 50 ezer forint lehet, továbbá a hiteltörlesztést három évre felfüggesztik már az első gyermek érkezésekor, a második gyereknél újabb három évre felfüggesztik a törlesztést és a még fennálló tartozás harminc százalékát elengedik, a harmadik gyerek születésekor pedig a maradék tartozást teljes egészében leírják.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ingyen dolgozott, most elképzelhetetlenül nagy fizetést kaphat a Tesla vezér

A Tesla arra kéri a befektetőket, hogy hagyják jóvá Elon Musk 56 milliárd dolláros (!) bércsomagját.

Jó hír a légi utazóknak: nagyot nő a Ryanair flottája a nyáron

A Ryanair tovább bővíti flottáját azzal, hogy 40 új Boeing repülőgép leszállítására számít július közepéig

Oroszország a fejlett országoknál jobban növekedhet 2024-ben

A Reuters múlt havi közvélemény-kutatása szerint az orosz központi bank várhatóan 16%-on tartja irányadó kamatát a következő, április 26-i kamatmeghatározó ülésén. A Reuters által megkérdezett elemzők 2024 végére 12,5%-on várják a kamatlábakat

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.
Hirdetés

Hírek

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.